BL, El: nyolc magyar fiatal szerepelt nemzetközi kupacsapatainknál

P. K. utanpotlassport.huP. K. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.07. 09:00
Címkék
A magyar labdarúgócsapatok számára egy kivétellel befejeződött a nemzetközi kupaszereplés 2019-re, az egyedül állva maradt Ferencváros pedig eddig sem vetett be utánpótláskorú hazai játékost, és ez ezután sem várható Szerhij Rebrov vezetőedzőtől, viszont a többi együttes esetében érdemes összegezni, négy meccs alatt hol mennyi lehetőséget kaptak a magyar fiatalok. Talán nem meglepő, hogy a Honvédban játszották a legnagyobb szerepet, és a 20 éves, kispesti Banó-Szabó Bence töltötte legtöbb időt a pályán.

Az Európa-ligában szereplő magyar csapatok közül a Honvéd nevezte be a legtöbb fiatalt, hetet. A középpályás Banó-Szabó Bence, akkor még 19 évesen (azóta már betöltötte a húszat) főszerepet is játszott a selejtező 1. fordulójában a litván Zalgiris Vilnius elleni 3–1-es sikerben, hiszen ő szerezte meg a vezetést csapatának, miközben az NB I-ben még nem talált be pályafutása során. Rajta kívül az utánpótláskorú játékosok közül a kispestieknél az 1. fordulóban pályára lépett még a kezdőcsapatban az azóta megsérült 20 éves Kovács Nikolasz, csereként meg a 18 esztendősCipf Dominik. A cserepadon ott ült mégBerla Attila(20 éves),Hegedűs Márk(21) és Májer Milán(20). A bő El-keretébe Temesvári Attilát(19) és Szendrei Norbertet(19) is benevezték.A felsoroltak közül a folytatásban Hegedűs és a legutóbb, Craiovában a megsérülő kapus, Lefkovits Robi helyére becserélt Berla Attila is játszott, így a Honvéd összesen öt húsz év alatti magyar labdarúgót küldött pályára, amely az El-selejtező 2. fordulójában a Craiova ellen 0–0 után 11-esekkel búcsúzott.Banó-Szabó Bence, akkor még 19 évesen (azóta már betöltötte a húszat) főszerepet is játszott a selejtező 1. fordulójában a litván Zalgiris Vilnius elleni 3–1-es sikerben, hiszen ő szerezte meg a vezetést csapatának, miközben az NB I-ben még nem talált be pályafutása során. Rajta kívül az utánpótláskorú játékosok közül a kispestieknél az 1. fordulóban pályára lépett még a kezdőcsapatban az azóta megsérült 20 éves Kovács Nikolasz, csereként meg a 18 esztendősCipf Dominik. A cserepadon ott ült mégBerla Attila(20 éves),Hegedűs Márk(21) és Májer Milán(20). A bő El-keretébe Temesvári Attilát(19) és Szendrei Norbertet(19) is benevezték.A felsoroltak közül a folytatásban Hegedűs és a legutóbb, Craiovában a megsérülő kapus, Lefkovits Robi helyére becserélt Berla Attila is játszott, így a Honvéd összesen öt húsz év alatti magyar labdarúgót küldött pályára, amely az El-selejtező 2. fordulójában a Craiova ellen 0–0 után 11-esekkel búcsúzott.

Banó-Szabó Bence (balra) játszott a legtöbbet a 21 év alatti magyar fiatalok közül a nemzetközi kupákban Fotó: Budapest Honvéd FC
Banó-Szabó Bence (balra) játszott a legtöbbet a 21 év alatti magyar fiatalok közül a nemzetközi kupákban Fotó: Budapest Honvéd FC

Banó-Szabó Bence (balra) játszott a legtöbbet a 21 év alatti magyar fiatalok közül a nemzetközi kupákban  •  Fotó: Budapest Honvéd FC

Az ugyanúgy a 2. fordulóig jutó Mol Fehérvárban egyetlen utánpótláskorú magyar futballista sem szerepelt. Nem úgy a DVSC-ben, amelynél három 20 év alatti magyar fiatal összesen 428 percet töltött a pályán a négy El-selejtező mérkőzésen az albán Kukësi és az olasz Torino ellen, míg a Honvédban ugyancsak négy meccsen az öt fiatal 594 percet szerepelt. A Debrecennél a jobbhátvédként szereplő Kusnyír Erik (19) töltötte a legtöbb időt a pályán, mind a négy meccsen játszott, összesen 285 percet. Utána Zsóri Dániel (18 éves, 3 meccsen 193 perc) és Pintér Ádám (17 éves, egy meccsen négy perc) következett a sorban.

A legtöbb időt egyébként a már említett, kispesti Banó-Szabó kapta négy meccsen 383 perccel. Neki a mostani már a harmadik szezonja a Honvéd első csapatában, és amelllett, hogy az El-selejtezőben rendszeresen pályára lépett, a DVTK elleni NB I-es mérkőzést is végigjátszotta az 1. fordulóban.

Érdekesség, hogy a Fradi kapcsán fentebb írtuk, nem várható saját nevelésű fiatal bevetése a BL-selejtezőben, mert egyelőre egyik meccskeretben sem voltak 20 éves vagy annál fiatalabb hazai labdarúgók a zöld-fehéreknél. Miközben az aktuális ellenfélnél, a Dinamónál csereként beállt, sőt helyzetig is eljutott a horvát U21-es válogatott Lovro Majer és a spanyol U21-es válogatottal idén Európa-bajnokságot nyert, az Eb-n három gólig jutott és kedden a Fradi ellen is eredményes (1–1-gyel zárult a találkozó), 21 éves Dani Olmo.

AZ UTÁNPÓTLÁSKORÚ MAGYAR FIATALOK JÁTÉKPERCEI KUPACSAPATAINKNÁL
Budapest Honvéd: Banó-Szabó Bence (383 perc), Berla Attila (80), Cipf Dominik (29), Kovács Nikolasz (90), Hegedűs Márk (12) – 594 perc
DVSC: Kusnyír Erik (285), Pintér Ádám (4), Zsóri Dániel (139) – 428 perc
Mol Fehérvár FC: 0 perc
Ferencváros: 0 perc

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik