Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.hu A vívók nemzetközi versenyszezonját az idén a juniorok nyitják, valamennyi fegyvernem fiataljai pástra lépnek a hétvégi világkupa-viadalokon. A kardozók Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, a tőrözők és a párbajtőrözők pedig Olaszországban, Udinében lépnek pástra. Mivel ezek a vk-állomások a korosztályos világ- és Európa-bajnokságot megelőző utolsó előtti nemzetközi válogatók lesznek, valamennyi kategóriában népes és erős mezőnyre lehet számítani. A magyar utánpótlás-válogatottak semmit sem bíznak a véletlenre, az ünnepek közötti időszakot közös edzőtáborozással töltötték.

Pusztai Liza kadet-világbajnok lett az idén, most ő a fiatal kardvivó leányok  húzóembere. Forrás: BVSC

Pusztai Liza kadét-világbajnok lett az idén, most ő a kardvívó leányok húzóembere  •  Forrás: BVSC

A mi szempontunkból a szombati budapesti viadal lesz a legérdekesebb, s nemcsak a fegyvernem különleges magyar hagyományai, de a verseny sajátságos népszerűsége miatt is. A leányokat és a fiúkat összevetve mintegy 330 nevezés érkezett, ami már magában is jelzi az esemény iránti érdeklődést. Hazánk kedvező fekvésével és a kiváló rendezéssel szokták ezt indokolni, bár az a tény, hogy mind az öt földrészről érkeznek versenyzők, ezt némiképp cáfolja.

Ami az esélyeket illeti, elsősorban a leányokra kell figyelni.

Gárdos Gábor, a női kardszakág vezetőedzője szerint, az éremszerzés is reálisan elvárható tőlük:
− A felnőtt női válogatottban is sok kadét- és juniorkorú versenyző van, ezért különösen fontos a hétvégi budapesti viadal. A legjobbak, mint Pusztai Liza, Nagy Valéria vagy Kern Bianka éremesélyesek, a többiektől tisztes helytállást várok. Miután a felnőttek között pillanatnyilag nincsenek igazán kiemelkedő versenyzőink, a korosztályukban nemzetközi szinten is eredményes utánpótláskorú lányokból kell összeállítanunk a „nagy” csapatot. Öröm, hogy erős a most érkező generáció, és velük jó ideig biztosított lesz a női kardszakág eredményessége. Pusztai Liza szinte húzza maga után a kortársait, s bár elég nagy teher van emiatt a vállán, azt hiszem képes a helyzetet jól kezelni. Ezért nem is félek kimondani, hogy az olyan szintű versenyzőnek, mint ő, mindig a legjobbak között kell lennie, önmagával szemben nem adhatja lejjebb. Összességében nagyon erős mezőny és nagyszerű asszók várhatók, s én nagyon bízom a leányok jó szereplésében.

A fiúknál már kicsit más a helyzet. Az erős és sikeres felnőttek árnyékában ez a korosztály szerényebb eredményekkel rendelkezik. Még akkor is, ha hazai rendezésű kardeseménnyel szemben mindig különösen nagy a várakozás.

A férfikardszakág junior-keretedzője, Navarrete József mindezek figyelembe vételével latolgatta az esélyeket honlapunknak:
A győzelem szerintem lehetetlen, de még az éremszerzés is bravúr lenne. Reálisan két-három versenyzőnk juthat a legjobb nyolc közé, amennyiben minden jól összejön. Sohasem szabad ugyanis lebecsülni azt a pluszt, amelyet  hazai verseny adhat a vívóinknak. S hogy kiktől várom a negyeddöntős szereplést? Nagy Martintól és Rab Krisztiántól, utóbbi ugyan még csak kadétkorú, de már az idősebbek között is megállja a helyét. Pillanatnyilag a juniorkorosztály egyébként is lyukasnak számít a szakágban, az idősebbek és a fiatalabbak egyaránt jobb eredményeket hoznak. Éppen ezért a kadétkeretedzővel, Ravasz Etelével szorosan együttműködve hozzuk meg a szakmai döntéseket, s igen nagy erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy a fiatalok között visszahozzuk a válogatottság és a válogatott keretedzésein való részvétel rangját. Fontos, hogy komolyan vegyék a munkát, ugyanakkor motivációs szándékkal sűrűn hívunk újoncokat a válogatottba. A budapesti viadal remek alkalom lesz arra, hogy mindenki megmutathassa mire képes.

A hazai rendezés természetesen azért is előnyös, mert a megszokottnál több magyar versenyző léphet pástra. A leányok és a fiúk mezőnyében egyaránt 20-20 fiatal képviseli a színeinket. A junioroknál egyedül kardban rendezhetünk Világkupa-viadalt, de hát sorban állnak a világ nagy vívónemzetei az eseményekért, így mindig azt a lehetőséget kell kihasználni, amely adott.

A többi fegyvernem képviselői Északkelet-Olaszországban, Udinében mérik össze tudásukat a világ korosztályos legjobbjaival a hét végén. Szombaton a női tőrözők és a férfi párbajtőrözők, vasárnap pedig a férfi tőrözők és a női párbajtőrözők küzdelmeire kerül sor. Csapatversenyeket, a budapesti viadalhoz hasonlóan, ott sem rendeznek, és ugyanolyan erős és népes mezőny várható, mint a kardozóké. A magyar szövetség kilenc fiú tőrözőt nevezett az udinei világkupára, a másik három fegyvernemben 12-12 versenyzőnk léphet pástra.

Egyéb korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport