Családban marad: a kosaras klasszis, Mészáros Zalán és a lánya, Szonja

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.15. 19:50
Címkék
Családban marad című rovatunkban hétről hétre olyan szülő-gyerek párosokat mutatunk be, amelyeknek a tagjait a családi kapcsolaton kívül az is összeköti, hogy mindketten sportolók, nem is akármilyenek. Egyelőre persze az apukák-anyukák a híresebbek, de ki tudja, mit hoz a jövő... A kiválasztott kettősöket arra kérjük, hogy ezúttal ne magukról, hanem egymásról beszéljenek. E heti főszereplőnk a 110-szeres válogatott, nyolcszoros bajnok és ötszörös Magyar Kupa-győztes, 2005-ben „Az év játékosa” címet elnyert kosárlabdázó, Mészáros Zalán és a Vasas Kosárlabda Akadémiában fejlődő, 16 éves lánya, Mészáros Szonja.

Majer Dániel Mészáros Zalán a kilencvenes évek második felének, a kétezres évek első évtizedének meghatározó alakja a magyar férfikosárlabdában. A 191 centiméteres irányító a KSI-ből indult, a felnőttkarrierjét pedig a Honvédban, a Pécsben és a Paksban töltötte. Aktív pályafutását 2011-ben zárta le, jelenleg a Vasas Kosárlabda Akadémia férfiszakosztályának igazgatója. Lánya, a 16 éves Szonja 2011-ben kezdett a sportágban, ma a Vasas Akadémia junior B-korosztályú játékosa. Igazi kosaras család, hiszen Szonja nagypapája, Mészáros Lajos a szövetségben jelenleg a szakmai és utánpótlás-bizottság elnöke, s korábban, a Honvéd trénereként, valamint szövetségi kapitányként a fiát, Zalánt is edzette.Majer Dániel Mészáros Zalán a kilencvenes évek második felének, a kétezres évek első évtizedének meghatározó alakja a magyar férfikosárlabdában. A 191 centiméteres irányító a KSI-ből indult, a felnőttkarrierjét pedig a Honvédban, a Pécsben és a Paksban töltötte. Aktív pályafutását 2011-ben zárta le, jelenleg a Vasas Kosárlabda Akadémia férfiszakosztályának igazgatója. Lánya, a 16 éves Szonja 2011-ben kezdett a sportágban, ma a Vasas Akadémia junior B-korosztályú játékosa. Igazi kosaras család, hiszen Szonja nagypapája, Mészáros Lajos a szövetségben jelenleg a szakmai és utánpótlás-bizottság elnöke, s korábban, a Honvéd trénereként, valamint szövetségi kapitányként a fiát, Zalánt is edzette.

MÉSZÁROS ZALÁN

Mészáros Zalán és lánya, Szonja
Mészáros Zalán és lánya, Szonja

Mészáros Zalán és lánya, Szonja

„Szonja kicsiként aerobikozott, egy idő után viszont közöltem a feleségemmel, hogy nem szeretném többször meghallgatni a fürge róka lábakat... Javasoltam, hogy próbálja ki a kosárlabdát, hátha megtetszik neki. Mivel Pécsett éltünk, a Rátgéber Akadémián kezdte. Nem akartam mindenáron kosárlabdázót faragni belőle, de ez a sportág sok mindenre megtanítja az embert, legfőképpen csapatban gondolkodni, szocializálódni. Ezeket hasznosíthatja később az életben, nem utolsó sorban pedig jó helyen van, nem kell azért aggódni, hogy mivel tölti a szabadidejét. Eleinte volt egy-kétéves lemaradásban a társaihoz képest, de az látszott, hogy van az érzéke a játékhoz, valamint fejben erős, az új dolgokat pillanatok alatt magába szívta. Szorgalmas, soha nem kellett őt nógatni. Az édesapám sem nagyon szólt bele az én dolgaimba, és ezt a magatartást Szonja esetében magamra nézve is kötelezőnek gondoltam, semmi esetre sem akartam rátelepedni. Többször érzem rajta, hogy az én sportolói múltam rak rá némi terhet, de ha valaki az élvonalban szeretne szerepelni, akkor ennyit el kell tudnia viselni. Annál rosszabb dolga soha ne legyen, mint hogy az egyik szülője ért a sportághoz, és tud neki segíteni. A legkevésbé sem vagyok vele elfogult, kizárólag akkor dicsérem, ha megérdemli. Jól lát a pályán, ebben egyértelműen hasonlít rám, habár velem ellentétben ő nem feltétlenül irányítóként, hanem inkább második hátvédként játszik. Azt, hogy lehet-e belőle profijátékos, nehéz eldönteni, hiszen sok mindentől függ. Jelenleg harmadikos gimnazista, jól tanul, angolból és spanyolból is kitűnő. Soha nem helyeztük a kosárlabdát a tanulás elé, hiszen bármi közbejöhet, kizárólag a sportkarrierre nem lehet alapozni az életet. Azt kértem tőle: ha szereti, tizennyolc éves koráig csinálja, és ha utána is lát benne perspektívát – na meg az edzők is benne –, akkor folytassa hivatásszerűen. De ha a tanulmányaiban találja meg a számításait, még akkor is játszhat néhány évig, ha lesz kedve, akár itthon, akár külföldön.”

MÉSZÁROS SZONJA

„A mai napig tisztán emlékszem apa jó néhány meccsére Paksról, anyukámmal és a két húgommal mindig a lelátóról szurkoltunk neki. Amikor nyertek, vagy nagyon jól játszott, mindig berohantunk a pályára a lefújás után. A csarnok hangulata és az illatok nagyon megmaradtak bennem. A húgaimmal mindannyian aerobikoztunk, apa pedig az egyik versenyem után leült velem szemben, és azt mondta, ha még egy aerobikversenyre el kell jönnie, akkor elsírja magát... Így kezdtem el kosárlabdázni, egy-két hónap után pedig már megfogalmazódott bennem, hogy komolyabban szeretném csinálni. Apa nem erőltette soha, hogy kosarazzak, de ha már így alakult, sokat segített. Egy-egy rosszabb meccs után elbeszélgetett velem, átsegített a hullámvölgyeken. Egyszerre volt szülő és edző, elmondta a véleményét a játékomról, de soha nem szólt bele abba, mit hogyan csináljak. A nevem miatt néha úgy éreztem, többet kell nyújtanom a többieknél, bizonyítanom az apukámnak és az egész kosaras közösségnek is. Ezt idővel kinőttem, ma már csak magamnak szeretnék megfelelni, de persze örülök, ha látom rajta, hogy büszke rám. Állítólag alkatilag nagyon hasonlítok rá, többször előfordult, hogy az őt játékoskorában követők megkérdezték: te nem a Mészáros Zalán lánya vagy? És valóban, az arcunk is hasonló, valamint neki is hosszúak a lábai, mind a ketten sokat küzdöttünk azzal, hogy izmot szedjünk magunkra. Abban is akad közöttünk párhuzam, hogy ő is a legidősebb gyerek volt a családban, az apukája pedig ugyanúgy kosárlabdázott, ezért teljes mértékben át tudja érezni a helyzetemet. Szerintem nagyon jó szülő, mindenben támogat minket. Ha majd egyszer gyerekeim lesznek, és netán ők is a kosárlabdát választják, remélem, én is ilyen jól kezelem a dolgokat.”

További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik