Úszás, felnőtt Eb: az utánpótlás-kapitány elégedett a fiatalokkal

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.17. 19:56
Címkék
A koppenhágai felnőtt rövid pályás Európa-bajnokság utolsó napján a 18 esztendős Németh Nándor 8. lett a 100 méteres gyorsúszás döntőjében. Nem sikerült az idején javítania, ám így is mindenki elégedett a teljesítményével. A 14 éves Nagy Réka a 400 méteres gyorsúszásban nem jutott ugyan fináléba, de egyéni csúcsot úszott. Gyurinovics Fanni (16) ötödik számában állt rajtkockára az 50 méteres gyorsúszás előfutamában, de sem a továbbjutás, sem az egyéni rekord megdöntése nem sikerült. Petrov Iván utánpótlás-kapitány szerint a fiatalok teljesítménye maximálisan megfelelt.

Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huNémeth Nándor szombati nagyszerű úszásának köszönhetően vasárnap délutánra a reggeli előfutamok eredményeitől függetlenül már megvolt az ifjúsági korú döntősünk Koppenhágában, a felnőtt rövid pályás Európa-bajnokságon. S mivel az egri versenyző a hatodik helyen úszott a fináléba, ezzel jelképesen valamennyi kortársa bizonyítványát kiállította. A délelőtti programban egyébként már csak két fiatal, Gyurinovics Fanni és Nagy Réka volt érdekelt. Esetükben az ötnapos program végére érve tényleg nem lehetett más cél, mint a tisztes helytállás. Nagy menet volt mindkettőjüknek, és a nátha is, amellyel az utolsó napokban küzdöttek, minden bizonnyal ennek a számlájára volt írható. De ez egyiküket sem akadályozta meg abban, hogy az utolsó próbának ne a legnagyobb lelkesedéssel álljanak.Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huNémeth Nándor szombati nagyszerű úszásának köszönhetően vasárnap délutánra a reggeli előfutamok eredményeitől függetlenül már megvolt az ifjúsági korú döntősünk Koppenhágában, a felnőtt rövid pályás Európa-bajnokságon. S mivel az egri versenyző a hatodik helyen úszott a fináléba, ezzel jelképesen valamennyi kortársa bizonyítványát kiállította. A délelőtti programban egyébként már csak két fiatal, Gyurinovics Fanni és Nagy Réka volt érdekelt. Esetükben az ötnapos program végére érve tényleg nem lehetett más cél, mint a tisztes helytállás. Nagy menet volt mindkettőjüknek, és a nátha is, amellyel az utolsó napokban küzdöttek, minden bizonnyal ennek a számlájára volt írható. De ez egyiküket sem akadályozta meg abban, hogy az utolsó próbának ne a legnagyobb lelkesedéssel álljanak.

Németh Nándor még tanulja a délelőtti úszásokat Forrás: Derencsényi István MÚSZ
Németh Nándor még tanulja a délelőtti úszásokat Forrás: Derencsényi István MÚSZ

Németh Nándor még tanulja a délelőtti úszásokat  •  Forrás: Derencsényi István MÚSZ

A női 50 méteres gyorsúszásban Gyurinovics Fanninak elérhetetlenül távolinak tűnt a döntős helyezés. Maradtunk tehát a másodpercek számolgatásánál, és az egyéni legjobbakhoz való viszonyításnál. A 16 éves győri úszó 25.54-gyel érkezett Koppenhágába, és a 4x50 méteres női váltó első tagjaként 25.34-re javította egyéni csúcsát. Azután nem hivatalosan, de úszott egy 25.03-at és egy 25.30-at is a női, illetve a mix váltó tagjaként. A pillanatnyilag érvényes korosztályos magyar rekord pedig 25.31, amelyet Kurdi Zsófia állított fel 2016-ban. Gyurinovicsnak végül nem sikerült hivatalosan is áttörni, és 25.50-nel zárta a kontinensviadalt. A futam után el is ismerte, kicsit jobbra számított, de szokásához híven már ment is tovább, hiszen a vasárnap délelőtti program zárásaként még volt egy jelenése a 4x50 méteres női vegyes váltó utolsó tagjaként. Itt aztán megint jól belehúzott, hiszen 24.97 alatt ért célba, de ugye a váltás miatt ez csak arra volt elég, hogy a lehető legjobb érzésekkel búcsúzhasson a felnőtt Európa-bajnokságtól, ahol remekül helytállt. Az öt nap leforgása alatt ötször állt egyéni számban rajthoz és háromszor váltóban. Utóbbiban egy döntős helyezés is összejött. Kétszer úszott új korosztályos és egyéni csúcsot.

És mit mondhat minderre a jó edző?

„Most aztán legalább húsz napig látni sem akarom az uszoda közelében!” Kovács László, Fanni mestere persze büszke a tanítványára, és szívesen tölti vele mindennapjait, de tudja, hogy a fiatal szervezetnek pihenésre is szüksége van.

A mezőny és a magyar csapat legfiatalabbja, Nagy Réka volt a vasárnap délelőtti program utolsó egyéni számban induló fiatalja. A 400 méteres vegyesúszás előfutamába 4:16.22-es idővel érkezett, és óvatos, megfontolt kezdés után, nagyszerű hajrával 4:15.46-os egyéni csúcsot ért el. A magyar korosztályos rekord 4:06.89 és Késey Ajna nevéhez fűződik már jó két éve. Ezt tehát meg sem tudta közelíteni a BVSC-Zugló úszója, s összességében a 23. helyen végzett. S csak hogy tudjuk hová helyezni a Kőbánya SC versenyzőjének érvényes rekordját, itt a felnőtt Eb-én ezzel a 8., utolsó helyen, de döntőbe lehetett volna kerülni.

Nagy Réka célja azonban elsősorban a tapasztalatszerzés volt és boldogan, egyéni csúccsal szerette volna befejezni élete első felnőtt világversenyét. Ez pedig maradéktalanul sikerült. Honlapunk kérdésére elmondta, nagyon jól esett neki az úszás, a hajrával sem volt baj, de kicsit kezdhetett volna erősebben is. Az ideje azonban így is jó lett, és ő elégedett.

„Amiért a fiatalok jöttek, azt maradéktalanul teljesítették – értékelte az ötnapos sorozatot honlapunknak Petrov Iván utánpótlás-kapitány. – Nehéz év áll mögöttük, mégis odaálltak még egyszer, az év végén, ráadásul egyéni csúcsokat is úsztak. Úgy gondolom, hogy az egész életük lesz teljes azáltal, amit itt most megéltek. Minden alkalommal hangsúlyozom, teljes értékű embereket nevelünk az uszodában. Fontosak az eredmények, de az még nem minden. Fegyelmezetten, jól viselkedtek mindannyian, ez is hozzátartozik az én személyes mérlegemhez.”

A fiatalok teljesítményére azonban mindenképpen a 18 esztendős Németh Nándor tette fel a pontot. S bár az igazsághoz tartozik, hogy az előfutamból szerencsés módon, első számú tartalékként jutott a középdöntőbe, az edzője, Plagányi Zsolt szerint az is a tanulási folyamat része, hogy a délelőtti előfutamok során a továbbjutást biztosító időt meg kell tudni úszni. Azt tehát már nem lehetett a véletlen számlájára írni, hogy a középdöntőből a hatodik helyen jutott a fináléba, hiszen reálisan benne is volt az Egri Úszó Klub versenyzőjében.

„Amit Nándi idén végigcsinált, azt még felnőttként sem lenne könnyű. Fiatalsága és éretlensége különböztette meg egyelőre az ellenfeleitől. Biztos vagyok benne, hogy kétszázon is hasonlót produkált volna, ha középdöntőbe jut, de hát idővel ezt is megtanulja. Nagyon büszke vagyok rá”− nyilatkozta honlapunknak Plagányi.

S hogy végül a döntőben 47.60-at úszva Németh nem tudta megismételni a középdöntős, kiugró eredményét, és a nyolcadik helyen végzett, az semmit nem von le teljesítménye értékéből, amely a fináléig juttatta. Ahogy a többi fiataléból sem, akik példásan teljesítették feladatukat a felnőttek között.

Amit eddig írtunk az Európa-bajnokságról
Rajt előtt, új dimenzióban (előzetes)
1. nap: Másik játszótéren
2.nap: Négy új korosztályos csúcs
3. nap: Fanni nagy napja
4. nap: Németh Nándor döntőben

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik