Birkózás: Takács István sokat erősödött az utóbbi hónapokban

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.08.07. 08:59
Címkék
A kötöttfogásban junior világ- és Európa-bajnok birkózóval, Takács Istvánnal beszélgettünk a nyári felkészülési programjáról, az állapotáról, a súlycsoportváltásról, valamint a céljairól.

Hétfőtől Tatán, a felnőtt kötöttfogású birkózó-válogatottal készül a tavaly 82 kilóban junior világ- és Európa-bajnoki címet szerző 19 éves Takács István.Takács István.

„A koronavírus-járványt követő tavaszi leállás után sem volt nehéz visszarázódnom a régi kerékvágásba. Még csak azt sem mondhatom, hogy formahanyatlást tapasztaltam magamon, sőt erősebb lettem, amire szükségem is volt, hiszen az idén már nyolcvanhét kilóban versenyzem. Május közepén kezdődtek az edzőtáborok: két-két hetet a fővárosban és Bócsán, hármat pedig Tatán készültünk. Ezt követte két hét pihenő, egy hét úgynevezett rávezető foglalkozás Budapesten, amit ismét Tata követett, most itt vagyunk” – nyilatkozza István.

Takács István (kékben) a tavalyi junior Európa-bajnokságon Forrás: UWW
Takács István (kékben) a tavalyi junior Európa-bajnokságon Forrás: UWW

Takács István (kékben) a tavalyi junior Európa-bajnokságon  •  Forrás: UWW

Az ifjú bajnok állítása szerint erősödött a kényszerpihenőben. Milyen gyakorlatokat végzett?

„Rengeteget súlyzóztam és futottam. Ez persze a testsúlyomon is meglátszik: az év elején nyolcvannégy-nyolcvanöt kilót mutatott a mérleg, most már nyolcvankilencet. Ez azt jelenti, hogy erőnlétben jobban fel tudom venni a versenyt az új kategóriámban szereplő versenyzőkkel szemben. Szóval, ha csak ezt nézem, még jól is jött a leállás. Versenyek nélkül nehéz megmondani, milyen szinten vagyok, úgyhogy remélem, ősszel kiderül.”

A nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságategnap arról szavazott, hogy törli az összes szeptemberi és októberi nemzetközi erőpróbát, így a junior Európa-bajnokságot is. A decemberi, belgrádi junior-vb-ben viszont még reménykedhet.

„Jövő hét végéig Tatán dolgozunk, majd visszatérünk Budapestre. Ha minden jól megy, szeptemberben megtartják a felnőtt és a junior országos bajnokságot. Utóbbin biztos, hogy részt veszek, azt azonban egyelőre nem tudom, hogy a nagyok között is szőnyegre állok-e. Úgy készülök, hogy megrendezik a vb-t: mint mindig, ezúttal is az aranyérem a célom. Ha figyelembe veszem, hogy eggyel nagyobb kategóriában indulok, akkor hazudnék ha azt mondanám, nem lennék elégedett ezúttal a dobogós helyezéssel is…”

További korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik