Darts: évente megkétszereződik az utánpótláskorú versenyzők száma

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.17. 09:24
Címkék
Nem túlzás azt állítani, hogy fénykorát éli a darts. A kocsmasportként induló, mára hatalmas tömegeket vonzó sportág évről-évre népszerűbb a fiatalok körében is. Hazánkban sincs ez másképp: egyre több fiatal követi a televíziós közvetítéséket, kezd el dobálni, és méreti meg magát hazai, illetve nemzetközi versenyeken. Többek között erről és a magyarországi utánpótláshelyzetről kérdeztük Ziegenhám Medárd szövetségi kapitányt, a fiatalok hat fordulós steel nemzeti bajnokságának kapcsán, amin a szintén megszólaló, ötszörös ifjúsági Európa-bajnok Czipó Vivien is résztvevő.

Sztrik Martinutanpotlassport.hu Aki állt már darts táblával szemben és fogott nyilat, tudhatja, hogy egyáltalán nem egyszerű a kiválasztott pontba beletalálni, hiába tűnik elsőre annak. Ez a sportág rengeteg gyakorlást és koncentrációt igényel, nem elég pusztán a tehetség vagy a biztos kéz. Erről beszélt Ziegenhám Medárd szövetségi kapitány is, valamint arról, hogy szerinte miért választja egyre több fiatal a dartsozást.Sztrik Martinutanpotlassport.hu Aki állt már darts táblával szemben és fogott nyilat, tudhatja, hogy egyáltalán nem egyszerű a kiválasztott pontba beletalálni, hiába tűnik elsőre annak. Ez a sportág rengeteg gyakorlást és koncentrációt igényel, nem elég pusztán a tehetség vagy a biztos kéz. Erről beszélt Ziegenhám Medárd szövetségi kapitány is, valamint arról, hogy szerinte miért választja egyre több fiatal a dartsozást.

„Ez az a játék, ahol tényleg nem számítanak a testi adottságok. Egy átlagos mozgáskoordinációval rendelkező fiatal is tábla elé tud állni, dobálni, és akár hamar sikereket is tud elérni. Természetesen utána rádöbben, hogy ez egy nagyon melós sportág, rengeteget kell gyakorolni, és mégsem olyan egyszerű, mint első látásra tűnik. Ettől függetlenül könnyen elérhető bárki számára, hiszen mi kell hozzá… egy tábla és három nyíl.”

Egyre népszerűbb a darts hazánkban
Egyre népszerűbb a darts hazánkban

Nem csak külföldön, hanem hazánkban is fénykorát éli a darts

Ziegenhám Medárd elmondása alapján az utánpótláskorú dartsozók hazai legrangosabb viadalán, a steel nemzeti bajnokságon évente megkétszereződik az indulók létszáma. A fiatalok a hat fordulós viadalon három korosztályban versenyeznek: gyermek, serdülő és ifjúsági, utóbbinál külön a fiúk és a lányok. A megméretés legutóbbihelyszíne Pécelen volt, ahol közel száz játékos vett részt.

„Pécel a negyedik állomása a versenysorozatnak ‒ mondja a szövetségi kapitány. ‒ A gyermekek egy úgynevezett highscore-t játszanak, ami azt jelenti, hogy hét kör alatt kell minél több pontot dobni. A serdülők háromszázegyes sima kiszállóval mérkőznek meg a döntőig, ahol viszont duplával kell nyerni. Az ifjúságiak küzdelmei pedig a csoportmeccsek után egyenes kieséses rendszerben zajlanak, ahol a felnőttekhez hasonlóan ötszázegyről dobálnak és duplával szállnak ki. A játékosok pontokat kapnak mind a hat forduló állomásán, e szerint áll össze a végén egy ranglista,mely alapján hirdetünk magyar bajnokot.”

A sportág hazai „figurája” az itthon megbúvó tehetségekről is szót ejtett.

„Mindenki őstehetség, induljunk ki ebből ‒ mosolyogja el magát. ‒ Azon múlik minden, hogy mennyire kitartó az ember. Kemény Fecsó bácsinak volt egy nagyon jó mondása, aki azt mondta, hogy ők nem vízilabdázókat nevelnek, hanem embereket, akik vízilabdáznak, és ez egy nagyon jó megfogalmazás. Szerintem a dartsban is az a legfontosabb, hogy jól érezze magát az ember, szeresse, amit csinál. Ettől függetlenül nagyon sok tehetséges fiatalt látok itthon. Lehetséges, hogy éveken belülfeltűnik magyar játékos is a PDC színpadán, de egy biztos, hogy nagyon jó emberek lesznek belőlük.”

A sportág hazai népszerűségének növekedése a televíziós közvetítéseknek is köszönhető, a fiatalok között pedig felbukkannak kimagasló teljesítmények, mint például az ötszörös ifjúsági Európa-bajnok, a még mindig csak 17 évesCzipó Viviené, aki Pécelen is táblához állt.

Czipó Vivien a nyári felkészülési időszakban napi hat-nyolc órát edz Fotó: Evert Zomer
Czipó Vivien a nyári felkészülési időszakban napi hat-nyolc órát edz Fotó: Evert Zomer

Czipó Vivien a nyári felkészülési időszakban napi hat-nyolc órát edz  •  Fotó: Evert Zomer

„Ezen a versenysorozaton az elsődleges célom, hogy fejlődjek, de szeretnék mindenképpen dobogón állni ‒ meséli a fiatal lány. ‒ Ahhoz, hogy valaki előrébb jusson ebben a sportágban, rengeteg gyakorlásra van szükség. Én is sokat készülök, a darts az életem része lett. Amikor nincs iskola, akkor edzéseim vannak, nincs pihenés, sem nyaralás. A nyári szünetben pedig a nemzetközi versenyekre történő felkészülés alatt napi hat-nyolc órát edzek.”

Több nemzetközi megmérettetés is vár hamarosan Vivienre és a magyar korosztályos válogatottra, ugyanis júniusban lesz az olaszországi soft Európa-bajnokság, ahol az ifik között címvédőként indul a 17 éves lány, de idén bekerült a női válogatott keretbe, így a felnőttek között is résztvevő. Júliusban pedig a steel ifjúsági Eb-re utazik a keret Ankarába.

További korosztályos hírek DARTSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik