Krasznai Bence – utanpotlassport.hu Lezajlott a mind a három birkózószakág felnőtt magyar bajnoksága. Parádésan szerepeltek az utánpótláskorú versenyzők, hiszen a harminc súlycsoportból tizennégyet ők nyertek meg.

Lévai Zoltán felnőtt magyar bajnok lett Forrás: birkozoszov.hu

Lévai Zoltán felnőtt magyar bajnok lett  •  Forrás: birkozoszov.hu

Kezdjük a hölgyekkel. A junior Eb-bronzérmes Réczi Bianka az 50 kilogrammosok között aratott diadalt, az ifjúsági olimpiai bajnoki és kadét-vb-ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok, 55 kilós Szél Anna elsőéves juniorként győzött. A szintén juniorkorú Dollák Tamara okozta a szigetszentmiklósi megméretés legnagyobb meglepetését azzal, hogy az 57 kilogrammosok fináléjában legyőzte az U23-as Európa-bajnok, felnőtt vb-harmadik Galambos Ramónát. Nagy Alexa (68 kg) és a kadét Eb-aranyérmes Elekes Emese (72 kg) is megnyerte kategóriáját.

„Anna kiváló formában van, az lett volna furcsa, ha nem az ő nyakába kerül az arany. Az egyetlen meglepő diadal talán Dollák Tamaráé volt; örülök, hogy képes volt legyűrni Ramónát, akinek most nem igazán jött ki a lépés. Azt hiszem, utóbbinak mihamarabb el kell felejtenie ezt a botlást, hiszen közeleg az U23-as világbajnokság, amelyen szeretne jól szerepelni. Összességében csak gratulálni tudok mindenkinek, szép sikerek születtek” − összegzett a női válogatott szövetségi kapitánya, Ritter Árpád.

Ugyancsak Szigetszentmiklóson léptek szőnyegre a szabadfogású férfiak. A legfiatalabb bajnok a 17 éves, 61 kilós Budai-Kovács Marcell lett. Érdekesség, hogy a kadét vb- és eb-bronzérmes sportoló a saját korosztályában, a juniorok között egyelőre a válogatottságot sem tudta kiharcolni.

A 2018-ban, a római junior Európa-bajnokságon ötödik Farkas Rajmund hozta a papírformát, és megnyerte az 57 kilogrammot.

A kétszeres junior Eb-harmadik Vida Csaba a 74 kilósok között nem talált legyőzőre.

„Egy súllyal feljebb indult. Azt akartuk, hogy már idén kezdje megszokni, milyen is ez a kategória, hiszen azt szeretnénk, hogy néhány év múlva, felnőttként ehhez az olimpiai súlycsoporthoz tartozna. Ősszel Budapesten lesz az U23-as világbajnokság, bízom benne, hogy érmes lesz. Csaba ha jó napot fog ki, és elkerüli a sérülés is, bármelyik versenyen képes lehet eljutni a dobogóig. Ami a felnőttmezőnyt illeti: a kétezer-huszonnégyes, párizsi ötkarikás játékokon szerintem már ott lehet” − mondja Bánkuti Zsolt, a szabadfogású „nagyválogatott” edzője.

Az utánpótláskorúak közül a junior eb-ezüstérmes, vb-harmadik Szurovszki Patrik (86 kg), illetve a kadét kontinensbajnoki harmadik Lukács Botond (79 kg) is aranyat nyert.

A kötöttfogásúak között is voltak juniorok, akik brillíroztak; Török Tamás (60 kg), Fulai Bence (82 kg) is a dobogó legfelső fokára állt Budapesten.

Az U23-as Eb-bronzérmes Torba Erik a 63 kilogrammban győzött, míg az U23-as Európa-bajnok Lévai Zoltán a felnőtt világbajnoki és Eb-harmadik Szabó Lászlót felülmúlva lett első.

A szakág szövetségi kapitánya, Sike András szerette volna kiemelni a 67 kilós, a felnőtt vébén hetedik Váncza Istvánt és a 97 kilogrammos, kadét Európa- és világbajnok Szőke Alexet is.

„Mind a ketten ígéretesen fejlődnek. Már az év elején szorgalmaztam, hogy vegyenek részt a felnőttek megméretésein, mert biztos vagyok benne, hogy hamarosan berobbannak az élvonalba közöttük is. Alex ráadásul szoros meccsen kapott ki a világbajnok Kiss Balázstól.”

Egyéb korosztályos hírek BIRKÓZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport