Göbölyös Gábor – utanpotlassport.hu „Kilencéves koromig fociztam, de elegem lett, hogy mindig csak a B csapatba kerülök be, ráadásul ahová jártam, főleg a szülőkön múlt, hogy a gyerekek melyik együttesben szerepelnek. Anyuval ekkor úgy döntöttünk, hogy keresünk valami egyéni sportot” – elevenítette fel a korántsem kellemes kezdeteket az azóta már kétszeres kadét Eb-érmes Kaiser Balázs, aki ezt követően nagy döntés előtt állt, igaz, nem szakmai szempontok vezérelték.

„Anyu elővett egy papírt, amelyen az UTE egyénisportág-szakosztályai voltak felsorolva, teljesen véletlenül böktem végül a vívásra. Aztán lementem az első edzésre, és azonnal megszerettem a közeget, bár be kell, hogy valljam, ezen az edzésen semmi mást nem csináltunk, mint játszottunk, fogócskáztunk és labdáztunk.”

Természetesen, mint minden vívónövendéknek, ezt követően neki is be kellett állnia a sorba, és egészen az alapoktól kezdve (vívólépés, vágások) sajátította el a sportág apró trükkjeit, azzal egy időben pedig remek közösségbe került.

Megvan a csapatarany

Megvan a csapatarany

„Megmondom őszintén, a vívóközeg nekem nagyon rokonszenves. Itt mindenkinek van esze, ezt úgy értem, hogy nemcsak a páston, hanem az iskolapadban is megálljuk a helyünket. Éppen ezért is talán minden barátom vívó” – fogalmazott Balázs, akinek a pályafutása gödöllői nemzetközi versenyen indult felfelé.

„Európa-kupa volt, ahol közel háromszáz versenyző közül végül harmadik lettem, külföldön pedig Wrocławban jártam először versenyen, ott hasonlóan szép számú mezőnyben hetedikként zártam. Bevallom, a nemzetközi versenyeket sokkal jobban szeretem, hiszen jóval élvezetesebb vadidegenek ellen vívni, mint itthon valaki olyannal szemben fellépni a pástra, akikkel már kismilliószor megküzdöttem.”

A magyar kardvívás az újabb aranykorát éli, hiszen Szilágyi Áron a legutóbbi két olimpián nem talált legyőzőre, míg Szatmári András a regnáló világbajnok, így természetesen a válogatott is bombaerős, ezzel együtt Kaiser Balázsnak rendkívül határozott elképzelései vannak a jövőről:
„Ők valóban a csúcson vannak, és nagyon nehéz közéjük kerülni, de szeretnék már a tokiói olimpiára eljutni, és úgymond beleszagolni picit az ötkarikás játékokba, s ha ott még nem is sikerülne mondjuk igazán nagy eredményt elérni, négy évvel később már mindenképpen az lenne a cél.”

Egyéb korosztályos hírek VÍVÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport