Szinkronúszás: simán vették a fiatalok az új szabály akadályait

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.14. 09:26
Címkék
A rövid program és az új szabályok hétvégéje volt az érdi a fiatal szinkronúszóknak. Gyermek- és juniorversenyzők garmadája gyűlt össze, hogy megmérkőzzön az országos bajnoki címért: tizennégy egyesületből mintegy kétszázan neveztek. Ugyan a FINA szabályváltoztatásai nehezítették a vetélkedőt, mindenki remekül alkalmazkodott az akadályokhoz.

Krecsik Adrienn – utanpotlassport.huA XXV. országos gyermek- és juniorbajnokságot Érden rendezték a hétvégén, amelyet jelentős csavarral, az új szabályoknak megfelelően írt ki a szövetség. Különösen a junioroknak bírt nagy jelentőséggel a szabályváltozás, amely a korábbi gyakorlattól eltérően, jövő január helyett, már szeptemberben életbe lépett. Leginkább a kötelező versenyszámokra nézve nagy horderejűek a változások. A junioroknak eddig kötelező elemeket kellett bemutatniuk, most viszont rövid, illetve hosszú programmal is készülniük kell, tehát nem elég egy kűrt írni és gyakorolni.Krecsik Adrienn – utanpotlassport.huA XXV. országos gyermek- és juniorbajnokságot Érden rendezték a hétvégén, amelyet jelentős csavarral, az új szabályoknak megfelelően írt ki a szövetség. Különösen a junioroknak bírt nagy jelentőséggel a szabályváltozás, amely a korábbi gyakorlattól eltérően, jövő január helyett, már szeptemberben életbe lépett. Leginkább a kötelező versenyszámokra nézve nagy horderejűek a változások. A junioroknak eddig kötelező elemeket kellett bemutatniuk, most viszont rövid, illetve hosszú programmal is készülniük kell, tehát nem elég egy kűrt írni és gyakorolni.

Szabályok ide vagy oda, megállták a helyüket Forrás: mszusz.hu
Szabályok ide vagy oda, megállták a helyüket Forrás: mszusz.hu

Szabályok ide vagy oda, megállták a helyüket  •  Forrás: mszusz.hu

Éppen ezért a szervezők annak érdekében, hogy valamelyest könnyítsék a sportolók dolgát, illetőleg csökkentsék az izgalmakat, úgy döntöttek, hogy a bajnokság előtti egy-két nap helyett, már egy hónappal korábban közlik a kiírásban, mit is várnak pontosan.

– A kötelező versenyszámban a fiataloknak négy különböző elemet kell bemutatniuk. Van kettő előírt és kettő, amelyet a verseny előtt tizenhat-hetvenkét órával sorsolunk ki. Ha ezek olyan feladatok, amelyeket márévek óta gyakorolnak, továbbá a csapat összeszokott, akkor megvan az esélye, hogy a következőt könnyebben elsajátítsák. Ha viszont teljesen új feladattal szembesülnek, nemcsak a gyerekeknek, hanem az edzőknek is roppant fejtörést okoz. Tulajdonképpen a nulláról építhetnek fel mindent– mondta el Kobolák Gabriella szervező, s felhívta a figyelmet, hogy komplett produkciónak gyakran fél évre van szükség, hogy ideálisra csiszolják.

A laikusok nem mindig tudják elképzelni, mennyi mindent össze kell hangolni ahhoz, hogy a kűr látványos és élvezhető legyen, rutinból menjen. Hat hónapra is szükség lehet, hogy automatikussá váljanak a mozdulatok, ne kelljen gondolkodni a soron következő elemen.

A fentiek ismeretében azt gondolhatnánk, hogy a változással járó nyomás szétszórtságot, kapkodást eredményezett a bajnokságon, de nem így történt. A fiatalok alkalmazkodtak az újdonságokhoz, minden zökkenőmentesen zajlott, idegeskedésnek nyoma sem volt, összeszedetten tették a dolgukat.

– Meglepő fordulat, hogy jól szerepeltek a juniorok az újonnan előírt rövid programban. Nem jelentett gondot a módosított szabályok betartása, jól és pontosra sikerültek az elemek. Előírás például, hogy a medence falával, illetve a bírói panellel párhuzamosan kell az elemeket bemutatni, ám amikor az ember körben úszik a medencében, rettentő nehéz ott megállni. Figyelemre méltó, hogy a hétvégén senki nem kapott ezért büntetést. Nem hibáztak, nem kellett nulla pontot adni elemekre. Abszolút pozitívan értékelem a viadalt, büszke vagyok a gyerekekre. Bízunk benne, hogy áprilisban, a Hungarian Openen már sokkal többen lesznek – mondta honlapunknak Kobolák Gabriella.

Az U12-ben az egyéni győztes Kozma Emília (Medúza 21 SE), a duett bajnoka pedig a Kozma Emília, Barta Niké (Medúza 21 SE) kettős lett. A csapatban mindkét versenyt aH2O SE nyerte. A juniorok mezőnyében Fodor Adél (H2O SE) nyerte az egyéni verseny mindkét számát, duettben a Fodor Adél és Harcsa Viktória alkotta páros végzett az első helyen. Csapatban a BVSC-Zugló állhatott a dobogó tetejére a szabadprogram versenyszámban, a kombóban pedig a H2O SE.

Egyéb korosztályos hírek SZINKRONÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik