Atlétika: remek fedett szezonon van túl a távolugró Gerics Roland

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.28. 16:41
Címkék
A tatabányai Gerics Roland a fedett pályás atlétikai országos bajnokság juniormezőnyében távol- és hármasugrásban sem talált legyőzőre. A 18 éves versenyző pályafutásának nem kívánatos esetéről, a hátrahagyott szezonról és a céljairól is beszélt.

Kitűnően kezdte az évet a tatabányai TSC-Geotech atlétája, Gerics Roland. A 18 éves versenyző a fedett pályás junior országos bajnokságon távol- és hármasugrásban is megjavította benti egyéni csúcsát, előbbiben 730 cm-t, utóbbiban 14.69 métert ért el, a két rekord pedig két aranyérmet jelentett. Az atlétikát tizenkét éve űző fiatal pályafutását több nem kívánatos eset is tarkította, mostani startja azonban igen biztatóra sikerült március elején a budapesti BOK-csarnokban, így joggal reménykedhetett, hogy távolugrásban sikerül teljesítenie a kenyai junior-világbajnokság 758 centis szintjét. A koronavírus-járvány miatt a július második hetére tervezett korosztályos vb-t elhalasztották, új időpontja még nincs. Henyecz László tanítványának, céljait szeme előtt tartva otthon kell készülnie a folytatásra. Állt már nagyobb kihívások előtt is.Gerics Roland. A 18 éves versenyző a fedett pályás junior országos bajnokságon távol- és hármasugrásban is megjavította benti egyéni csúcsát, előbbiben 730 cm-t, utóbbiban 14.69 métert ért el, a két rekord pedig két aranyérmet jelentett. Az atlétikát tizenkét éve űző fiatal pályafutását több nem kívánatos eset is tarkította, mostani startja azonban igen biztatóra sikerült március elején a budapesti BOK-csarnokban, így joggal reménykedhetett, hogy távolugrásban sikerül teljesítenie a kenyai junior-világbajnokság 758 centis szintjét. A koronavírus-járvány miatt a július második hetére tervezett korosztályos vb-t elhalasztották, új időpontja még nincs. Henyecz László tanítványának, céljait szeme előtt tartva otthon kell készülnie a folytatásra. Állt már nagyobb kihívások előtt is.

Gerics Roland két juniorbajnoki címmel végzett fedett pályán Forrás: MASZ
Gerics Roland két juniorbajnoki címmel végzett fedett pályán Forrás: MASZ

Gerics Roland két juniorbajnoki címmel végzett fedett pályán  •  Forrás: MASZ

„Három évvel ezelőtt a miskolci válogatott viadalon ugrás közben eltört az ugrólábamban a sípcsontom. Hirtelen nyúltam, nőttem és a növekedési csont fájdogált már előtte is. Kezeltem, de közben végeztem a kemény munkát és azon a napon megadta magát. Akkor én is kicsit magam alá kerültem, mert nagyon várt világversenyekről maradtam le, sokszor megfordult a fejemben, hogy nem folytatom, de hajtott a vágy, hogy visszatérjek. A legfontosabb ilyenkor az, hogy ezt az esetet ne negatívumként éljük meg, hanem keressük meg benne – még ha elsőre nehéz is – a pozitívumokat, például, hogy változtassunk az életfilozófiánkon. Persze, a család, barátok és edző támogatása is kellett, hogy kijöjjek a gödörből. Volt, hogy lementem edzésre mankóval, láttam, mindenki készül, fut és elfogott a rossz érzés, de ugyanakkor a jó is ott volt mellette, hogy majd én ide térek vissza.”

Felépülése után Roland gőzerővel dolgozott tovább. Tavaly fedett pályán éppen csak lemaradt a 7 méterről és a korosztálya Eb-szintjéről, aztán szabadtéren megugrotta a 730 cm-t. Bár, ahogy mondja, akkor is sok maradt a dologban, a néhány milliméteres belépett ugrások azért alaposan bosszantják az embert. Most ugyanolyan eredménnyel kezdte a távolt, mint tavaly szabadtéren abbahagyta.

„Elégedett vagyok a fedett pályával. Ha fogalmazhatok úgy, elvártam magamtól, hogy mindkét versenyszámot megnyerjem, és annak külön örülök, hogy fejben is hoztam, amit elképzeltem. Úgy érzem, hogy nagyon szépen és biztosan építkezem. Azt gondolom, azért ennél több van bennem, mert maximalista vagyok és már most fedetten meg akartam ugrani a junior-vb szintjét. De bennem is volt. Ez látszott a minimálisan belépkedett ugrásokból.”

A jó formában lévő versenyző számára nem a legjobbkor jött a pihenő, ami persze, nem a lazsálásról szól. Miután háztömbben lakik csak annak tárolójában tud készülni, de ott a körülményekhez képest elég összetetten.

„Szerencsére a tárolóban vannak kondigépeim, súlyaim, mindenem. Szóval az erőnléti edzésnek a 80-90 százalékát biztosan ugyanúgy meg tudom csinálni. Futni a tatabányai Csónakázó-tó köré jártam el eddig, és nevezetességünknél, a Turul Emlékműnél lépcsőztem.”

A gimnáziumban végzős tanuló számára az érettségi is tartogat izgalmakat még idén, hosszabb távú céljaként pedig a 2023-as budapesti felnőtt-világbajnokság lebeg szeme előtt. Hogy továbbra is magas szinten abszolválja feladatait, abban immáron új, általa kifejlesztett szellemi gyakorlat is segíti.

„Ezt most a fedett pályás szezonban kezdtem el csinálni. Az a legjobb, amikor melegítés közben nem görcsölünk rá a versenyre. Én magamban ilyenkor csak a fehér színt képzelem el, annyi van csupán a fejemben, hogy: fehér. Mert ugye, ez az érvényes ugrást jelenti. Nem a nagy eredménnyel foglalkozom, hanem a sikerességgel. Úgy tapasztalom, ez sokat segít.”

További korosztályos hírek ATLÉTIKÁBAN a sportági aloldalunkon

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik