Kézi: a junior Eb-győztes Stranigg Zsófia otthon is edzőtáborban van

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.26. 11:20
Címkék
„Nagyon sajnálom, hogy pont, amikor minden egyenesbe jött, jól ment a játék, félbeszakadt a szezon” – mondja a 19 éves junior Európa-bajnok kézilabdázó, Stranigg Zsófia. A következő évadban már az NB I középmezőnyébe tartozó Mosonmagyaróvárt erősítő balszélsővel a szünetelő évadról, önbizalomról és a kétséges közeljövőről beszélgettünk.

Az MTK Budapestben már egy évadot szerepelt az NB I-ben, de a múlt nyáron visszatért korábbi klubjába, a Szent István SE-be, amellyel a második élvonalbeli szezonjába vágott bele. Az Európa-bajnok juniorválogatott 19 éves balszélsője, Stranigg Zsófia sok játékpercet és remek hónapokat hagyott maga mögött, egészen addig, amíg ki nem tört a koronavírus-járvány miatt a kényszerszünet.MTK Budapestben már egy évadot szerepelt az NB I-ben, de a múlt nyáron visszatért korábbi klubjába, a Szent István SE-be, amellyel a második élvonalbeli szezonjába vágott bele. Az Európa-bajnok juniorválogatott 19 éves balszélsője, Stranigg Zsófia sok játékpercet és remek hónapokat hagyott maga mögött, egészen addig, amíg ki nem tört a koronavírus-járvány miatt a kényszerszünet.

„Ha egyben értékeljük az egészet, meg vagyok elégedve vele – mondta az Utanpotlassport.hu-nak a 19 éves kézilabdázó, aki tavaly júliusban nyert Eb-aranyérmet a korosztályos válogatottal. – Pont egy sérüléssel kezdődött a szezon, az első fordulók még nem úgy sikerültek, ahogyan szerettem volna, de utána sok játéklehetőséget kaptam, és belejöttem. Nagyon sajnálom, hogy pont, amikor minden egyenesbe jött, jól ment a játék, félbeszakadt a szezon.”

Stranigg Zsófia a junior Eb-aranyérem után már elhiszi, hogy az NB I-ben is helye vam Forrás: MKSZ
Stranigg Zsófia a junior Eb-aranyérem után már elhiszi, hogy az NB I-ben is helye vam Forrás: MKSZ

Stranigg Zsófia a junior Eb-aranyérem után már elhiszi, hogy az NB I-ben is helye van  •  Forrás: Kisricso Photo

A mostani NB I-es évadban 14 mérkőzésen 35 gólt szerzett játékos minden téren sokat fejlődött, beleszokott az első osztályba.

„Helyzetkihasználásban nagyot léptem előre, a szezon végén már tényleg keveset hibáztam. De talán még fontosabb, hogy végre fel tudtam oldódni, amiben sokat segített a nyári Európa-bajnoki siker is. Alapvetően elég stresszes játékos vagyok, az utolsó fordulókban viszont ebből már semmi sem látszott. Tavaly még az MTK-ban ajándékként fogtam fel az NB I-et, úgy, hogy minden áron bizonyítanom kell, ha meg akarok itt ragadni. Az idén még szintén nagyon fiatal játékosként már elhittem, hogy lehet itt helyem.”

A bajnokság sorsa bizonytalan – a nemzetközi példákat tekintve nehéz elképzelni, hogy lesz „normális” befejezés –, a SZISE jelenleg két ponttal az utolsó, 14. helyen áll, ám fiatal játékosa így sem csalódásként éli meg az évet.

„Nyáron tértem vissza és úgy fogadtak, mint egy családtagot. Nem is a csapatomnak vagy a munkahelyemnek nevezném a klubot, hanem sokkal inkább a családomnak. Nagyon fiatal, ezen a szinten nagyon rutintalan kerettel indultunk el, ehhez képest pontot szereztünk a Vác és a Békéscsaba ellen is. Úgy érzem, kihoztuk a maximumot ebből a csapatból, arra pedig külön büszke vagyok, hogy az összes meccsbe keményen beleálltunk, és mindenképpen meg akartuk nehezíteni az ellenfél dolgát.”

A következő szezonban azonban egy lépcsőfokkal feljebb lépne. Az NB I-ben kilencedik helyen álló Motherson-Mosonmagyaróvárszerdán jelentette be, hogy a férfi juniorválogatott korábbi szövetségi edzője, Gyurka János és más játékosok mellett szerződtette Straniggot is.

A 19 éves balszélső ebben az évadban a Szent István SE-t erősítette, a nyáron viszont Mosonmagyaróvárra igazol Forrás: SZISE
A 19 éves balszélső ebben az évadban a Szent István SE-t erősítette, a nyáron viszont Mosonmagyaróvárra igazol Forrás: SZISE

A 19 éves balszélső ebben az évadban a Szent István SE-t erősítette, a nyáron viszont Mosonmagyaróvárra igazol  •  Forrás: SZISE

„A szezon közben már esélyesnek látszott, hogy a Szent István SE-vel nem maradunk bent az NB I-ben, ezért döntöttem akkor a váltás mellett, és fogadtam el a mosonmagyaróváriak ajánlatát. Az NB I középmezőnyébe tartozó csapatról van szó, amelyben nagyon jó szemlélet szerint dolgoznak, és persze az sem volt utolsó indok, hogy testvérem, Stranigg Ferenc másod- és erőnléti edzőként a csapat mellett dolgozik.”

Ennek a koronavírus-járvány miatt kialakult „kötelező háziőrizetben” is hasznát veszi. A szeptembertől a húgát trénerként is felügyelő szakember kemény programot állított össze.

„Nem unatkozom, olyan mintha itthon is edzőtáborban lennék, napi két tréninggel. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert itthon a kertben, illetve a közeli atlétikapályán el tudjuk végezni ezeket a feladatokat, amennyire tudom, fejlesztem magamat. Tudjuk, valószínűleg nem lesz már folytatás (az NB I-ben és a nyári junior-vb is kétséges – a szerk.), de remélhetőleg szeptembertől már elindul a bajnokság, és addigra tökéletes formába szeretnék kerülni.”

További korosztályos hírekKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik