Evezés: Lőrincz Attila utánpótlás-kapitány nyolcéves terve

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.24. 17:33
Címkék
Ha kis időre is, de a magyar evezős sport ismét az érdeklődés középpontjába került a Juhász, Simon kettős világbajnoki aranyérme révén. Az utánpótlás-versenyzők azonban nem dicsekedhettek hasonló eredményekkel. A májusi korosztályos Európa-bajnokság sikertelenségén okulva stratégiát váltottak a hazai szövetség szakemberei. Lőrincz Attila utánpótlás szövetségi kapitány nyolcéves tervet dolgozott ki, amelynek főbb pontjairól honlapunknak számolt be.

Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huA Juhász, Simon kormányos kettős szeptember végi, Floridában megszerzett felnőttvilágbajnoki címe révén reflektorfénybe került a hazai evezőssport. Annyira azért mégsem, hogy az utánpótlás helyzetéről is több szó essen. Bár a hallgatás oka az is lehet, hogy a fiatalok idei éve korántsem sikerült fényesen. Egyedül a plovdivi U23-as Európa-bajnokság kapcsán lehetett eredményekről beszélni, hiszen minden magyar egység A döntős lett, és a küldöttség végül négy érmet szerzett. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a kontinensviadalt először írták ki a korosztálynak, így azokban a számokban, ahol foghíjas volt a mezőny, kisebb volt a vetélkedés. Az élmezőny jelentős része azonban elindult Plovdivban.Gy. Szabó Csilla– utanpotlassport.huA Juhász, Simon kormányos kettős szeptember végi, Floridában megszerzett felnőttvilágbajnoki címe révén reflektorfénybe került a hazai evezőssport. Annyira azért mégsem, hogy az utánpótlás helyzetéről is több szó essen. Bár a hallgatás oka az is lehet, hogy a fiatalok idei éve korántsem sikerült fényesen. Egyedül a plovdivi U23-as Európa-bajnokság kapcsán lehetett eredményekről beszélni, hiszen minden magyar egység A döntős lett, és a küldöttség végül négy érmet szerzett. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a kontinensviadalt először írták ki a korosztálynak, így azokban a számokban, ahol foghíjas volt a mezőny, kisebb volt a vetélkedés. Az élmezőny jelentős része azonban elindult Plovdivban.

A fiúknál pillanatnyilag a nyolcas hajóval kezdték a tervszerű építkezést Forrás: Lőrincz Attila
A fiúknál pillanatnyilag a nyolcas hajóval kezdték a tervszerű építkezést Forrás: Lőrincz Attila

A fiúknál pillanatnyilag a nyolcas hajóval kezdték a tervszerű építkezést  •  Forrás: Lőrincz Attila

Az ifjúságiak szereplésében ennél kevesebb okunk volt örömre. A májusi korosztályos Eb-n a fiú kormányos nyolcasok kilencedik helyezése volt a legjobb. Augusztusban Litvániában, a világbajnokságon ismét a fiú nyolcasok tettek ki magukért, a B döntőben elért harmadik helyezésükkel.

Lőrincz Attilát, a szövetség márciusban kinevezett utánpótlás-kapitányát arról kérdeztük, ő hogyan értékeli az ifjúságiak idei teljesítményét:

− Az eredményeink, sajnos, elmaradtak a várakozástól. Az ifjúsági Európa-bajnokság előtt bizakodóak voltunk, de az egységeink nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeinket. Az edzőbizottság és az elnökség támogatásával ekkor stratégiát váltottunk, és mindent a fiú nyolcasra tettünk fel. Nem a véletlen műve volt tehát, hogy később ez a hajó jobban is szerepelt a vébén. A két világverseny között eltelt rövid idő alatt is láthatóan fejlődtek, ami egyértelműen a döntés helyességét igazolta.

− Mivel lehet mindezt magyarázni?

− Reálisan felmértük a helyzetünket, és úgy gondoltuk, hogy ha erre a tehetséges nyolc fiúra koncentrálunk, akkor jobb eredményekre leszünk képesek. Jó részük még első éves ifista, akikre a következő idényben is építhetünk. Ráadásul nemcsak rövid távon, hiszen a későbbiek folyamán ebből nyolcasból sikeres egypár vagy kormányos nélküli kettes hajókat is kialakíthatunk. Ez azért fontos, mert az ifjúsági olimpián csak ez a két versenyszám szerepel. Most őket építjük mind fizikálisan, mind technikailag. Biztosan lesz, aki kiszorul, akinek a helyére a serdülőből jöhetnek fel más, jó képességű gyerekek, de ez így lenne igazán jó. A belső versenynek igen nagy lendítő ereje lehet. A hosszútávú tervünk tehát az, hogy a nyolcast fel nem adva, a legjobbakból újabb egységeket hozzunk létre az említett számokban.

− Jövőre milyen versenyek lesznek a legfontosabbak?

− Májusban a korosztályos Európa-bajnokság, amely egyben ifjúsági olimpiai kvalifikációs verseny is. Addigra már kinőhet egy jó párosunk a nyolcasból, s mivelsok energiát fordítunk rájuk, reálisnak tűnik a várakozás. A lányoknál négyessel próbáljuk ugyanezt a tervet végigvinni. A kontinensviadalon még ők is nagyon hátul végeztek, a belgiumi ifjúsági kupán azonban már negyedikek voltak. Az ő esetükben is egyértelműen látom a fejlődést.

− Mi okozza ezeket a problémákat? Talán nincs elég gyerek?

− A bázisunk jelenleg nagyon szűk, körülbelül ezerötszáz fiatal evez manapság Magyarországon. Csak összehasonlításképpen, Németországban a fiúknál körülbelül tizenötezren, a lányoknál pedig ötezren eveznek. Mivel a sportágunk nem elég ismert, ezért a tehetségkutatásban a minőségre kell jobban figyelnünk. Stratégiánknak ez a fő pontja, kidolgozás alatt vannak azok, az alkati és erőnléti paraméterekre vonatkozó ajánlások, amelyeket sok más országban már alkalmaznak. Aktívan keressük a tehetségeket, de az lenne az igazi, ha többen lennénk. Ezért a következő három-négy évben új klubokat szeretnénk alapítani. A környező, hasonló helyzetű országokban van egyébként példa arra, hogy ennyi idő alatt helyes koncepcióval jó eredményeket lehet elérni.

− Ezek szerint van már koncepció is?

− Nyolcéves utánpótlás-tervet készítettem. Ez alapján már a következő olimpiára is sikeresebben készülhetnénk. Az utóbbi húsz esztendőben kétpárban voltunk erősek, Juhász és Simon révén jött be most a kettes. Nagyon jó lenne ezt is hagyományossá tenni. Bár ha őszinték akarunk lenni, valamikor a harmincas években a nyolcasok is nagyon népszerűek voltak hazánkban, ezt az elfeledett tradíciót szeretnénk újjáéleszteni a hosszú távú ifjúsági nyolcas programmal. Nagy terveink vannak, jövőre szerencsére a Testnevelési Egyetemen újraindul az evezős szakedzőképzés, és a testnevelő tanárok között is megpróbáljuk népszerűsíteni a sportágunkat. Sok mindent kell újjáépítenünk, de nincs más választásunk.

További korosztályos hírekEVEZÉSBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik