Birkózás: rögtön elkezdtek edzeni az ESMTK-ban, amint lehetett

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.05.27. 15:49
Címkék
Április közepén arról beszélt Losonczi Ottó szakosztályelnök, hogy nagyon csalódott lenne, ha öt százaléknál nagyobb lenne a lemorzsolódás mértéke az ESMTK birkózóklubjában − az újraindulás után megkérdeztük, miként alakult a helyzet.

„Az ESMTK birkózószakosztálya túlélte a 2008-as gazdasági világválságot is; két évvel azután hat hónap alatt felépítettük a csarnokunkat. Van tehát tapasztalatunk abban, hogyan vészeljünk át az anyagilag nehéz helyzeteket. Ezúttal is elmondhatom, hogy stabil lábakon állunk, de persze minden azon múlik, meddig tart a járvány. És ezt most még senki nem tudja megmondani”fejtette ki a műhely elnöke, Losonczi Ottó a veszélyhelyzet elrendelését követően egy hónappal.„Az ESMTK birkózószakosztálya túlélte a 2008-as gazdasági világválságot is; két évvel azután hat hónap alatt felépítettük a csarnokunkat. Van tehát tapasztalatunk abban, hogyan vészeljünk át az anyagilag nehéz helyzeteket. Ezúttal is elmondhatom, hogy stabil lábakon állunk, de persze minden azon múlik, meddig tart a járvány. És ezt most még senki nem tudja megmondani”fejtette ki a műhely elnöke, Losonczi Ottó a veszélyhelyzet elrendelését követően egy hónappal.

Május 4-től zajlanak az edzések az ESMTK-ban Forrás: esmtkbirkozas.hu
Május 4-től zajlanak az edzések az ESMTK-ban Forrás: esmtkbirkozas.hu

Május 4-től zajlanak az edzések az ESMTK-ban  •  Forrás: esmtkbirkozas.hu

A szövetség alelnöke, Bacsa Péter március közepén így nyilatkozott honlapunknak:

„Fontos, hogy a tizennégy évnél fiatalabb gyerekek a veszélyhelyzet elmúlása után is térjenek vissza a megszokott közegbe, a birkózószőnyegre.”

Losonczi egyetért Bacsával, szerinte is előfordulhat, hogy a járvány miatt többen felhagynak a sporttal.

„Az idősebbek céltudatosabbak, de velük is foglalkoznunk kell: edzéstervet kapnak, folyamatos a kommunikáció. Az egyesületnek online elérhető a belső információs rendszere, amelynek segítségével napi kapcsolatban lehetünk a legkisebbekkel is. A mesterek folyamatosan koordinálják őket, én is igyekszem tartani mindenkiben a lelket. Ezen a felületen a bázisunk hetven-nyolcvan százaléka aktív. Ami pedig az esetleges létszámcsökkenést illeti: sok éve szívvel-lélekkel, rengeteg energiát és pénzt befektetve vezetem a szakosztályt, úgyhogy mérhetetlenül csalódott lennék, ha öt százaléknál nagyobb lenne a visszaesés…”

A kormány kijárási tilalmát enyhítő intézkedései hivatalosan május 4-től léptek életbe− edzéseket és nézők nélküli sportrendezvényeket ekkortól lehet tartani. A pesterzsébetiek gyakorlatilag egyből reagáltak: azon a hétfőn megkezdték a felkészülést.

„Teljes gőzzel vágtunk bele a munkába. Már az első tréningen ötven gyerek vett részt. A rendeleteket természetesen betartjuk− közel háromezer négyzetméteren dolgozhatunk, szóval nem okoz gondot a távolság megtartása a párok között. Próbálunk ügyelni arra, hogy ne váltson senki partnert, ugyanazzal az emberrel gyakoroljanak, az edzések előtt kötelező a lázmérés, a mesterek pedig mindenkivel váltanak néhány szót a foglalkozások rajtja előtt. Tanítványainknak nyilatkozniuk is kellett arról, hogy nincs megbetegedés a családban. A korábbi témára visszatérve: a lemorzsolódás mértékét továbbra sem tudjuk meghatározni, mert− érthető módon− több szülő egyelőre félti felengedni a gyerekét a szőnyegre”− összegez Losonczi.

A szakember kiemelte, a terv az, hogy behozzák az esetleges lemaradást.

„Hozzáteszem, sokkal jobb formában tértek vissza az ifjak, mint ahogyan azt vártam. Aki eddig is motiváltan dolgozott, most is így tett, aki pedig eddig is lazsált, az a kényszerpihenőben sem változott. Egy-két meglepetéstől eltekintve pozitívan értékelem a visszatérést. Úgy döntöttem, hogy a nyári pihenő ezúttal elmarad, végig birkózunk a legmelegebb hónapokban. Emellett szervezzük a házi bajnokság rendezését. Az őszi, országos vagy nemzetközi viadalokról sajnos továbbra sincs információnk.”

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik