Karate: máris sikeres a KSI SE legfiatalabb műhelye

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.16. 09:22
Címkék
A KSI a legnagyobb múltú sportszervezetek egyikeként számos sportágban évtizedes hagyományokra tekinthet vissza. Nem úgy a karatéban, hiszen az egyesület a szakosztályt csupán néhány hónapja működteti, miután szövetségre lépett az Arashi Karate SC-vel. Utóbbi hozta a szakértelmet, előbbi pedig a sikerekhez elengedhetetlen hátteret. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, az eredmények sem várattak sokáig magukra.

Majer Dániel A KSI SE karateszakosztálya főleg gyereket foglalkoztat Szinák Attila szakosztályvezető, Hübner András és Koburger Soma szakedző, valamint Zalántai Éva segédedző irányításával. Számos oktatási intézménnyel áll kapcsolatban a szakosztály, a KSI terme mellett a Liszt Ferenc Általános Iskolában, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában, a Derkovits Gyula Általános Iskolában és a Ward Mária Általános Iskolában és Gimnáziumban is zajlanak edzések.Majer Dániel A KSI SE karateszakosztálya főleg gyereket foglalkoztat Szinák Attila szakosztályvezető, Hübner András és Koburger Soma szakedző, valamint Zalántai Éva segédedző irányításával. Számos oktatási intézménnyel áll kapcsolatban a szakosztály, a KSI terme mellett a Liszt Ferenc Általános Iskolában, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában, a Derkovits Gyula Általános Iskolában és a Ward Mária Általános Iskolában és Gimnáziumban is zajlanak edzések.

A KSI karatékái a kicsiktől a nagyokig Forrás: KSI
A KSI karatékái a kicsiktől a nagyokig Forrás: KSI

A KSI karatékái a kicsiktől a nagyokig  •  Forrás: KSI

„Eleinte viszonylag kevés versenyzőnk volt, mára azonban nagyjából ötven főre nőtt a létszám. A legtöbben kilenc és tizenkét év közöttiek, az utánpótláskorúak jelentik tehát a bázist – avat be a műhelytitkokba Koburger Soma. – Az is megtalálja nálunk a számításait, aki a nulláról kezdi, vagyis soha életében nem karatézott még, ahogyan az is, aki már indult versenyeken. Nem csak versenyzőket nevelünk, a karatét szabadidősportként, valamint önvédelmi technikaként is oktatjuk.”

Persze az utánpótlás-nevelés a fő; mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a legutóbbi, Szlovéniában rendezett nemzetközi versenyről is remek eredményekkel tértek haza a KSI-sek.

„Óriási mezőny jött össze, közel nyolcszázan indultak. Egy arany-, valamint öt-öt ezüst- és bronzéremmel tértünk haza. De említhetném az őszi szekszárdi nemzetközi viadalt is, ahol a miénk lett a legeredményesebb szakosztály a haladó és az utánpótlás-kategóriában egyaránt” – büszkélkedik a tréner.

A valós képhez hozzátartozik, hogy a KSI SE nem a semmiből, hanem az Arashi Karate SC-vel partnerségre lépve indította el részlegét. A fúzió a versenyzők átigazolásánál jóval többet jelentett, a kiváló sportorvosi, sportszakmai háttér garantálásán túl mentálisan is pozitív változást hozott.

„Teljesen más motivációval kezdtek el dolgozni a versenyzők az új helyzetben. Azoknak, akik esetleg vacilláltak a folytatáson, a váltás megadta a lökést, amire szükségük volt. De még mi, edzők is rengeteg pluszt kaptunk. Az egyik legnagyobb segítség, hogy hétvégenként is tudunk edzeni. Korábban csak iskolákban zajlottak a foglalkozások, azok meg szombat-vasárnap zárva vannak. Az új lehetőség azért is kedvező, mert hét közben fáradtabbak a gyerekek, a hétvégén könnyebben tanulnak új technikákat, hiszen kipihenten érkeznek az edzésre. Nem utolsósorban pedig a költségvetésünk is nőtt, aminek köszönhetően több terhet tudunk levenni a szülők válláról a nevezési díjak, edzőtáborok költségeinek átvállalásával” – számol be a pozitív változásokról a szakember.

A sportágnak is komoly hozadéka van a KSI SE színrelépéséből, hiszen újabb nagy múltú egyesülettel bővült a fővárosi paletta az MTK Budapest, a Honvéd, a Vasas, az Újpest és a BVSC-Zugló mellett.

Egyéb korosztályos hírek KARATÉBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik