Cselgáncs: folytatódik-e az idei bravúrsorozat a junior-vb-n?

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.15. 16:01
Címkék
A kicsivel több, mint egy hónappal ezelőtti, finnországi Eb-remeklést követően újfent a junior cselgáncsozóké a főszerep, akik szerdától Marokkóban dobálják egymást a korosztályos világbajnoki érmekért. A két vezetőedzővel, Horváth Lászlóval és Radics Attilával beszélgettünk a felkészülésről, várakozásaikról, valamint arról, miért nehezebb évről évre kiemelkedő eredményt elérni a nemzetközi porondon.

Igazán megörvendeztették a magyar cselgáncssport kedvelőit a juniorok a vantaa-i Európa-bajnokságon, amelyen – jóval a várakozások felett teljesítve – egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet szereztek. A kontinenstorna pontosan egy hónappal ezelőtt ért véget, a dzsúdósok ugyanakkor nem pihenhettek sokat, hiszen meg kellett kezdeniük a felkészülést a szerdán kezdődő marokkói világbajnokságra, melyet Marrákes városában rendeznek meg.Igazán megörvendeztették a magyar cselgáncssport kedvelőit a juniorok a vantaa-i Európa-bajnokságon, amelyen – jóval a várakozások felett teljesítve – egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet szereztek. A kontinenstorna pontosan egy hónappal ezelőtt ért véget, a dzsúdósok ugyanakkor nem pihenhettek sokat, hiszen meg kellett kezdeniük a felkészülést a szerdán kezdődő marokkói világbajnokságra, melyet Marrákes városában rendeznek meg.

Útjuk Szerbiába is elvezetett, ahol a házigazdák mellett a bosnyák és a román válogatottal készültek egyazon tatamin.

A junior Eb-siker után vajon várhatunk-e újabb bravúrt Özbas Szofitól (balról a második)? Forrás: eju.net
A junior Eb-siker után vajon várhatunk-e újabb bravúrt Özbas Szofitól (balról a második)? Forrás: eju.net

A junior Eb-siker után vajon várhatunk-e újabb bravúrt Özbas Szofitól (balról a második)?  •  Forrás: eju.net

„Az első két napban kőkemény munka zajlott, próbáltuk minél többször átlendíteni őket a holtponton, ezáltal érik el a megfelelő erő-állóképességet. A folytatásban visszavettünk a tempóból, és a taktikai elemek finomhangolására összpontosítottunk. Közvetlenül a világbajnokság előtt már nem szabad kipurcanniuk, fontos a megfelelő regeneráció a szükséges mentális és fizikai állapot elérése érdekében” – magyarázta a junior fiúk vezetőedzője, Horváth László.

„Több éremben is bízom Marokkóban. Azt ugyan nem merném megkockáztatni, hogy valaki egészen a dobogó legfelső fokáig dobja magát, de van néhány olyan fiú, akinek kimagasló esélye van az éremszerzésre” – teszi hozzá a szakember.

A mester joggal derűlátó a srácok világbajnoki szereplését illetően. Erre a válogatott kerettagok 2019-es Európa–kupa-sorozatban nyújtott teljesítménye alapján is következtetünk. Ráadásul voltak olyanok, akik már a felnőttmezőnyben is bizonyítottak: a legkiemelkedőbb teljesítményt a kétszeres ifjúsági Európa-bajnok Sipőcz Richárd (+100 kg) nyújtotta, ő ugyanis a budapesti Grand Prix-viadalon bravúros versenyzéssel a harmadik helyig jutott. Nem panaszkodhat Tóth Benedek (81 kg) sem, aki Celjében aranyéremmel zárta a felnőttek Ek-versenyét. Ugyanezen a viadalon második lett a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián bronzérmes Vég Zsombor (100 kg), míg Rajkai Róbert (81 kg) harmadik lett.

És még nem esett szó a vantaa-i kontinensvetélkedőről!

Gőz Roland (90 kg) hajszálra volt az aranyéremtől, végül második lett, Sipőcz és Vég pedig harmadik helyen zárt. Az ifjúsági olimpiai bajnok Özbas Szofi (63 kg) volt a finnországi megméretés magyar bajnoka. Utánpótláskorban nem ritka, hogy a sportolók egy-egy komolyabb siker után valamelyest „kiengednek”, és a soron következő viadal nem úgy sikerül, ahogyan várnák tőlük. A junior leányválogatott mesterét, Radics Attilát kérdeztük, előfordulhat-e ez Szofival is:

„Őt nem ilyen fából faragták; ha kitűz valamit maga elé, azért mindent megtesz. Pontosan emiatt lehet abban reménykedni, hogy Marokkóban is érem kerül a nyakába. De ne felejtsük el, elsőéves juniorról van szó!”

Özbason kívül még négy lány képviseli a magyar színeket a világbajnokságon. Köztük van a korábban ifjúsági világbajnok Varga Brigitta (57 kg) is, aki szintúgy idén lépett át a juniorkorba.

„A korosztályváltás nála kettős súlycsoportváltással járt. Most kezd beleerősödni az új kategóriájába. De persze, ahogyan már korábban is bizonyította, bármikor képes a bravúrra” – mondta Radics.

Az edző arra is felhívta a figyelmünket, hogy egyre több ország képvisel jelentős erőt dzsúdóban, emiatt évről évre nehezebb kiemelkedő eredményt elérni:

„Kilencven ország közel hatszáz sportolója lesz ott Marrákesben. Rengeteget gondolkodom azon, mennyit fejlődött a legutóbbi néhány évben a sportág. Napjainkban már alig lehet olyan országgal találkozni, amelyiknek nincs legalább egy kiemelkedő versenyzője. Elképesztő, mennyit emelkedett a színvonal.”

További korosztályos hírekCSELGÁNCSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik