A magyar kézilabda-válogatott két bemelegítő győzelemmel kezdte a Szkopjéban zajló fiú U19-es vb-t. Tajvan és Kanada lesöprése után az első komolyabb ellenfél várt Kárpáti Krisztián együttesére, méghozzá a mezőny egyik legerősebb gárdája, Franciaország.

Holdosi Bence sok fontos gólt lőtt a franciáknak Fotó: Kovács Anikó/MKSZ

Holdosi Bence sok fontos gólt lőtt a franciáknak  •  Fotó: Kovács Anikó/MKSZ

A találkozót az esélyesebb gallok kezdték jobban. Percek alatt átrohantak a magyar védelmen, gyorsan 6–2-es előnyre tettek szert. Akkor nem festett jól sem az eredményjelző, sem a játék képe, ugyanakkor a magyar fiúk szépen lassan összeszedték magukat, felvették a tempót, és elkezdtek zárkózni a franciákra.

Kellett a feljavuló védekezés és persze Győri Kristóf bravúrjai, amelyek gyakorlatilag meccsben tartották a csapatot. Olyannyira, hogy a 24. percben Kőhegyi Ákos révén összejött az egyenlítés, majd Hornyák Bence a találkozón először vezetéshez juttatta ez együttest (12–11). Az őrült rohanásnak a félidei dudaszó 13–13-as eredménnyel vetett véget.

A szünet után megint beragadt egy kicsit a válogatott, a franciák ismét percek alatt jelentős előnyre tettek szert. Kárpátinak szinte azonnal időt kellett kérnie (14–17). A forgatókönyv aztán hasonlóan alakult, mint az első félidőben: a magyar csapat nagyot küzdött, felzárkózott, és az 52. percben ezúttal is Kőhegyi egyenlített. Sőt másodpercekkel később Holdosi Bence a vezetést is megszerezte, amitől a franciák a padlóra kerültek (22–21).

A hajrára fordulva háromgólos is volt a magyar előny, nyugodt végjátékra azonban így sem lehetett számítani, még úgy sem, hogy másfél perccel a vége előtt kettővel mentek a fiúk. A két elszórt labda elöl azt eredményezte, hogy a franciák kaptak még egy esélyt az egyenlítésre: az utolsó támadásra azonban újra nagyon összeállt a magyar védőfal, Dely Márton meg lehalászta a levegőből a franciák utolsó passzát, ezzel 26–25-re megnyerte a meccset a magyar válogatott.

A bravúros siker azt jelenti, hogy a Kárpáti Krisztián, Pásztor István vezette csapat egyedüliként százszázalékos a B-csoportban, és már biztosan nyolcaddöntős. Szombaton 18.30-kor a társaság az Európa-bajnoki címvédő svédek elleni folytathatja a vb-menetelését.

Fiú U19-es kézilabda-világbajnokság, Szkopje (Észak-Macedónia)
Csoportkör, 3. forduló
Magyarország–Franciaország 26–25  (13–13)
A magyar gólszerzők:
Kecskés 6, Vajda 4, Bognár, Holdosi, Hornyák, Kőhegyi 3-3, Melnyicsuk 2, Gál, Papp 1-1
A csoport állása: 1. Magyarország 6 pont/3 mérkőzés, 2. Svédország 4/3, 3. Franciaország 4/3, 4. Egyiptom 2/2, 5. Tajvan 0/2, 6. Kanada 0/3
A magyar válogatott további programja:
Augusztus 10., 18.30: Magyarország–Svédország
Augusztus 12., 12.30: Magyarország–Egyiptom

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport