Birkózás: Váncza István a felnőtt Eb legkellemesebb meglepetése

Vágólapra másolva!
2020.02.18. 19:45
Címkék
A felnőtt kötöttfogású birkózóválogatott szövetségi kapitányával, Sike Andrással beszélgettünk az utánpótláskorúak római Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményéről. Eközben megtudtuk, hogy a bravúrosan szereplő Váncza István miért nem indulhat a márciusi, budapesti olimpiai kvalifikációs versenyen, de arra is fény derült, hogy jövő csütörtökön Kiss Balázs, Szilvássy Erik és a 19 éves Szőke Alex között válogatót rendeznek a 97 kilósok válogatott mezéért.

A várakozás felett teljesítettek az utánpótláskorú kötöttfogású birkózók a Rómában vasárnap véget ért felnőtt Európa-bajnokságon. Tisztes helytállást vártak tőlük a szakvezetők. Volt aki csak megfelelt ennek, de akadt olyan versenyző is, aki végül− klasszisokat megszorongatva− a legjobbak közé ért. Ez utóbbiak közé tartozik a junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmes, mindössze 19 esztendős Váncza István (67 kg)is, aki bravúrosan rajtolt. Úgy tűnt, hamar véget ér neki az Eb: az első meccs első menetében mindössze egy pontra került a technikai tustól (0−7) az ifjúsági olimpiai bajnok azeri,Iszlambek Dadovvalszemben, ám elképesztő hajrájának köszönhetően 8−7-es győzelemmel továbbjutott.Váncza István (67 kg)is, aki bravúrosan rajtolt. Úgy tűnt, hamar véget ér neki az Eb: az első meccs első menetében mindössze egy pontra került a technikai tustól (0−7) az ifjúsági olimpiai bajnok azeri,Iszlambek Dadovvalszemben, ám elképesztő hajrájának köszönhetően 8−7-es győzelemmel továbbjutott.

Váncza István a római felnőtt Európa-bajnoksgáon Forrás: birkozoszov.hu
Váncza István a római felnőtt Európa-bajnoksgáon Forrás: birkozoszov.hu

Váncza István a római felnőtt Európa-bajnoksgáon  •  Forrás: birkozoszov.hu

„Egy perc után látszott, hogy Dadov nagy állóképességi gondokkal küzd. Tudtuk, hogy István kiválóan felkészült, és megfordíthatja az ütközetet. Bíztunk benne, és sikerült− szemet gyönyörködtető akciókat mutatott be”− emlékezik vissza a szakág szövetségi kapitánya, az 1988-as szöuli olimpia aranyérmese, Sike András.

Váncza atizenhat között az U23-as Európa-bajnok lengyel,Roman Pacurkowskiellen aratott 6−0-ás diadalt, így jöhetett a negyedöntő, ezzel együttNaszir Abdullajev. A későbbi ezüstérmes orosz már túl nagy falatnak bizonyult (0−4), így a Ferencvárosi TC birkózója a vigaszágban reménykedhetett. Abdullajev nagy csatában felülmúlta az örmények tavalyi Eb-harmadik helyezettjét,Karen Aszlanjant,így a magyar továbbjutott. Két perc sem kellett, hogy Váncza a bolgár Dejvid Dimitrovot technikai tussal, 10–0-ra győzze le, következhetett tehát a bronzcsata Aszlanjannal szemben. István négypontos hátrányból sem adta fel,de huszáros hajrája és levitele csak a szépítésre volt elegendő (5−7), így be kellett érnie az ötödik hellyel.

„Lévai Zoltán és Lőrincz Viktor ezüst-, Torba Erik pedig bronzérmet szerzett Rómában, mégis azt kell mondjam, az Eb legkellemesebb meglepetését Váncza István szerezte. Hihetetlen volt, amit csinált. Tavaly lépett fel ebbe a súlycsoportba, az év az erősödésről szólt. Ez olyannyira jól sikerült, hogy hajszálra volt a felnőtt kontinensbajnokság dobogójától. A rutin hiányzott az örmény elleni csatában, semmi más. Ami a márciusi, budapesti olimpiai kvalifikációs versenyt illeti: nem ő képviseli a magyar színeket, hiszen a világ- és Európa-bajnok Korpási Bálint úgy döntött, lefogy a hatvanhét kilósok közé. Ez nem jelenti az, hogy Istvánnak le kell mondania a tokiói játékokról; bármi megtörténhet...”

A 2018-as budapesti világbajnokságona klasszisunkat, Kiss Balázsta szerbMihailKadzsajagyőzte le a bronzmérkőzésen. A Grúziából honosított versenyző azóta még egy vb-harmadik helyet nyert Nur-Szultanban, ráadásul Eb-ezüstéremmel is büszkélkedhet. A 97 kilósSzőke Alex nem sokat vacakolt, kiváló teljesítménnyel, 6−2-es sikerrel kiejtette a klasszist. A négy közé jutásért 1−0-ás előnyből emelhette az U23-as világ- és Európa-bajnok, oroszAlekszander Golovint, de magára ejtette a riválisát, aki ezt kihasználva kipörgette őt a meccsből (1−9). Szőkének az Eb-től is búcsúznia kellett, miután az orosz kikapott az elődöntőben a junior-világbajnok olaszNikoloz Kahelasvilitől(Grúziából honosított birkózó− a szerk.)

A tavalyi, budapesti U23-as világbajnokságon ötödik Kecskeméti Krisztián (60 kg) a selejtezőben kikapott a finnAleksi Latvalától, aki a következő körben alulmaradt a grúzAmirja Savadzévalszemben, tehát a kiesett a magyar.

„Alex esete hasonló, mit Istváné: erősödnie kell még, és sokat tapasztalnia. Nem először bizonyult jobbnak a szerbnél; a Bundesligában egyszer már az ő kezét emelték a magasba, reméljük, legközelebb is hasonló eredmény születik a kettejük közötti párharcban. Golovinnal szemben a pillanat töredéke alatt kellett döntenie, még a challange-et is bedobtam, mert úgy láttam, az orosz Szőke lábához ért. Sajnos ez nem így volt. Persze, el volt kenődve, mert tovább akart birkózni, de megvigasztaltuk. Jövő csütörtökre válogatót írtam ki Alex, Kiss Balázs és az U23-as világbajnok Szilvássy Erik között a budapesti európai kvalifikációs versenyen való indulás jogáért. Kecskeméti Krisztián is jól küzdött, ám neki jóval nagyobb súlyt kell fektetnie a fizikális és technikai fejlődésére, mint a másik két ifjúnak. Ha kellő alázattal dolgozik, néhány éven belül a legjobbak közé tartozhat.”

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik