Kajak-kenu: jól teljesített az ifiválogatott az első felmérőjén

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.05.24. 17:54
Címkék
A kajak-kenu utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, Makrai Csaba szombaton a teljes ifjúsági keretet meghívta Szolnokra, ahol két óra alatt kétszer teljesítették a versenyzők az 5000 métert egyesben, időre.

A kajak-kenu utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, Makrai Csaba a szövetség honlapjának számolt be arról, hogy szombaton az 5000 méteres felmérőkkel hivatalosan is elkezdődött az élet az ifjúsági nemzeti keret számára Szolnokon.Makrai Csaba a szövetség honlapjának számolt be arról, hogy szombaton az 5000 méteres felmérőkkel hivatalosan is elkezdődött az élet az ifjúsági nemzeti keret számára Szolnokon.

„Azért szerveztem meg ezt az időre menést, hogy tájékozódjak a gyerekek aktuális állapotáról és ambicionálni is akartam őket, hiszen még közel három hónapig nem lesz versenyük” – mondta a kapitány a kajakkenusport.hu-nak, amely megemlíti, hetekkel ezelőtt kiderült, hogy a nemzetközi szövetség (ICF) törölte az idei utánpótlás-világbajnokságot, így az ifjúsági korosztály számára két fontos verseny maradt a naptárban: a magyar bajnokság augusztusban, és a szeptember végi szegedi Olimpiai Reménységek Versenye, amelyen idén először az utolsó éves ifik is rajhoz állhatnak.

Rendessy Eszter és Kőhalmi Emese is jól szerepelt az első felmérőn Forrás: kajakkenusport.hu
Rendessy Eszter és Kőhalmi Emese is jól szerepelt az első felmérőn Forrás: kajakkenusport.hu

Rendessy Eszter és Kőhalmi Emese is jól szerepelt az első felmérőn  •  Forrás: kajakkenusport.hu

“Örülök, hogy több időm van idén a felkészülésre, így a fontos versenyeken még gyorsabb lehetek, mint tavaly” – vélekedett Rendessy Eszter, aki hozzátette, hogy az ORV-n is szívesen áll rajthoz. Párja, és egyben legnagyobb riválisa, Kőhalmi Emese közben arról beszélt, hogy szeretett volna idén újra versenyezni az ifi világbajnokságon, mert ahogy mondta: most is jól csúszik alattuk a K-2-es.

A kajakos lányok mezőnyben éppen a két egyéni világbajnok teljesített legjobban. Az első 5000 métert az UTE versenyzője, Rendessy nyerte meg, a másodikat pedig KSI-s Kőhalmi. Mögöttük Szellák Szabina, Rugási Csilla és Zupkó Vanda következett. A fiúknál a nagykanizsai színekben rajtoló Kurucz Levente nyerte mindkét mérést. Összességében a második leggyorsabb a PRO Rekreation kajakosa, Kövesdi Patrik, a harmadik pedig a győri Takács Zsigmond volt.

A kenus lányok közül a Pacs-Pacs versenyzője, Gönczöl Laura teljesített a legjobban mindkétszer, utána két UTÉ-s versenyző, a 18 éves Horányi Dóra, és az egy évvel fiatalabb Seres Fanni következett. A beszámoló szerint még Gönczölnél is jobban kimagaslott saját mezőnyéből, a kenus fiúk közül Vass Zoltán. A Lágymányosi Spari versenyzője mindkét 5000 métert több mint egy perces különbséggel nyerte meg. A második leggyorsabb ezúttal a nála jóval fiatalabb Böszörményi Bendegúz volt, közel másfél perccel rosszabb időjével.

“Összességében elégedett vagyok, a vártnál jobban teljesítettek a gyerekek, látszik, hogy a klubok a nehéz helyzet ellenére is komoly munkát végeztek az elmúlt hónapokban – folytatta Makrai Csaba. – Látványos különbség három szakágban nem volt a versenyzők között, egyedül férfi kenuban látszik a lemaradás. A női kajakosok legjobbjai fél perccel megverték a leggyorsabb férfi kenust, ráadásul Vass Zoltán mögött hatalmas volt az űr, tehát ebben a szakágban még van hova fejlődni. Nem állunk meg, két hét múlva 2000 méteren zajlik majd hasonló időmérés, aztán július közepén a rövidebb távokon pályákat fogunk menni” – tette hozzá az utánpótlás kapitány, aki egy hét múlva a serdülő kerettagoknak tart majd hasonló felmérést Szolnokon.

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik