Tenisz: Piros Zsombor szabadkártyával Melbourne-ben

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.07. 17:10
Címkék
Pontosan egy évvel az után, hogy 17 évesen megnyerte a Australian Open juniorversenyét, Piros Zsombor ismét Melbourne-ben játszik. Az MTK Budapest teniszezője a korosztály bajnokaként abban a kiváltságban részesült, hogy – szabadkártyával – részt vehet a felnőtt Grand Slam-torna szerdán kezdődő kvalifikációs küzdelmeiben.

Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huÚgy tetszik, a magyar tinédzsernek szerencsét hoz Ausztrália és a környező szigetvilág. A melbourne-i juniorverseny tavalyi győzelméért jutalmul Piros Zsombor az idén részt vehet a felnőttek GS-tornájának selejtezőjében, s az arra történő felkészülés jegyében újabb nagy sikert aratott a térségben. Az Új-Kaledónia fővárosában, Nouméa-ban megrendezett, hagyományos újévi ATP Challenger-tornán – a főtáblára felverekedve magát – legyőzte az első helyen kiemelt, a világranglista 56. helyén álló Julien Benneteau-t (3:6, 7:5, 6:1). Ezzel életében először vert meg top 100-as játékost, s erre méltán volt büszke a találkozó után. Főleg, hogy elmondása szerint eddig tétmeccset sem játszott hasonlóan előkelő helyen álló teniszezővel. (Sikerének értékéből mit sem von le, hogy a következő fordulóban két játszmában kikapott az amerikai Rubin Noah-tól.)Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huÚgy tetszik, a magyar tinédzsernek szerencsét hoz Ausztrália és a környező szigetvilág. A melbourne-i juniorverseny tavalyi győzelméért jutalmul Piros Zsombor az idén részt vehet a felnőttek GS-tornájának selejtezőjében, s az arra történő felkészülés jegyében újabb nagy sikert aratott a térségben. Az Új-Kaledónia fővárosában, Nouméa-ban megrendezett, hagyományos újévi ATP Challenger-tornán – a főtáblára felverekedve magát – legyőzte az első helyen kiemelt, a világranglista 56. helyén álló Julien Benneteau-t (3:6, 7:5, 6:1). Ezzel életében először vert meg top 100-as játékost, s erre méltán volt büszke a találkozó után. Főleg, hogy elmondása szerint eddig tétmeccset sem játszott hasonlóan előkelő helyen álló teniszezővel. (Sikerének értékéből mit sem von le, hogy a következő fordulóban két játszmában kikapott az amerikai Rubin Noah-tól.)

Piros Zsombor az „Óperencián” túl ismét letette a névjegyét Forrás: Michel Paul photoaction
Piros Zsombor az „Óperencián” túl ismét letette a névjegyét Forrás: Michel Paul photoaction

Piros Zsombor az „Óperencián” túl ismét letette a névjegyét  •  Forrás: Michel Paul photoaction

Piros az elmúlt évben még részt vett a korosztályos világversenyeken, miközben az ITF Futures-viadalokon is szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, minek köszönhetően a 2018-as esztendőt az ATP-rangsor 631. helyén kezdte. De még ezzel is messze volt attól, hogy a 36 éves – korábban a Roland Garroson negyeddöntős, párosban bajnok – franciához hasonló képességű játékos ellen mutathassa meg, mit tud. S bár a bravúros győzelmével a ranglistán is nagy lépést tesz előre, ez önmagában nem lenne elegendő ahhoz, hogy Melbourne-ben a „nagyok” között pályára léphessen.

A magyar Davis Kupa-csapat kapitánya, Köves Gábor szerint egyébként most egyetlen dologra van szüksége a fiatal játékosnak.

Végtelen türelemre.

„A felnőttmezőnyben nagyon gyors a játék, s a világ legjobbjai fizikálisan is rendkívül erősek, így az átállás különleges kihívást jelent a fiataloknak – vélekedik a kapitány játékosa korosztályváltásáról. – Hosszú a folyamat, rengeteg tapasztalatot kell szerezni, a rutint viszont csak a minél jobb ellenfelekkel vívott, egyre nehezebb meccsekkel lehet gyűjteni. Zsombor tehetségéhez nem fér kétség, jól lát a pályán, kiválóak az ütései, nagy küzdő. Ám abból a tényből, hogy legyőzött egy topszázas játékost, nem következik automatikusan, hogy már ő is elérte azt a szintet. Ezért fontos, hogy most kizárólag reális célt tűzzön maga elé, ami az év végére a százötven és háromszáz közé kerülést jelentheti a világranglistán. Persze csak akkor, ha minden jól alakul.”

Akárhogy is, hatalmas lehetőség Zsombornak, hogy pályára léphet az Australian Open szerdán kezdődő selejtezőjében. Ha kiemelkedő formában teniszezik, akár meccseket is nyerhet, de persze az is könnyen elképzelhető, hogy gyorsan búcsúzik Melbourne-től.

Ám, ha így is lesz, a helyzet akkor sem változik, hiszen Zsombor története alighanem még csak most kezdődik…

További korosztályos hírekTENISZBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik