Atlétika: Szűcs Szabina ifjúsági csúcsot javított ötpróbában

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.11. 19:04
Címkék
Mozgalmas volt a hétvége a fiatalok számára, egyszerre két verseny is zajlott az ifjúsági- és juniorkorúak versenynaptárában. Részint emiatt, a szokottnál valamivel kisebb volt a létszám a versenyeken, összességében viszont mintegy 300-an mérették meg magukat a gyalogló, valamint a fedett pályás összetett bajnokságon.

K. Gy. – utanpotlassport.hu A versenyek részvételi arányával nem feltétlen elégedett az utánpótlás szakreferense, Lengyák György, viszont a szakember úgy fogalmazott a hétvégi bajnokságokat illetően, hogy van pozitív hozadéka a látottaknak.K. Gy. – utanpotlassport.hu A versenyek részvételi arányával nem feltétlen elégedett az utánpótlás szakreferense, Lengyák György, viszont a szakember úgy fogalmazott a hétvégi bajnokságokat illetően, hogy van pozitív hozadéka a látottaknak.

A junior és ferdülő korosztály összetett bajnokságon mérethette meg magát Forrás: terepfutosuli
A junior és ferdülő korosztály összetett bajnokságon mérethette meg magát Forrás: terepfutosuli

A junior és serdülő korosztály összetett bajnokságon mérethette meg magát  •  Forrás: terepfutosuli

„Két részre oszlottak az atléták: nyílt verseny is volt a napokban, illetve egyszerre zajlott az ifjúsági és junior gyalogló bajnokság, valamint a fedett pályás korosztályos összetett bajnokság is” – mondta a referens, majd hozzátette: nagyjából 300 résztvevője volt összesen az utánpótláskorúak versenyének.

„A résztvevők szépen teljesítettek, legtöbben pedig az ifjúságiak közül indultak. Egy versenyzőt mindenképpen fontos kiemelni: a 2002-es születésű Szűcs Szabina (KARC) a BOK Csarnokban kimagasló eredményt ért el az összetett bajnokság ötpróba versenyszámában.”

Adamik Zoltán versenyzője a leányok között 4065 ponttal lett aranyérmes, mellyel ráadásul országot csúcsot döntött az U18-as korosztályban. Lengyák György szerint a fiatal atléta sikerrel veheti akár a következő EYOF-ot is, s biztató a többi bajnoki címet szerző versenyző teljesítménye is. „Utánpótlásunk egyre jobb eredményeket produkál, ez pedig azt mutatja: jó úton járunk” – tette hozzá.

 

További korosztályos hírekATLÉTIKÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik