Vizes vb: Megvan a kvóta, világbajnok lettem, nem lehetek csalódott – Rasovszky

CSURKA GERGELY (Kvangdzsu)CSURKA GERGELY (Kvangdzsu)
Vágólapra másolva!
2019.07.16. 10:37
null
Rasovszky Kristóf elégedett eddigi teljesítményével (Fotó: Derencsényi István)
Ugyan az éremről lemaradt Rasovszky Kristóf tíz kilométeren, negyedik lett, az olimpiai kvótát így is megszerezte, és a legfontosabb ez volt. Hogy mi is történt a tízezer méternyi kőkemény harc során, elmondta a Nemzeti Sport tudósítójának.



„Megvan a kvótám, készülhetek Tokióra, öt kilométeren világbajnok lettem, azt hiszem, nem lehetek csalódott – mondta a mikrofonok előtt Rasovszky Kristóf. Iszonyatos csata volt az elejétől fogva, egy pillanatra sem lehetett kihagyni, egy fél körre sem lehetett pihenni, de nem is az volt a terv. A végén nem tudtam úgy megindulni, ahogy szerettem volna.”

Később, edzőjével, Szokolai Lászlóval visszafelé ballagva Kristóf hosszas elemzésbe kezdett.

„Amikor az olasz Gregorio Paltrinieri elment, próbáltunk vele menni, de éreztem, nem igazán akarja hagyni, hogy bárki mellé érjen, úgyhogy azt gondoltam, most nem fogom magam szétütni azzal, hogy mindenáron előretörök, maradok a második-harmadik hullámban, és később megyek fel rájuk. Más kérdés, hogy ez is elég kemény volt, mert folyamatosan jöttek fel ránk hátulról, azaz ez a pozícióharc is elég durva volt. Az utolsó körben már nagyjából ott tartottam, ahol akartam, a német srácok mentek, ahogy megbeszéltük, de nem sikerült annyi embert leszakítani, amennyit akartunk, sokan maradtak így is, akik miatt nem lehetett igazán jól haladni. Az utolsó bója előtt láttam, Wellbrock és Olivier ellép, ám hiába akartam utánuk menni, a mögöttem lévők folyamatosan rajta voltak a lábamon, márpedig láb nélkül képtelenség gyorsítani. Próbáltam Muffelsről lelépni, de ő nem ment el mellőlem, oldalvizezett, aztán amikor megnyitotta az utolsó hajrát, nekem épp akkor kellett pozíciót tartanom az oldalról érkezők miatt, azaz neki meglett a sebessége, nekem viszont kimaradt két lábtempó, mert rám úsztak, és mire ebből kiszabadultam, pont elment annyival, amennyi különbséget láttatok a végén.”

Székelyi Dániel a 27. helyen végzett az öldöklő küzdelmet hozó tíz kilométeres viadalon, és a végén picit csóválta a fejét.

„Az öt kilométer után azt gondoltam, lehet esélyem, de kiderült, ez nagyon más, mint amit képzeltem. Én bírom a gyűrődést, ám ez egészen emberfeletti volt. Hiába próbáltam a szokásos taktikámat úszni, hogy a táv első felén utazom hátul, aztán megindulok, és megpróbálok feljönni Kristófékra, egyszerűen nem lehetett keresztülmenni a tömegen, ők pedig olyan tempót diktáltak ott elöl, amit így lehetetlenség volt tartani.”

FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
FÉRFI 10 KM

Világbajnok: Florian Wellbrock (Németország) 1:47:55.9
2. Marc-Antoine Olivier (Franciaország) 1:47:56.1
3. Rob Muffels (Németország) 1:47:57.4
4. Rasovszky Kristóf (Magyarország, klub: Balaton ÚK Veszprém, edző: Szokolai László) 1:47:59.5
5. Jordan Wilimovsky (Egyesült Államok) 1:48:01.0
...
27. Székelyi Dániel (Magyarország, klub: FTC, edző: Kutasi Gergely) 1:50:11.3
...
48. Farkas Tamás (Szerbia) 1:52:36.7

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Csurka Gergely, Roska Emese Boglárka, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest).

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik