M. Sz. utanpotlassport.hu Harasztovich Fanni megkezdte a szereplést az ausztráliai Bendigóban zajló ifjúsági asztalitenisz-világbajnokságon. A Statisztika PSC 17 éves játékosa legelőször a dél-koreai Yu Bin Sinnel mérkőzött meg, aki az 53. helyet foglalja el a korosztályos világranglistán, szemben Fanni 65. pozíciójával.

Minden esélye megvan Harasztovich Fanninak a kieséses szakaszba jutáshoz Forrás: ITTF

Még megvan az esélye Harasztovich Fanninak a kieséses szakaszba jutásra  •  Forrás: ITTF

Annak ellenére, hogy az ázsiai versenyző volt az esélyesebb, a magyar lány remekül tartotta magát, sőt, 3:1-re vezetett a szettek tekintetében. Ezután azonban nem az ő akarata érvényesült, nem sikerült bevinni a végső döfést, pedig a hátralévő három játszma borzasztóan kiélezett volt: 19:17, 11:9, 11:9. A végeredmény 4:3 lett a dél-koreai hölgy javára, így Fanninak ‒ némi balszerencsével ‒ nem sikerült győzelemmel kezdeni a vb-t, de játékát tekintve abszolút bizakodó lehetett a jó folytatással kapcsolatban.

A csoportküzdelem második összecsapását a francia Prithika Pavade-al vívta, aki első meccsét behúzta, így lélektani előnnyel várta a találkozót, amely ugyancsak fordulatokkal teli volt. Fanni szerzett előnyt, majd az 54. helyen rangsorolt francia fordított, a folytatásban azonban a magyar lány nem kegyelmezett, hiba nélkül játszva végül 4:2-re nyert.

Pénteken a csoportutolsó brazil Giulia Takahashival csap össze, aki két vereséggel áll, így számára gyakorlatilag már véget ért az ausztráliai megméretés, ráadásul az eggyel fiatalabb korosztályt képviseli, hiszen mindössze 15 éves. Az esély még adott, hogy a Statisztika PSC korosztályos Európa-bajnok pingpongosa a kieséses szakaszban folytassa a világbajnokságot. Ám, mivel csak a csoportelsők jutnak tovább a 32 fős főtáblára, így Fanni sorsa már nem csak a saját kezében van. A továbbjutásához pénteken le kell győznie a brazil Giulia Takahashit, Pavade-nak pedig 4:3-ra vagy 4:2-re Sin ellen kell diadalmaskodnia.

HARASZTOVICH FANNI CSÜTÖRTÖKI MÉRKŐZÉSEI
Harasztovich‒Shin (dél-koreai) 3:4 (12:10, 7:11, 11:7, 14:12, 17:19, 9:11, 9:11)
Harasztovich‒Pavade (francia) 4:2 (11:9, 3:11, 7:11, 11:8, 11:5, 11:9)

A csoport állása: 1. Sin 4 pont, 2. Harasztovich 3 pont, 3. Pavade 3 pont, 4. Takahashi 2 pont

További korosztályos híreink ASZTALITENISZBEN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport