Sakk: érmes remény az U18-as csapat Eb-n

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.16. 19:29
Címkék
Három magyar együttes részvételével kezdődik meg csütörtökön Lengyelországban az U18-as sakkcsapat Európa-bajnokság. A fiúk harmadik kiemeltként vágnak neki a hétfordulós megméretésnek, és remélhetőleg versenyben is lesznek az éremért.

L. G. Csütörtöktől jövő szerdáig rendezik meg a lengyelországi Rymanów Zdrójban az ifjúsági, azaz U18-as sakkozók csapat Európa-bajnokságát. Magyarországot egy fiú- és két leányegyüttes képviseli a hét fordulóból álló, svájci rendszerben kiírt megméretésen.L. G. Csütörtöktől jövő szerdáig rendezik meg a lengyelországi Rymanów Zdrójban az ifjúsági, azaz U18-as sakkozók csapat Európa-bajnokságát. Magyarországot egy fiú- és két leányegyüttes képviseli a hét fordulóból álló, svájci rendszerben kiírt megméretésen.

Kántor Gergely 2
Kántor Gergely 2

Kántor Gergely lesz a fiúcsapat éltáblása

A fiúcsapatunk a rangsorban a harmadik helyet foglalja el – mindössze egyetlen Élő-ponttal elmaradva a második kiemelt horvátoktól – és ez pontosan jelzi, hogy a fiatal magyar együttestől joggal várhatjuk, hogy végig harcban lesz az éremért. A csapatot Kántor Gergely, Kozák Ádám, Havasi Gergő, Marosi Levente és Bohus Ádám alkotja. Egyszerre négyen játszanak, így egy versenyzőnk minden fordulóban pihenőt kap.

Tavaly Celjében ezüstérmes lett a Gledura Benjámin, Korpa Bence, Kántor Gergely, Kaczúr Flórián, Juhász Ármin összetételű fiúcsapat, amelyből a kiöregedés miatt Kántor Gergely maradt hírmondónak. Az együttes legrutinosabb tagja lesz az éltáblásunk.

A leányok között két együttesünk is indul, mindegyiket két-két játékos alkotja, tehát ők csere nélkül végigjátsszák az egész tornát. Az első csapatban a tavalyi, Eb-ötödik gárdában is helyet kapott Egyed Judit, továbbá Kovács Judit, a másodikban Érseki Tamara és Kassay Lilla kapott lehetőséget a bizonyításra. Az első számú egység a tizedik, a második számú a tizenkettedik az előzetes rangsorban, így elsősorban a helytállás és a rutinszerzés lehet a mieink célja.

A fiúk mezőnye a népesebb, ott huszonegy csapat méri össze a tudását. A listavezető és egyben a favorit a német együttes. A szlovákok három, a házigazda lengyelek pedig nem kevesebb, mint négy csapatot is indítanak. A lányok között tizennyolc együttes vetélkedik, rajtunk kívül a szerbek, a szlovének és a törökök is dupláznak, a lengyelek pedig itt is négy csapattal képviseltetik magukat.

A versenyen egészen az utolsó napig 15 órakor ülnek az asztalhoz a résztvevők. A záró forduló küzdelmei 11 órakor kezdődnek jövő szerdán, a csapatok pedig csütörtökön indulnak haza Lengyelországból. A verseny honlapján élőben lehet követni a mérkőzéseket, méghozzá a szervezők ígérete szerint szakkommentátor tolmácsolásában.

További korosztályos hírek SAKKBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik