3x3-as kosárlabda: pénteken kezdődik az U18-as Európa-kupa

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.05. 17:19
Címkék
Pénteken rajtol Tbilisziben a fiú és leány U18-as 3X3-as kosárlabda Európa-kupa, amely a szakág Európa-bajnokságának felel meg. A magyarok annak rendje, s módja szerint mindkét nemben képviselik hazánkat, ám a vezetőedzők, Földi Attila és Szarvas Gábor meglehetősen visszafogottan, semmit nem elkiabálva nyilatkozott honlapunknak a mieink esélyeiről.

Tavaly Debrecenben pazarul szerepeltek a magyar válogatottak a rangban egyfajta kontinensbajnokságnak megfelelő U18-as Európa-kupán: a lányok két arany- és egy ezüstérem után a civisvárosban sem adták a negyeddöntőnél lejjebb, a fiúk pedig szenzációs meglepetést okozva megnyerték a viadalt.

Ami a jelent illeti, kivétel nélkül első bálozókból áll mindkét magyar csapat. Földi Attila, a lányok mestere éppen ezért nem támaszt különösebb elvárásokat tanítványai elé, elmondása szerint nüanszokon fog múlni már a csoportból továbbjutás is.

 

A tavaly Debrecenben aranyérmes csapat teljesen kicserélődött Forrás: FIBA
A tavaly Debrecenben aranyérmes csapat teljesen kicserélődött Forrás: FIBA

A tavaly Debrecenben aranyérmes csapat teljesen kicserélődött • Forrás: FIBA

 

„A tavalyival egy helyen sem egyezik a csapatunk, vagyis előttem is csak úgy sorakoznak a kérdőjelek, mire leszünk képesek. Felkészülésünk érdemi részét júliusban végeztük el, a sikeresen megvívott Európa-kupa kvalifikáció után a klubkötelezettségek kissé bekavartak, de összességében azt mondhatom, hogy tisztességesen felkészültünk csoportellenfeleinkre, már akit ismerünk ugye, mert például a házigazda grúzokat igazi sötét lónak tartom. A németeket viszont jól kiveséztük, roppant kiélezett meccsre számítok ellenük. Nüanszokon fog múlni a továbbjutás a negyeddöntőbe, hiszen ezen a szinten már nincsenek óriási különbségek a nemzeti együttesek között. Az, hogy a múltban miként szerepeltünk, egyáltalán nem számít, mert új a csapat, újak az ellenfelek.

A grúziai viadalnak címvédőként nekivágó fiúválogatott vezetőedzője, Szarvas Gábor úgy véli, sérülésektől tizedelt csapata minden ellenfelére felkészült, de botorság lenne a végső győzelmet célul kitűzni.

„Azt hiszem, sikerült mind a négy játékosomnak átadni a szükséges útravalót, még ha ketten nemrég csatlakoztak a kerethez. Kuttor Gergő és az utolsó pillanatokban Panoch András is megsérült, őket Takács Erik és Gilszki Erik helyettesíti. A tavalyi sikercsapat összes mérkőzését kiveséztük, a fiúk motivációjával biztosan nem lesz probléma, csak a rutin nem a mi oldalunkon áll, de hát meglátjuk, mire lesz elég a befektetett munka. A csoportriválisok közül az oroszoktól tartok jobban, elvégre világbajnoki negyedikek, de a litvánokat sem szabad alábecsülnünk, mert akkor csúnyán pórul járunk. Azt gondolom, hogy a saját játékunkat kell jól játszanunk, és akkor bármi megtörténhet, de semmiképpen sem szabad úgy hozzáállnunk, hogy ó hát címvédők vagyunk, sétagalopp lesz. Mert nem, borzasztóan nehéz ügy akárcsak atovábbjutás a csoportból.”

FIÚ ÉS LEÁNY U18-AS EURÓPA-KUPA, TBILISZI
A leánycsapat tagjai: Dénes Anna, Révész Luca, Szerencsés Tamara, Varga Eszter. Vezetőedző: Földi Attila
A leányok programja
Csoportmérkőzés, 1. forduló: Magyarország–Németország, péntek, 16.00
Csoportmérkőzés, 2. forduló: Magyarország–Grúzia, péntek, 17.30
A kieséses szakasz párharcait vasárnap rendezik.
A fiúcsapat tagjai: Gilszki Erik, Meződi Patrik, Orbán Péter, Takács Erik. Vezetőedző: Szarvas Gábor
A fiúk programja
Csoportmérkőzés, 1. forduló: Magyarország–Oroszország, szombat, 15.40
Csoportmérkőzés, 2. forduló: Magyarország–Litvánia, szombat, 18.40
A kieséses szakasz párharcait vasárnap rendezik.

További korosztályos hírek KOSÁRLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik