Autósport: a 18 éves Keszthelyi Vivien sikeres F-3-as szezont zárt

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.13. 12:48
Címkék
Nagyszerű szezont zárt a Forma–3-as kategóriában a 18 esztendős Keszthelyi Vivien. A fiatal magyar pilóta a debütálóévad tapasztalatairól beszélt.

A mindössze 18 éves magyar pilóta,Keszthelyi Vivien élete első Formula autós szezonját az F3 Asian Championship Winter Series-ben kezdte meg az év elején, majd az ottani, rövid felkészülést követően a W Series hivatalos, szerződtetett tesztpilótájaként rögtön helyet kapott a világ legjobb női autóversenyzői között. Öt versenyhétvégén is kivívta az indulás lehetőségét a sorozatban, és csakúgy, mint a keleti kontinensen, Európában is pontszerző lett. Az utolsó, Brands Hatch-en megrendezett versenyen Vivien a húsz főt számláló nemzetközi mezőnyből a 14. helyen végzett, a női Forma-1-ként elhíresült bajnokság globális médiamegjelenésének köszönhetően pedig a 2019-es idényben felhelyezte Magyarországot az autósport világtérképére a Formula kategóriában.Keszthelyi Vivien élete első Formula autós szezonját az F3 Asian Championship Winter Series-ben kezdte meg az év elején, majd az ottani, rövid felkészülést követően a W Series hivatalos, szerződtetett tesztpilótájaként rögtön helyet kapott a világ legjobb női autóversenyzői között. Öt versenyhétvégén is kivívta az indulás lehetőségét a sorozatban, és csakúgy, mint a keleti kontinensen, Európában is pontszerző lett. Az utolsó, Brands Hatch-en megrendezett versenyen Vivien a húsz főt számláló nemzetközi mezőnyből a 14. helyen végzett, a női Forma-1-ként elhíresült bajnokság globális médiamegjelenésének köszönhetően pedig a 2019-es idényben felhelyezte Magyarországot az autósport világtérképére a Formula kategóriában.

Keszthelyi Vivien a Forma–3-ban is bizonyított Forrás: VRS Sport Menedzsment
Keszthelyi Vivien a Forma–3-ban is bizonyított Forrás: VRS Sport Menedzsment

Keszthelyi Vivien a Forma–3-ban is bizonyított  •  Forrás: VRS Sport Menedzsment

„Nagyon boldog vagyok, óriási lehetőséget kaptam, hiszen a mezőny egyik legkevesebb formaautós tapasztalattal bíró pilótája voltam. A cél is az volt, hogy bekerüljek a W Series-be, és minél több rutint gyűjtsek. A széria sajátosságaként mindig más mérnökökkel, szerelőkkel, illetve autókkal vágtam a hétvégéknek, ami a folyamatosan cserélődő beállítást, és egyben lehető legtöbb változó körülményt jelentette. Ezideális lehetőségnek bizonyult, a kihívások mellett a folyamatos tapasztalatszerzésen volt a hangsúly, mivel hasonló kategóriájú autót a korábbi években még szimulátoron sem próbáltam” – mondta a magyar autósport történetének első női Forma-3-as pilótája.

A kimerítő évad után sincs megállás. Rövid pihenőt követően ismét munkába áll, hogy 2020-ban se okozzon csalódást.

„Most kaptam kis munkával egybekötött, kéthetes szünetet, ami elég lesz a feltöltődésre – mondta, majd a következő szezonra is kitért. – Utána kezdődik a felkészülés a jövő évre, hiszen az utolsó versennyel a munka nem ér véget. Ezúttal is tudatosan építkezünk, mert csak így lehet sikereket elérni."

További korosztályos hírek AUTÓSPORTBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik