Cselgáncs: sűrű lehet Sipőcz Richárd programja

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.08.04. 14:30
Címkék
A SZESE cselgáncsszakosztályának 19 éves kiválóságával, Sipőcz Richárddal (+100 kg) beszélgettünk a tanulmányairól, s arról, hogy akár az is megtörténhet, hét napon belül három Európa-bajnokságon vesz részt.

Nem mondhatni, hogy a kétszeres ifjúsági, egyszeres U23-as Európa-bajnok cselgáncsozó, Sipőcz Richárd (+100 kg) unatkozott tavasszal, a koronavírus-járvány okozta leállásban: az érettségire készült, hiszen szeptembertől egyetemistává szeretett volna válni:Sipőcz Richárd (+100 kg) unatkozott tavasszal, a koronavírus-járvány okozta leállásban: az érettségire készült, hiszen szeptembertől egyetemistává szeretett volna válni:

Sipőcz Richárd a budapesti Grand Prix-versenyen bronzérmet nyert Fotó: Tumbász Hédi
Sipőcz Richárd a budapesti Grand Prix-versenyen bronzérmet nyert Fotó: Tumbász Hédi

Sipőcz Richárd a budapesti Grand Prix-versenyen bronzérmet nyert  •  Fotó: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport

„A győri Széchenyi István egyetemre jelentkeztem, sport- és rekreációszervező szakra; emelt szintű vizsgát tettem testnevelésből, amely jól sikerült, így háromszázkilencvennégy ponttal felvettek. Tesiből egyébként a járvány miatt csak szóbelizni kellett. A tanulással azóta sem álltam le: nyár végégig szeretnék angol nyelvvizsgát szerezni. Noha a diplomaszerzésig kell megcsinálnom, mihamarabb túlesnék rajta: a kommunikáció egész jól megy, a nyelvtanon van még mit fejleszteni”− meséli a SZESE dzsúdószakosztályának 19 éves sportolója.

Gyimes Nikolett tanítványa júniusban térhetett vissza a tatamira.

„Persze addig sem lazsáltam, az erőnlétre helyeztem a hangsúlyt. Itthon konditermet alakítottunk ki,ráadásul egész jól felszereltet, szóval rengeteget dolgozhattam. Emellett sokat futottam, így az állóképességem alig-alig esett vissza. Az első héten a teremben fel kellett venni a ritmust; a szőnyegbiztonságom valamelyest romlott, nehezebben éreztem a teret, de ez hamar visszaállt. Egy hónappal később, Tatán edzőtáboroztunk a felnőttekkel, és ez nagyon hasznos volt, jól éreztem magam. Ha minden a tervek szerint halad, akkor elvileg augusztus végén vagy szeptember elején lesz még egy ehhez hasonló összetartás.”

Sipőcz a tokiói olimpiai kvótaszerzésre is esélyes; jelenleg a 36. helyen áll a világranglistán. A kvalifikációs versenyekről egyelőre nincs hír, az Európa-bajnokságokról viszont van, csakhogy nem túl kedvező a győri fiatal szempontjából, aki a felnőttek, az U23-asok és a juniorok kontinensviadalán egyaránt érdekelt lehet: a nagyok Eb-je november 8-10-ig Prágában, az U23-asoké november 16-17-ig Porecben, míg a junioroké szintén Horvátországban, ugyanott november 13-15-ig tart. Richárdnak hét napon belül három Európa-bajnokságon kellene bizonyítania.

„Kicsit sűrű a program... Amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi a versenyek megrendezését, és olyan állapotban leszek, hogy azokon részt vegyek, akkor elképzelhető, hogy mindhármat bevállalom. Erről persze nem én döntök. Az összes erőpróbának úgy vágok neki, hogy győzni akarok, így ezeken sem lenne másképp. Ami az olimpiát illeti: úgy készülök, hogy megtartják jövőre az eseményt, s ha így lesz, én tatamira szeretnék állni Tokióban!”

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik