Évforduló: a 100 éves PVSK-nak minden egyes gyermek fontos

Vágólapra másolva!
2019.08.23. 15:54
Címkék
Éppen száz éve alapították meg a Pécsi Vasutas Sportkört, amely ma az ország egyik legnagyobb egyesülete tizenöt szakosztállyal, ezernél több sportolóval. Gondoskodása a gyerekekről egyenesen példamutató.

Szekeres István – utanpotlassport.hu Száz éves a Pécsi Vasutas Sportkör, a PVSK. 1919. augusztus 23-án alapította meg ötszáz sportoló, illetve pártolótag. A város különböző klubjaiban edző és versenyző vasutasok érezték a szükségét annak, hogy saját egyesületben sportoljanak, kifejezve azáltal az összetartozásukat. A labdarúgás mellett három magyar sikersportág, az atlétika, a birkózás és a vívás volt az alapító.Szekeres István – utanpotlassport.hu Száz éves a Pécsi Vasutas Sportkör, a PVSK. 1919. augusztus 23-án alapította meg ötszáz sportoló, illetve pártolótag. A város különböző klubjaiban edző és versenyző vasutasok érezték a szükségét annak, hogy saját egyesületben sportoljanak, kifejezve azáltal az összetartozásukat. A labdarúgás mellett három magyar sikersportág, az atlétika, a birkózás és a vívás volt az alapító.

Ma tizenöt szakosztályban folyik a munka, több mint ezer sportolóval. A hatalmas létszámnak legalább a kilencven százaléka utánpótláskorú fiatal.

Hogy aztán 910 vagy 970 gyermek tagja-e az egyesületnek, gondolná az ember, tulajdonképpen mindegy. Pedig nem az. Itt nem.

Működik a PVSK Segítsünk-alapítványa. A célja a nehéz szociális helyzetbe került PVSK-sportolók, sportvezetők és családtagjaik megsegítése. A tragikus balesetben elhunyt egykori válogatott kosárlabdázó, Horváth Judit családja érdekében hozták létre 1997-ben, és azóta is több családnak nyújtott segítséget.

Czerpán István éppen harminc éve áll a klub élén
Czerpán István éppen harminc éve áll a klub élén

Czerpán István éppen harminc éve áll a klub élén

Mint azt Czerpán István (aki éppen három évtizede áll ügyvezető elnökként az egyesület élén) elmondta: évente ötven-hatvan olyan fiatal sportolását támogatják, akiknek a szülei nem képesek a tagdíjat előteremteni. „Egyetlen olyan gyermeket sem szeretnénk elveszíteni, aki minket választott, és szívesen jár közénk” – mondja az ügyvezető elnök.

Régi történet tört fel az emlékeimből. Amikor a Kemény Dénes vezette pólósok harmadszor is olimpiát nyertek, tetőfokára hágott a vízilabdaláz a gyerekek körében is. Az egyik budapesti családból mind a négy fiú szerette volna belülről, személyesen megismerni a sportágat. A szülők el is vitték őket a közeli egyesületbe, ahonnan leforrázva távoztak: sráconként havi ötezer forint tagdíjat kellett volna fizetniük, de nekik nem tellett húszezerre… Hogy csak az egyiket, mondjuk a legnagyobb fiút írassák be, azt a gyerekek sem akarták, maga a kiválasztott sem.

Négy gyerkőc bőgött napokon át. Nekem a szívem facsarodott belé, és mindenkinek, aki ismerte ezt a történetet.

A PVSK-utánpótlás eredményeiről folyamatosan beszámolunk honlapunkon. És mindig van miről.

Önfeledt játék Forrás: pvsk.hu
Önfeledt játék Forrás: pvsk.hu

Önfeledt játék  •  Forrás: pvsk.hu

A munka minőségét egyetlen példával próbálom érzékeltetni. A PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatója IványiDalma, az egyesület egykori világklasszis, Amerikát is megjárt játékosa. Összetett a feladata: az akadémiai akkreditációban meghatározott szakmai program végrehajtását kell koordinálnia, miközben a tehetséggondozásban, az egyéni képzésben és – tessék figyelni! – a sporttudományos háttér biztosításában is részt vesz.

Mindehhez járul még az egyesület létesítményeinek folyamatban lévő, teljes megújítása, amelyre az állam 4.6 milliárd forint támogatást ad. Az esztétikus, vonzó környezet várhatóan még több fiatalt csábít a sportba.

Ha az még több családban okozna anyagi gondot, támasz lehet a Segítsünk-alapítvány. Az ugyanis közhasznú szervezet, és a regisztrációjának köszönhetően fogadhatja a személyi jövedelemadóból származó 1%-os felajánlásokat is.

A magam szerény eszközével ezt a felfogást ünnepelem a PVSK századik születésnapján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik