Foci: a kényszerszünet előtti utolsó forduló története az up-ligákban

P. K. utanpotlassport.huP. K. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.18. 10:58
Címkék
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) múlt szombaton, az aktuális forduló közben jelentette be, hogy hétfőtől szünetelnek az utánpótlás-bajnokságok, de a kiemelt korosztályok hétvégi mérkőzéseit egyet leszámítva megrendezték – a kivételt a szünetben félbeszakadt ETO FC Győr–DVSC-DLA U16-os bajnoki meccs jelentette.

Múlt szombaton már volt olyan korosztályos bajnoki mérkőzés, amely a végéhez közeledett és olyan is, amely még el sem kezdődött, amikor az MLSZ a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel döntött az utánpótlás-bajnokik halasztásáról, de csak hétfői hatállyal, így a hétvégi program nem változott. Igaz, az U16-osoknál és az U17-seknél sem rendeztek teljes fordulót.

U19-ben viszont mind a nyolc csapat pályára lépett, és a teljes körnek a listavezető ETO FC Győr örülhetett a leginkább, hiszen amellett, hogy a saját meccsét 1–0-s hátrányból 2–1-re megnyerte a DVSC DLA otthonában, a tabellán az eddigi három pontról ötre növelte az előnyét, hogy a 2. helyen álló Honvéd otthon gól nélküli döntetlent játszott azzal a Ferencvárossal, amely egy héttel korábban simán, 4–0-ra kikapott Győrben.

Az ETO növelte az előnyét az U19-es bajnokságban Fotó: eto.hu
Az ETO növelte az előnyét az U19-es bajnokságban Fotó: eto.hu

Az ETO növelte az előnyét az U19-es bajnokságban  •  Fotó: eto.hu

Ezek az eredmények azt is jelentik, hogy a folytatás előtt – melynek időpontjáról még nem született döntés – lépéselőnybe került az ETO a bajnoki cím mellett az UEFA Ifjúsági liga-szereplésről is határozó versenyfutásban. Igaz, a győriek a közvetlen riválisaik közül a következő fordulóban a 4. helyen álló Illés Akadémiával mérkőznek meg idegenben (később otthon is), de lesz még meccsük a 3. helyen lévő Ferencváros és a 2. Bp. Honvéd ellen is – mindkettő idegenben. Persze, amíg nem születik döntés a folytatásról, addig mindent csak feltételes módban kezelhetünk. Ami biztos, hogy a 19. forduló másik két mérkőzésén a Vasas megverte Felcsúton az immár kilenc meccse nyeretlen Puskás Akadémiát, az MTK Budapest pedig otthon ikszelt a szombathelyiekkel. Utóbbi meccsen az Illés Akadémia a névadó-tulajdonos Illés Béla fia, az idényben a hetedik gólját szerző Bence révén a 67. perctől vezetett, de az MTK a 93. percben egyenlített.

Az U17-esek között három meccset rendeztek, a listavezető Honvéd idénybeli legnagyobb különbségű sikerét aratta az MTK Budapest fölött azzal, hogy 8–0-ra győzött. A kispestieknél Németh Dániel duplázott, így a szintén kispesti, de ezúttal nem eredményes Gera Zalánnal holtversenyben, 12 találattal vezeti a góllövőlistát. A második helyen álló Puskás Akadémia is győzött 4–2-re a Ferencváros vendégeként, a DVSC-DLA pedig 1–0-ra nyert Győrben.

Utóbbi meccs azért érdekes, mert a debreceniek fiatalabb korosztálya nem tudta végigjátszani győri mérkőzését. Az U16-os bajnokságban rendezett ETO–DVSC-DLA meccs a szünetben, 3–0-s hazai vezetésnél félbeszakadt, mert az 5. perctől, Lénárt Gábor kiállítása miatt emberhátrányban játszó vendégek hasmenésre panaszkodtak.

„Azt gyanítjuk, hogy a péntek esti vacsora okozhatott problémát, szinte az egész csapatnak hasmenése volt – nyilatkozta a csakfoci.hu-nak Kerekes Zsombor, a debreceniek edzője. – Egyesével kéredzkedtek le a pályáról a játékosok és végül úgy döntöttünk, hogy a félidőben hagyjuk abba a meccset, mert ennek így nem volt sok értelme. Hallottuk, hogy a győriek közül is volt néhány játékosnak ilyen problémája a találkozó közben, feltehetően azoknak, akik péntek este ugyanott vacsoráztak, mint mi, a csapattal ugyanis már a bajnokit megelőző délután megérkeztünk Győrbe.”

Az U16-os liga másik szombati meccsén a Puskás Akadémia 7–0-ra győzött a Ferencváros vendégeként, ezzel a Debrecent megelőzve előrelépett a tabellán a 2. helyre.

U19, I. OSZTÁLY
18. FORDULÓ
DVSC-DLA –ETO FC Győr 1–2
Bp. Honvéd-MFA–Ferencváros 0–0
Puskás Akadémia– Vasas Kubala Akadémia 1–2
MTK– Illés Akadémia-Haladás 1–1
Az állás: 1. ETO FC Győr 38, 2. Honvéd 33, 3. FTC 29, 4. Illés Akadémia-Haladás 28, 5. Vasas Kubala Akadémia 25, 6. MTK 23, 7. Puskás Akadémia 15, 8. DVSC-DLA 12
U17, I. OSZTÁLY
20. FORDULÓ
Ferencváros–Puskás Akadémia 2–4
ETO FC Győr– DVSC-DLA 0–1
Bp. Honvéd–MTK 8–0
Vasas Kubala Akadémia–Illés Akadémia-Haladás – később rendezik
Az állás: 1. Honvéd 51, 2. PAFC 42 (19 meccs), 3. MTK 27 (18 m.) 4. FTC 27 (19), 5. DVSC-DLA 20 (19), 6. ETO FC Győr 19 (19), 7. Vasas Kubala Akadémia 14 (19), 8. Illés Akadémia 8 (17)
U 16, I. OSZTÁLY
20. FORDULÓ
Ferencváros–Puskás Akadémia 0–7
ETO FC Győr– DVSC-DLA 3–0-nál a szünetben félbeszakadt
Bp. Honvéd–MTK – később rendezik
Vasas Kubala Akadémia–Illés Akadémia-Haladás – később rendezik
Az állás: 1. Honvéd 47 (18), 2. PAFC 35 (19) 3. DVSC-DLA 34 (19), 4. FTC 26 (18), 5. Vasas Kubala Akadémia 24 (18), 6. ETO FC Győr 16 (17), 7. Illés Akadémia-Haladás 13 (18), 8. MTK 12 (17)

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik