Birkózás: a junior Eb-második Losonczi U23-as válogatott lenne

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.05.19. 17:58
Címkék
A junior Európa-bajnoki ezüstérmes kötöttfogású birkózóval, a 19 éves Losonczi Dáviddal (87 kg) beszélgettünk a válogatottság elvesztéséről, és arról, hogy az U23-as nemzeti mezről még nem tett le, sőt!

A pontevedrai junior Európa-bajnokság ezüstérmeseként vágott neki tavaly augusztusban a tallinni a junior-világbajnokságnak a 87 kilogrammos kötöttfogású birkózó, Losonczi Dávid, ez a viadal mégsem úgy sikerült neki, ahogy szerette volna.Losonczi Dávid, ez a viadal mégsem úgy sikerült neki, ahogy szerette volna.

Részlet munkatársunk helyszíni tudósításából:
Az elődöntőbe jutásértjöhetett a török kadét Európa-bajnoki ötödik,Bedirhan Tan. Dávidnak kedvezett a passzivitás; ‘1−1 volt az állás másfél perccel a vége előtt, amikor− újabb passzivitás miatt − egy pontot ítéltek a bírók a töröknek. Az eredményt (1−2) az utolsó sípszóig tartotta Tan, ezzel ő jutott az elődöntőbe.

A török a következő körben kikapott a későbbi győztes orosz Ilja Jermolenkótól, így a 19 éves magyar idő előtt búcsúzott a Tondiraba Jégcsarnokban.

Losonczi Dávidnak (kékben) túl nagy falat volt a török Bedrihan Tan a tallinni junior-világbajnokságon Fotó: Daniel Mitchell
Losonczi Dávidnak (kékben) túl nagy falat volt a török Bedrihan Tan a tallinni junior-világbajnokságon Fotó: Daniel Mitchell

Losonczi Dávidnak (kékben) túl nagy falat volt a török Bedrihan Tan a tallinni junior-világbajnokságon  •  Fotó: Daniel Mitchell

− Megviseltek az Észtországban történtek?

− Valamilyen szinten az összes vereség nyomaszt, de ezzel különösen így voltam: jobb formában utaztam erre az erőpróbára, mint az Európa-bajnokságra, mégis a várakozásom alatt teljesítettem. A török elleni ki-ki mérkőzés volt, a bírók passzivitásokkal döntötték el a párharc kimenetelét. Meg kellett volna csinálnom a pontot lentről, ennyi. Az ehhez hasonló párharcok után magamba roskadok egy kicsit, sokáig azonban nem lehet bánkódni a birkózásban, hiszen hamarosan küzdeni kell a következő cél eléréséért.

− Amely− ha jól sejtem − először a junior-válogatottság lett volna az idén.

− Igen, de sajnos nem sikerült.

− A tavaly junior Európa- és világbajnoki címet szerző Takács István tört borsot az orrod alá, miután súlycsoportot váltott 82 kilóról 87-re.

− Számítottunk rá, hogy ez előbb vagy utóbb bekövetkezik, hiszen ez az olimpiai kategória. Jól ismerjük egymást, korábban már többször küzdöttünk a nemzeti mezért− a legtöbb esetben ő került ki győztesen. A kapcsolatunk mindazonáltal jó, nem vakít el minket a rivalizálás.

− Hányszor küzdöttetek egymással szemben ebben az évadban?

− Kétszer. Előbb a somogyjádi válogatóversenyen, majd Zsámbékon, a Fekete Gyémánt-kupán, amely szintén a válogatottságért zajlott. Előbbin kettő−egyre maradtam alul: megemelt a lenti helyzetből. Utóbbin túl hamar megnyugodtam, mert kivédekeztem a parterre-helyzetet: ezután kétszer kitolt, emiatt ismét lemondhattam a győzelemről. A juniorok között ily módon nem sok vizet zavarhatok már, új terveim vannak!

− Van kedved beavatni minket?

− Nem titkolom, az U23-as válogatottságot szerezném meg. Habár a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem tudni, melyik világversenyeket rendezik meg, ez tűnik reálisnak.

Egyéb korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik