Birkózás: Takács István junior-világbajnoki címet szerzett!

Krasznai Bence jelenti Tallinnból utanpotlassport.huKrasznai Bence jelenti Tallinnból utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.18. 20:49
Címkék
Magyar aranyéremmel zárult a junior birkózók tallinni világbajnoksága: Takács István (82 kg) a júnusi junior Európa-bajnoki címe után a világ mezőnyét is maga mögé utasította a Tondiraba jégcsarnokban − Lám Bálint 2012-es pattajai sikere óta először ünnepelhetett vb-címet ebben a korosztályban a sportág. Szőke Alexért (97 kg) is szoríthattunk vasárnapi helyosztón, ám ő végül ötödik lett.

Zárónapjához érkezett a junior birkózók világbajnoksága Tallinnban. Szerencsére, több magyar kötöttfogású fiatal is érdekelt volt az utolsó felvonásban, a vasárnap esti programban. Junior Európa-bajnokunk, Takács István (82 kg) nem hagyta finálé nélkül a magyar küldöttséget; elképesztő technikával verekedte be magát szombaton az aranycsatába (az összes mérkőzését technikai tussal hozta), amelyet az orosz kadét Európa-bajnokával, Aujesz Gonibovval kellett megvívnia.Takács István (82 kg) nem hagyta finálé nélkül a magyar küldöttséget; elképesztő technikával verekedte be magát szombaton az aranycsatába (az összes mérkőzését technikai tussal hozta), amelyet az orosz kadét Európa-bajnokával, Aujesz Gonibovval kellett megvívnia.

Így örült Takács István a világbajnoki címének Fotó: Martin Gábor
Így örült Takács István a világbajnoki címének Fotó: Martin Gábor

Így örült Takács István a világbajnoki címének  •  Fotó: Martin Gábor

A maroknyi magyar szurkolótábor ujjongva fogadta Takácsot, olyannyira, hogy hangjuk nem veszett el a legalább ötször nagyobb létszámú orosz seregé mellett sem. Az első menet arról szólt, hogy kiismerjék egymást a felek; a bírók a magyar fiút látták passzívabbnak (0−1), Gonibov azonban nem tudott akciót végrehajtani lentről.

A második három perc orosz passzivitást hozott ('1−1), István lentről kiemelte ellenfelét, és két pontért eldobta (3−1). Még egyszer megemelte, ekkor Aujesz szabálytalanul védekezett (5−1), emiatt újra leküldték. Takács ezúttal sem hazudtolta meg magát, hatalmasat dobott rajta, furcsamód azonban csupán két pontot ítéltek érte. Az utolsó egy percet stabilan blokkolta, ezzel megtartotta előnyét, és megszerezte élete első világbajnoki címét!

„Elképesztő érzés, nehezen találom a szavakat, nagyon boldog vagyok. Örülök neki, hogy megint elkaptam a fonalat. Úgy éreztem, megérdemelten lett enyém az aranyérem”− vélekedett István közvetlenül a meccs után, szinte még lihegve.

A magyar birkózás Lám Bálint 2012-es, pattajai sikere óta most először ünnepelhetett vb-címet a juniorok között.

Takács István (kékben) esélyt sem adott az orosz Gonibovnak a fináléban Fotó: Martin Gábor
Takács István (kékben) esélyt sem adott az orosz Gonibovnak a fináléban Fotó: Martin Gábor

Takács István (kékben) esélyt sem adott az orosz Gonibovnak a fináléban  •  Fotó: Martin Gábor

A kadét-világbajnok, kétszeres utánpótlás Európa-bajnok Szőke Alex (97 kg) a viadal egyik legnagyobb esélyese volt, ám senki sem számított arra, mennyire erős a kubaiak felnőtt Pánamerikai Játékok-győztese,Gabriel Alejandro Rosillo Kindela, aki technikai tussal győzte le a magyart. Nem volt túl meglepő, hogy a versenyt is megnyerte végül. A lényeg tehát, hogy Alex a vigaszágon folytathatta vasárnap, ahola tőle megszokott magabiztossággal uralta a kínai junior Ázsia-bajnoki ötödik, Hao Hu-zsi elleni vigaszági mérkőzést; két és fél perc alatt, technikai tussal aratott diadalt (10−0); passzivitási ponttal, két pörgetéssel, kitolással és egy négypontos derékra támadással. A harmadik helyért jöhetett a török junior Eb-bronzérmes Beytullah Kayisdag.

„Találkoztak a pontevedrai kontinenstornán az idén, ahol nagyot küzdöttek. Szoros csatára számítok most is. A török erős, ám nem túl technikás és okos birkózó, Alexnek pedig megvannak ez utóbbi kvalitásai is”− latolgatta az esélyeket a vezetőedző, Struhács György a Tondiraba jégcsarnokban, közvetlenül a vigaszági párharc után.

A meccs akciópontot ugyanakkor nem hozott. Az első menetben a törököt látták a passzívabbnak (1−0), a másodikban Alexet (1−1'). Bajnokunk nem tudott mit kezdeni Kayisdaggal, így ezzel az eredménnyel ért véget a találkozó, amely a riválisnak kedvezett, hiszen az övé volt az utolsó pont.

Bak Gergely (72 kg) a vigaszágon volt érdekelt; a bronzmeccsig vezető úton először a grúz kadét Európa-bajnok Szamvel Grigorjannal kellett farkasszemet néznie. Több olyan pont is született, amely vitatható, ám végül technikai tussal kapott ki Gergely (0−8), így neki véget ért a megméretés.

„Két mérkőzés híján, tulajdonképpen az összes meccsünket megnyertük, amit lehetett, mi több, voltak bravúrgyőzelmeink is. Úgy jöttünk ide, hogy két érmet vártam a srácoktól, és ez sikerült. Az, hogy ebből az egyik arany lett, hatalmas hab a tortánkra”− összegezte Struhács, miután kiderült, hogy a magyarok az ötödik helyen zárták a csapatversenyt, amelynek élén az oroszok végeztek az irániak és törökök előtt.

JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁG, TALLINN
Kötöttfogás, vasárnapi program
A magyar szereplők
72 kg (31 induló): Bak Gergely (FTC), 82 kg (26 induló): Takács István (BVSC-Zugló), 97 kg (23 induló): Szőke Alex (ESMTK)
Vigaszág
72 kg:Grigorjan (örmény)−Bak Gergely 8−0
97 kg:Szőke Alex−Houzhi Hao (kínai) 10−0
Döntő
Takács István−Aujesz Gonibov (orosz) 7−1
Bronzmérkőzés

Beytullah Kayisdag (török)−Szőke Alex '1−1 (utolsó pont)
A kötöttfogásúak második programcsomagjának dobogósai és magyar helyezései
60 kg. Világbajnok:
Kerem Kamal (Törökország), 2. Szahak Ovannisszjan (Örményország), 3. Aszgar Aljizada (Azerbajdzsán) és Georgij Tibilov (Oroszország)
67 kg. Világbajnok: Giorgij Sotadze (Grúzia), 2. Sant Hacsatrjan (Örményország), 3. Valentin Petic (Moldova) és Peyton Luis Omania (Egyesült Államok), ...23. Váncza István
72 kg. Világbajnok: Szergej Sztyepanov (Oroszország), 2. Ulvu Ganizade (Azerbajdzsán), 3.Mohammad Reza Rosztami (Irán) és Ior Bicskov (Ukrajna), ...9. Bak Gergely
82 kg. Világbajnok: TAKÁCS ISTVÁN (MAGYARORSZÁG), 2. Aujesz Gonibov (Oroszország), 3. Dogan Kaya (Törökország) és Makszim Bondarenko (Fehéroroszország)
97 kg. Világbajnok: Gabriel Alejandro Rosillo Kindelan (Kuba), 2. Patrick Neumaier (Németország), 3. Beytullah Kayisdag (Törökország) és Uladziszlau Pusztasilau (Fehéroroszország), 5. Szőke Alex

Amit eddig a junior-világbajnokságról írtunk:
Tallinnban is történelmet írnak a birkózók?
Mester Milán (79 kg) egy passzivitásra volt az aranycsatától
Parázs csaták délelőtt, de magyar szabadfogású nem nyert meccset Tallinnban
Mester Milán (79 kg) bronzérmet szerzett Tallinnban
Négy magyar birkózólányból egy jutott elődöntőbe Tallinnban
Nagy Bernadett és Szél Anna is a bronzéremért küzdhet a tallinni junior-világbajnokságon
Az amerikai szabadfogásúak nem érték be az oroszokat, Szabados Noémi (65 kg) a vigaszágban bízhat
Nagy Bernadett (76 kg) bronzérmes Tallinnban
Drámasorozat a kötöttfogásúak nyitónapján Tallinnban
Vitek a vigaszágon, meghökkentő japán fölény a hölgyek között
Vitek bronzmeccses, Takács elődöntős
Vitek Dáriusz bronzérmes, Takács István döntős

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik