Asztalitenisz: szombathelyi utánpótlás-seregszemle

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.05. 20:42
Címkék
Szerdán kezdődik Szombathelyen a serdülő és ifjúsági asztaliteniszezők magyar nemzetközi bajnoksága, amelyen 41 ország 342 fiatalja próbál szerencsét. A hazai szövetség főtitkárával, a verseny igazgatójával, Lajtai Kristóffal beszélgettünk a viadalról és a magyarok esélyeiről.

Szerdán kezdődik Szombathelyen a serdülő és ifjúsági pingpongosok magyar nemzetközi bajnoksága, amelyen ezúttal négy kontinens, 41 országának 342 játékosa vesz részt. A megméretésnek gyakorlatilag már hagyománya van idehaza, hiszen kilencedszer rendezik meg. Az első két viadal még Tatán volt, azóta Vas megye székhelye ad otthont a viadalnak.

András Csaba a magyar nemzetközi bajnokság harmadik kiemeltje egyesben és párosban is
András Csaba a magyar nemzetközi bajnokság harmadik kiemeltje egyesben és párosban is

András Csaba a magyar nemzetközi bajnokság harmadik kiemeltje egyesben és párosban is

„Bátran állíthatjuk, hogy az utánpótlás nemzetközi bajnokságok közül a magyar a legnépszerűbbek közé tartozik. Volt már arra is példa, hogy négyszáznál több résztvevő mérte össze tudását. Ennek egyszerű az oka: nagyon jó időpontban van, mindig november első hétvégéjére tervezzük. Ez idő tájt nem zsúfolt a nemzetközi naptár. Tavaly óta a kínaiak is részt vesznek a versenyen, emiatt jóval erősebb a mezőny. Rajtuk kívül dél-koreaiakkal és tajvaniakkal is találkozhatnak a kilátogatók. Kemény ütközetekre számítok”− mondta a hazai szövetség nemrégiben kinevezett főtitkára, a viadal igazgatója, Lajtai Kristóf.

Ami a magyarokat illeti, harmincketten küzdenek a lehető legjobb helyezésért:

„Egyénenként változó, hogy motivációt vagy extra terhet jelent a hazai pálya. Az biztos, hogy több számban odaérhetünk a legjobbak közé. A még ifjúsági András Csaba például egyesben és párosban is harmadik kiemeltként vág neki a viadalnak. Sokat elmond Csaba kvalitásairól, hogy idén negyeddöntőbe jutott egyesben az ostravai kontinenstornán, bármire képes lehet. Jó esélye van a serdülőkorú Tölgyes Dorottyának is, aki a korosztályos európai ranglista ötödik helyén tanyázik, és alig egy héttel ezelőtt nyerte meg az európai csapattal a serdülő-világjátékokat Lengyelországban. Huzsvár Erikben is bízunk, aki a serdülők és az ifik között egyaránt megméreti magát”− így Lajtai.

SERDÜLŐ ÉS IFJÚSÁGI MAGYAR NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, SZOMBATHELY
A magyar szereplők
Serdülő fiúk
Cseri Ádám, Huzsvár Erik, Szántosi Dávid, Lei Balázs, Balogh Bence, Kizakisz Nikolaosz, Vörös Balázs, Krebs Levente, Varga Botond, Kárpáti Ágoston, Vándor András
Ifjúsági fiúk
Both Olivér, András Csaba, Kishegyi Ákos, Újvári Máté
Serdülő leányok
Tölgyes Dorottya, Volentics Anna, Molnár Kendra, Czeglédi Dorka, Tanács Nóra, Nagy Liliána, Müller Evelin, Barcsai Sophie, Hudák Dorina, Trunger Mirella, Letanoczki Dalma, Molnár Liza
Ifjúsági Leányok
Dari Helga, Drabant Anita, Laskai Írisz, Czeglédi Szilvia, Harasztovich Fanni

További korosztályos hírekASZTALITENISZBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik