Az U17-es laser run-vb ezüstérmese, Gáll András az évét értékeli

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.08. 15:42
Címkék
Gáll András a budapesti laser run-világbajnokságon U17-ben egyéniben és vegyes váltóban is ezüstérmet szerzett. A Mol Alapítvány által támogatott 16 éves sportoló elégedett idei teljesítményével, pedig az év utolsó nagy eseménye előtt még úgy gondolta, sikerülhettek volna jobban is világversenyek.
5gáll
5gáll

Gáll András három Európa-bajnoki és két világbajnoki érmet szerzett az idén • Forrás: pentathlon.hu

5gáll
5gáll

Gáll András három Európa-bajnoki és két világbajnoki érmet szerzett az idén • Forrás: pentathlon.hu

 

A Trion SC 16 éves öttusázója, Gáll András az U17-es júniusi kaunasi Európa-bajnokságon egyéniben, valamint Vajda Jánossal és Horváth Bálinttal csapatban is bronzérmes lett, ugyanebben a korosztályban a szófiai világbajnokságon értékes hatodik helyet szerzett, a weideni U19-es laser run kontinenstornán győzött, a budapesti világbajnokságon pedig U17-ben szombaton egyéniben, vasárnap Basa Lilivel vegyes váltóban nyert ezüstérmet.

„Mindenképpen szerettem volna érmet
nyerni – mondja év eleji ambícióiról. – A dobogó mellett abban reménykedtem, hogy sikerül mentálisan is sokat előrelépnem a tavalyihoz képest. Sajnos, nyáron akadt még némi hiányérzetem. Van mit fejlődnöm fejben. Elsősorban a lőállásban van szükségem nagyobb koncentrációra. Jobban ki kell zárni a külső körülményeket. Ez a háromtusa világbajnokságon is hátráltatott, de leginkább az Európa-bajnokságon zavart, amely után kicsit csalódott voltam, mert nyerni akartam. Túlizgultam a végét, de azt kell mondanom, hogy utólag már örülök a bronzérmeknek, és a vb-hatodik hely sem rossz eredmény.”

A két nagy verseny után a németországi Weidenben bonyolították le a korosztályos laser run Európa-bajnokságot, az elmúlt hét végén pedig a Budapesten a világbajnokságot. Ez a verseny tulajdonképpen az öttusa kombinált számából, a futásból és a lövészetből áll. Abból a számból, amely Andrásnak a legjobban megy, és a hazai szakemberek szerint már felnőtt szintű eredményekre képes. Ezt igazolta is, hiszen az Eb-n az U19-ben indulva egyéni aranyat, a vb-n U17-ben egyéniben és Basa Lilivel váltóban ezüstöt szerzett.

„Ez új sportág, amelyet az olimpiai programba is szeretnének iktatni. Tulajdonképpen az öttusa népszerűsítését szolgálja, és egészen jól, mert rendkívül izgalmas. Kedves számomra az Európa-bajnoki győzelem, de a hazai környezetben elért világbajnoki második helyek még inkább azok. A Kincsem Parkban egyéniben szerencsére a selejtező is jól sikerült, és a döntőre is kellőképpen össze tudtam magam szedni fejben. Szükség is volt rá, mert gondoltam, hogy Forma-1 lesz az egész. Az utolsó lövészetből szinte egyszerre jöttem ki a vezető osztrák sráccal, ő picit hamarabb, s a távolság nem nőtt köztünk a végéig. Vegyes váltóban is minden jól ment, a győztes duó két másodperccel később váltott. Az egyiptomi fiúval végig együtt voltunk, előre engedtem, hogy tudjak vele menni, aztán a végén itt is megmaradt a kicsi különbség. Lilivel együtt nagyon örülünk. Ez a világbajnokság már nagyon kellett a lelkemnek. Minden erőmet, tudásomat beletettem. A hazai közönség szurkolása nemcsak most adott lökést, hanem a későbbiekben is igazi motivációt jelent. Amikor kijöttem az utolsó lövészetből, hallottam, ahogy felhördül az aréna. Hátborzongató érzés, nem volt még ilyenben részem.”

A trionos fiúnak, mint véleménye szerint minden sportolónak, az olimpiai szereplés az álma, de igyekszik mindig csak a következő feladatra koncentrálni és egyelőre örül, hogy Budapesten két érem is a nyakába került. Hogy Andrást a jövőben se kerüljék el a sikerek, a Mol Alapítvány is igyekszik segíteni, amelynek támogatását a folyton cserére szoruló sportfelszerelések vásárlására használja.

További korosztályos hírek ÖTTUSÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik