Három hiteles válasz arra a kérdésre: miért jó a súlyemelés?

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.17. 13:55
Címkék
Sorozatunkban utazásra invitáljuk olvasóinkat – a sportágak birodalmába. Túrakalauzunk egy-egy utánpótláskorú sportoló, edző és felnőtt klasszis lesz; az ő segítségükkel igyekszünk bemutatni, milyen adottságok birtokában érdemes belevágni egy-egy sportágba, no meg azt, hogy mire számíthatnak azok a fiatalok, akik már ki is nézték maguknak valamelyik edzőtermet, pályát vagy uszodát. Ezúttal annak járunk utána, miért jó a súlyemelés?

Jancsó Kornél− utanpotlassport.huJóllehet, az utóbbi években elmaradtak a világraszóló sikerek, múltbéli két aranyérmével és seregnyi egyéb dobogós helyezésével a súlyemelés változatlanul a legeredményesebb olimpiai sportágaink közé tartozik. Földi Imre és Baczakó Péter ötkarikás elsőségén, világ- és Európa-bajnok erős embereink dicsőséglistáján túlmenően további „súlyos” érv a sportág mellett, hogy Aján Tamás személyében évtizedek óta magyar sportdiplomata az elnöke a nemzetközi szövetségnek.Jancsó Kornél− utanpotlassport.huJóllehet, az utóbbi években elmaradtak a világraszóló sikerek, múltbéli két aranyérmével és seregnyi egyéb dobogós helyezésével a súlyemelés változatlanul a legeredményesebb olimpiai sportágaink közé tartozik. Földi Imre és Baczakó Péter ötkarikás elsőségén, világ- és Európa-bajnok erős embereink dicsőséglistáján túlmenően további „súlyos” érv a sportág mellett, hogy Aján Tamás személyében évtizedek óta magyar sportdiplomata az elnöke a nemzetközi szövetségnek.

 

Nyolcévesen már technikáznak, 12 esztendős kortól jöhet a terhelés, majd a versenyzés Forrás: MSSZ.HU
Nyolcévesen már technikáznak, 12 esztendős kortól jöhet a terhelés, majd a versenyzés Forrás: MSSZ.HU

Nyolcévesen már technikáznak, 12 esztendős kortól jöhet a terhelés, majd a versenyzés • Forrás: MSSZ.HU

 

Megjegyzendő, hogy az utóbbi pár esztendő fajsúlyos utánpótlás-sikereket, korosztályos világversenyes dobogós helyezéseket már hozott, mi több: tavaly Magát Krisztina és Nagy Péter révén felnőtt Európa-bajnoki érmekkel is gazdagodott a sportági gyűjtemény.

 

 

 

 

 

Árva Cintia
Árva Cintia

Árva Cintia

 

ÁRVA CINTIA
A Kecskeméti TE 16 éves súlyemelője, ifjúsági olimpiai negyedik, felnőtt és korosztályos magyar bajnok

„Szeretek edzeni, s még inkább versenyezni. Szoktam izgulni, de ez alapjában véve jó, mert érzem az adrenalint, versenylázas állapotban jobban tudok teljesíteni. A súlyemelésben az is vonzó, hogy lehet taktikázni, az ellenfelekkel e téren is versengeni, szóval imádom az egészet. A sportágam már eddig is nagyon sok mindenre megtanított: fegyelemre; jóval magabiztosabb, érettebb vagyok, mint a társaim, és mint élsportoló, mindenre jobban odafigyelek. Nincs kimaradozás, esti szórakozások, szóba se jöhet semmifajta kilengés. Boldoggá tesz, amikor érzem, hogy jól megy az edzés, és tudom, hogy a sok munka kifizetődik. Egyre erősebb vagyok, s ahogy fejlődöm, még inkább visszaigazolódik, hogy érdemes megszenvedni, a versenysikerek bizonyítják, hogy van értelme a befektetett energiának. Ez az érzés egészen különleges, ilyen volt a tavalyi ifjúsági olimpia is, amelyen negyedik lettem a kategóriámban.”

 

Márkus Erzsébet
Márkus Erzsébet

Márkus Erzsébet

 

MÁRKUS ERZSÉBET
Olimpiai ezüstérmes, világbajnok, hétszeres Európa-bajnok, kilencszeres magyar bajnok, a Haladás VSE edzője és szakosztályvezetője

„A súlyemelés tradicionális alapsport, olyan egyéni sportág, amely minden izomcsoportot megmozgat. Itt a siker nem a csapattársaktól függ, mindenki a maga eredményességének a kovácsa, persze megfelelő edzői segítség is kell hozzá. Ha valaki sokat edz, ha nagyon akarja a sikert, a szorgalomnak, a kitartásnak áldozatos munkával meglehet a gyümölcse. Hogy miért jó még a súlyemelés? Például azért, mert meg tudja mutatni az ember, hogy mennyire erős. Elég motivációt ad a versenyrendszere is, egymásra épülnek a serdülő, az ifjúsági, a junior és a felnőtt korcsoportok. A tehetségkutatásnak rendkívüli szerepe van, itt alapvető fontosságúak az anatómiai adottságok. A súlyemelés magas szintű műveléséhez szükséges az erős fizikum, a megfelelő ízületek, izomzat, és persze tehetségesnek kell lennie annak, aki eredményes szeretne lenni. Nagyon fontos még, hogy képes legyen összpontosítani, minden egyes gyakorlatnál kell a koncentráció, mert sokszor fejben dől el, hogy mit ér el az ember a versenydobogón. Szóval rengeteget kell dolgozni, amellett a mentális felkészülést is bírni kell. A képzést nyolcéves kortól kezdjük, ilyenkor még technikázunk, az alapok lerakása zajlik, és 12 éves kortól lehet terhelni a versenyzőt.”

 

Nagy Péter
Nagy Péter

Nagy Péter

 

NAGY PÉTER
Háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes, vb-6., olimpiai 10., Universiade-győztes, 14-szeres magyar bajnok, 33 éves válogatott súlyemelő, végzett jogi doktor

„Engem mindig csábítottak az erősportok. Nem annyira izmos, mint inkább erős akartam lenni, s változatlan élvezettel mozgatom meg manapság is a napi sok-sok tonnát az edzéseken. Szeretem a munkám, ebből a sportból élek, és még nem tudtam ráunni. Persze nem mindig esnek jól a hatalmas súlyok órákon át az edzőteremben, de sosem tántorodtam el. Tudni kell: nem veszélyes sportág, bármennyire is azt hiszik sokan. Itt minden izom meg van dolgoztatva, és odafigyeléssel elkerülhetők a sérülések. Engem az is ösztönöz, hogy kereshetem a teljesítőképességem határait, és próbára tehetem magam, képes vagyok-e túllépni rajtuk. Izgalmas kérdés az is, hogy mennyire vagyok kitartó, mert ebben a sportágban az is lemérhető.”

További korosztályos hírek SÚLYEMELÉSBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik