Európai Diáksport Napja: magyar ötletből világsiker

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.05. 15:02
Címkék
Hagyományosan szeptember utolsó péntekén tartják az Európai Diáksport Napját, amely a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) kezdeményezésére indult 2015-ben, azóta pedig osztatlan sikert arat. Az idén is 33 országban közel 3 millió iskolást várnak a jeles napon lebonyolított rendezvényekre.

Az Európai Diáksport Napjának ötleteha úgy tetszik, magyar fejekből pattant ki még 2000-es években. Az első rendezvényre 2006-ban került sor, majd 2015-ben vált nemzetközivé, s azóta csak Európában mintegy harminc ország csatlakozott, a kontinensen kívül például Makaóban és Chilében isotthonra talált a rendezvény, amely az Európai Sporthét egyik legfényesebb ékköve. Az évek óta töretlen lelkesedés láttán 2017-ben a Magyar Országgyűlés úgy határozott, hogy a Magyar Diáksport Napjának nyilvánítja szeptember utolsó péntekét, amely idén 27-re esik.

Szeptember 27: Európai Diáksport Napja Forrás: MDSZ
Szeptember 27: Európai Diáksport Napja Forrás: MDSZ

Szeptember 27: Európai Diáksport Napja  •  Forrás: MDSZ

„A Magyar Diáksport Szövetség büszke rá, hogy olyan programot indított el, amely 13 év alatt ilyen népszerűvé vált ország-, Európa- és világszerte, valamint amelynek eredményességét és fontosságát elismerve az országgyűlés is úgy döntött, hogy immáron kiemelt napként kerüljön be az iskolai naptárba is" – hangsúlyozta Balogh Gábor, az MDSZ elnöke.

Hazánkban a központi rendezvényre Budapesten kerül sor, melynek arca a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Fodor Rajmund. „Mint egykori élsportoló és két gyermek édesapja minden lehetőséggel igyekszem élni, hogy a gyerekeknek átadjam a rendszeres mozgás élményét. Fontos, hogy megtudják, mi mindent adhat nekik a sport: örömöt, sikerélményt, erőt, önbizalmat, barátokat. A Diáksport Napján 600 középiskolással fogok találkozni és egy jót mozogni, ez a program nekem is nagy élmény lesz" – nyilatkozta a népszerű vízilabdázó.

Az Európai Diáksport Napján a regisztrált iskolák vállalják, hogy legalább 120 percnyi mozgás- és sportprogramot szerveznek a tanulóknak, amelynek keretében teljesítik az adott évnek megfelelő futótávot – idén 2019 méter. A szervezők minden eddiginél több résztvevőre számítanak. Regisztrálni egészen szeptember 27-ig lehet a www.essd.eu/hu honlapon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik