B. V. – utanpotlassport.huCsütörtökön elkezdődött a mérkőzésdömping az úgynevezett nemzetközi héten.  A napokban mindhárom korosztályos fiúválogatott pályára lép: a juniorok Párizsban, az ifjúságiak Balatonbogláron, a pénteken startoló serdülők pedig Győrben szerepelnek.

Az ifiválogatott simán verte a norvégokat Balatonbogláron Forrás: Tiby Handball

Az ifiválogatott simán verte a norvégokat Balatonbogláron  •  Forrás: Tiby Handball

A „középső” korosztály gyönyörű győzelemmel nyitotta a Balaton-parti négycsapatos viadalt. Kárpáti Krisztián legénysége a norvégokat őrölte fel a torna nyitókörében. A szoros és egygólos előnyt hozó első félidő után a másodikban esélyt sem adott a skandinávoknak a magyar csapat, és megérdemelt, 29–22-es győzelmet aratott.

A siker igazi csapatmunka volt, hiszen a tizennégy mezőnyjátékosból tíz is a kapuba talált, miközben a szegedi kapus, Marczika Barnabás parádézott a második félidőben, s ezzel megalapozta a hétgólos diadalt.

FIÚ IFJÚSÁGI NÉGY NEMZET-TORNA, BALATONBOGLÁR
Magyarország–Norvégia 29–22 (14–13)

Az ifik bravúrjával szemben súlyos vereségbe szaladtak bele a juniorok Párizsban a dánok ellen. Gyurka János együttese csak az első néhány percben tudta tartani a lépést a pirosmezesekkel, és már a félidőre jelentős hátrányba került (18–11).

És a folytatásban sem változott a játék képe. A végére tizenegy gólt vert a mieinkre a dán alakulat, 33–21-re győzött az egyébként három, a felnőttválogatottban szereplő kulcsemberét nélkülöző magyar válogatott ellen.

FÉRFI JUNIOR NEMZETKÖZI TORNA, PÁRIZS
Dánia–Magyarország 33–21 (18–11)

Pénteken ismét két fiúalakulat lép fel: az ifjúságiak 16.30-tól a dánokkal, a serdülők 18 órától a szerbekkel játszanak. A juniorok pedig szombaton bronzmeccset vívnak.

Mindhárom fiatal betalált
A vártnál lényegesen simább győzelmet aratott (25–19) a felnőtt férfi kézilabda-válogatott az oroszok elleni idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. És a gárda juniorkorú játékosai is kitettek magukért az Asztrahányban rendezett összecsapáson: Szita Zoltán (21) négyszer, a debütáló ifj. Rosta Miklós (20) kétszer, Máthé Dominik pedig egyszer volt eredményes.

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport