Golf: ötről hatra jutna a juniorbajnok Závaczki Bálint

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.09. 08:45
Címkék
A 17 éves golfozó, Závaczki Bálint augusztus végén ötödik alkalommal szerzett magyar juniorbajnoki címet, ez pedig még korábban senkinek sem sikerült. A fiatal nyíregyházi játékos büszke sporttörténelmi tettére, és jövőre a hatodikat is szívesen bezsebelné.

Augusztus végén az alcsútdobozi Pannonia Golf & Country Club adott otthont a golfozók juniorbajnokságának. A 17 éves Závaczki Bálint úgy érkezett a versenyre, hogy ha már négyszer sikerült magyar bajnoki címet szereznie ebben a korosztályban, szeretné, ha összejönne az újabb győzelem is. Ennek szellemében remek játékkal rukkolt elő a tornán, amelynek végén egyetlen ütéssel maradt el a győztes szlovén Vid Joze Potocartól, így a nyíregyházi golfozó harmadik nyílt bajnoki címe még várat magára, de ötödik magyar elsőségével minden idők legeredményesebb magyar juniorbajnoka lett.Závaczki Bálint úgy érkezett a versenyre, hogy ha már négyszer sikerült magyar bajnoki címet szereznie ebben a korosztályban, szeretné, ha összejönne az újabb győzelem is. Ennek szellemében remek játékkal rukkolt elő a tornán, amelynek végén egyetlen ütéssel maradt el a győztes szlovén Vid Joze Potocartól, így a nyíregyházi golfozó harmadik nyílt bajnoki címe még várat magára, de ötödik magyar elsőségével minden idők legeredményesebb magyar juniorbajnoka lett.

závaczki
závaczki

Závaczki Bálint minden idők legeredményesebb magyar juniorbajnoka  •  Fotó: Yulia Stepanova

„A szezonom egyáltalán nem volt könnyű, mert rengeteg problémával kellett megküzdenem, olyannal is, ami korlátozta a gyakorlási lehetőségeimet. Ez meg is látszott a játékomon, de a magyar juniorbajnokságra szerettem volna összekapni magam, mert célul tűztem ki az újabb címvédést. Annak érdekében, hogy ez sikerüljön, kihagytam néhány betervezett versenyt, és csak a hazai bajnokságra összpontosítottam. Három héttel a viadal előtt kezdtem meg a felkészülést, minden napot keményen végigedzettem. Rengeteg munkám volt, fejben is erősödnöm kellett, ütésmozdulatom is stabilizálásra szorult, így nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyernem. Különösen annak örülök, hogy képes voltam visszajönni a mélypontról. Büszke vagyok magamra és azokra, akik támogattak és biztattak. Jövőre még mindig juniorkorú leszek, és azért dolgozom, hogy a hatodik címet is megszerezzem.”

A fiatal játékos, bár számos versenyen szerepelt idén, ezt a sikerét tartja a legnagyobbnak. Bálint, aki az édesapja által megálmodott és üzemeltetett pályán már egészen kiskorában megbarátkozott a sportággal, úgy gondolja, sikereinek titka a jó „fejjátékon” múlik, de hogy mennyire szabad nagyot álmodnia a golfban, maga sem tudja.

Závaczki-2
Závaczki-2

Szorult helyzetben sem remeg meg a keze  •  Fotó: Yulia Stepanova

„Apukám Nyíregyháza mellett tervezett egy gyakorló golfpályát, és én már ott nőttem fel. Állandóan kint voltam, láttam, a felnőttek mit csinálnak, nekem pedig nem volt jobb dolgom, én is elkezdtem ütögetni. Aztán általános iskola negyedik osztályától – ettől fogva magántanuló lettem – elkezdett az egész komolyodni, egyre több versenyre jártam, és eredményesebb lettem. Hogy meddig tudok eljutni, az majd eldől. Nem nagyon van arra példa, hogy Magyarországról valaki profi tourra kerüljön. Bár idén két tantárgyból előrehozott vizsgát tettem, csak jövőre érettségizem. Az azt követő egy évet kizárólag a golfra szánom. Abban az időszakban fog eldőlni, hogyan és merre folytatom. Abban bízhatok, hogy a golf legnagyobb részben fejben dől el, és én ebben igyekszem jó lenni. Ha az utolsó ütésen múlik az egész verseny, akkor sem remeg meg a kezem, teljes koncentrációval meg tudom ütni, amit akarok.”

Az ötszörös juniorbajnok már letudta idei fő versenyeit, de a horvát junior nyílt bajnokság, a hazai, valamint az európai klubcsapatbajnokság még tartogat számára kihívásokat. Amikor éppen nem versenyez, igyekszik a tanulásra és az érettségi felkészülésre összpontosítani, illetve olyan kiegészítő sportágakat űz, mint az úszás vagy a kerékpározás. Testben és lélekben is folyamatos edzésben áll – és ha így folytatja, valóban jöhet a hatodik.

 

További korosztályos hírekGOLFBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik