Vizes vb: Kenderesi megnyerte a szétúszást, bejutott a fináléba!

Vágólapra másolva!
2019.07.24. 03:07
null
Kenderesi Tamás ott lesz a döntőben (Fotó: Derencsényi István)
A dél-koreai Kvangdzsuban zajló úszó világbajnokság magyar idő szerint szerda hajnali előfutamait a férfi 200 méteres pillangó döntőjéért vívott szétúszása nyitotta, amelyben Kenderesi Tamás legyőzte a bolgár Ivanovot, s bejutott a délutáni döntőbe. A női 50 hát selejtezőiben Burián Katalin a 24. helyen zárt, kiesett. Németh Nándor a hatodik legjobb idővel jutott a 100 gyors elődöntőjébe. A legjobb idővel került a 16 közé Cseh László férfi 200 vegyesen, Bernek Péter ugyanitt a 31. lett. Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána a 2. illetve a 3. idővel került tovább 200 pillangón. A mix 4x100-as vegyes váltónk a 12. idővel végzett, ezzel kiharcolta az olimpiai olimpiai részvételt.

 

A férfi 200 pillangó elődöntőjében Kenderesi Tamás kedden délután a bolgár Antani Ivanovval holtversenyben 1:56.25-öt úszott, ami mindkettejüket a 8. helyre rangsorolta, vagyis szétúszásra volt szükség kettejük között, hogy eldöntsék, melyikük lesz a finálé résztvevője.

Az egyik legkeményebb úszószámban a szétúszásra a szerdai program első elemeként került sor, s Kenderesi kiválóan kapta el a rajtot. Az első fordulónál bő fél testhossz volt az előnye a magyar olimpiai bronzérmesnek, s ezt a második ötven méteren is megőrizte.

A harmadik hosszon azonban a bolgár elkezdett felzárkózni, ritmust váltott, s már ő fordult az élen, így óriási hajrára volt kilátás. S valóban az utolsó 25 méteren Kenderesi is váltani tudott, s ugyan a tegnapinál sokkal gyengébb idővel, 1:59.39-cel, de 13 századdal megelőzve riválisát megnyerte a szétúszást, s bejutott a magyar idő szerint várhatóan délután háromnegyed kettőkor kezdődő fináléba!

RÁJÁR A RÚD KENDERESIRE
Az MTI beszámolója szerint Kenderesinek az előfutamok előtt egész éjjel fájt a feje, a helyi ételek miatt pedig a gyomorpanaszai voltak, így alig aludt az elmúlt napokban. A szám olimpiai bronzérmese sérüléssel küszködik, oldalsó térdszalagszakadással versenyez Kvangdzsuban, ezért gyakorlatilag rögtön a világbajnokság után megműtik majd.

„Ismerjük egymást, jóban vagyunk a bolgárral, kicsit fura is volt a helyzet. Mondtam neki, hogy vicces lenne, ha megint holtversenyben végeznénk. Igazság szerint keményebb versenyre számítottam, 25 után körbenézem, hogy hol van. Váltanom kellett, de tudtam, hogy jobb leszek, tulajdonképpen könnyen bekerültem a döntőbe. Kevesebbet pihenhetek, de hiszem, hogy ez nem vett ki belőlem annyit. Sok gondolat volt bennem az esti úszás után, elfáradtam, elbizonytalanodtam, hogy mi lesz. Az ob-n 1:53.4-et úsztam, amivel biztos dobogós lennék. Bízok benne, hogy az edzések alapján ennek kell mennie, ebbe kapaszkodom” – mondta Kenderesi a szétúszás után az M4 Sport kamerája előtt.

FÉRFI 200 M PILLANGÓ
SZÉTÚSZÁS A DÖNTŐÉRT

1. Kenderesi Tamás 1:59.39
2. Antani Ivanov (bolgár) 1:59.52

A női 50 méter hátúszás előfutamaiban száll vízbe Burián Katalin, aki futamában a 9. helyen zárt, ideje 28.84, nem jutott tovább a legjobb 16 közé, végeredményben a 24. helyen végzett a 40 fős mezőnyben.

„Jobb úszás volt, nem sokkal maradtam el a legjobbamtól, de az ötven nekem csak egy kirándulás. Remélem, összekapom magam a kétszázra. Sajnos a rajtkőnél a beállítások nem kedveznek nekem, mert túl alacsony vagyok hozzá, de fogom még gyakorolni a rajtokat a következő napokban” – mondta Burián a futamát követően.

NŐI 50 M HÁT
SELEJTEZŐ

1. Fu Jüan Huj (kínai) 27.70
...
24. Burián Katalin 28.84

A férfi 100 gyorson a 11. előfutamban állt rajtkőre Németh Nándor, s remek úszással az olimpiai és világbajnok, amerikai Caeleb Dressel, valamint a brazil Marcelo Chierighini mögött harmadikként csapott célba 48.36-os idővel. Két futammal vége előtt ezzel harmadik helyen állt az összesített listán.

„Könnyednek nem mondanám az úszásomat, de a legjobb reggeli időm, délutánra nagyon bizakodó vagyok, a döntő a cél” – értékelt röviden Németh a futama után, amikor még nem tudta, hogy végül az a hatodik legjobb idővel jutott tovább a délutáni elődöntőbe.

FÉRFI 100 M GYORS
SELEJTEZŐK

1. Caeleb Dressel (amerikai) 47.32
...
6. Németh Nándor 48.36

A kilencedik (!) világbajnokságán szereplő Cseh László a férfi 200 vegyes 4. előfutamában állt rajthoz és a remekül kezdett: a pillangó után másodikként, a hát után elsőként fordult. Előnyét a mellen féltávig tartotta, a japán Szeto feljött rá, és megelőzte, Cseh másodikként kezdte a gyorsot, és végül remek hajrával megnyerte az előfutamát, ráadásul tőle évek óta nem látott remek idővel, 1:57.79-cel csapott a célba!

S miután a következő előfutamban csak gyengébb idők születtek, ezért biztossá vált Cseh továbbjutása, ráadásul az utolsó futamban Bernek Péter is rajtkőre állt. A BVSC versenyzője gyengébb pillangóval indított, s háton zárkózni tudott, de a mell után a gyorsra utolsóként fordult, s ekkor már biztossá vált, nem lesz ott a középdöntőben, végül 2:02.56-os idővel a 31. helyen zárt.

Ott lesz viszont Cseh László, aki a legjobb idővel került a legjobb tizenhat közé, az elődöntőt szerdán magyar idő szerint kora délután rendezik.

„Örülök az időnek, nagyon jó. A úszás nem volt könnyű, de nem is volt túlságosan nehéz, de azért a végén a gyorson elfáradtam. Összességében ez sokkal jobb, mint, amire korábban számítottam.” – mondta Cseh László az M4 Sport kamerájának.

Cseh Lászlóval szemben kevésbé volt boldog Bernek Péter, aki a világbajnokság előtt nem sokkal betegséggel küzdő úszó elárulta: száz méter után elfogyott a levegője.

„Nem bírok ennél jobban úszni, akármit csinálok, a négyszázra össze kéne hozni, ez nem volt túl fényes főpróba. Egyszerűen nem kapok levegőt. Lövésem sincs, hogy hol mehetett ez el, azt sem tudom mondani, hogy kiengedtem, egyszerűen száz után elszállt az összes erőm. Ebben ennyi volt” – mondta a roppant csalódott Bernek a futam után.

FÉRFI 200 M VEGYES
SELEJTEZŐ

1. Cseh László 1:57.79
...
31. Bernek Péter 2:02.56

Női 200 pillangón Szilágyi Liliána és Kapás Boglárka a 3. előfutamban kapott helyet, s főleg Szilágyi kezdett kettejük közül remekül: 50 után elsőként fordult, s 100-nál is a második helyen, Kapás ekkor már felzárkózott, az utolsó ötvenre már a harmadik helyen fordult, s a célba végül Szilágyi előtt csapott be a futamot megnyerő amerikai Hali Flickinger mögött közel két másodperccel.

„Sikerült, amit elterveztem, az idő is rendben van. Délután azért más lesz, most még kicsik a különbségek, várom a délutánt, szerintem jó lesz” – értékelte teljesítményét Szilágyi az M4 Sportnak.

Kapás Boglárkának rajtprocedúrával volt némi problémája, ám ettől függetlenül ő is elégedetten nyilatkozott a futam után.

„Nagyon sokat várnak a rajtnál, ez most extra hosszú volt. Megtörte a ritmusomat. A szokásos taktikámmal úsztam, de felkészültem rá, hogy nehéz lesz, ennek ellenére elég jó lett az időm így reggelre” – bizakodott Kapás.

NŐI 200 M PILLANGÓ
SELEJTEZŐ
1. Hali Flickinger (amerikai) 2:05.96
2. Kapás Boglárka 2:07.60
3. Szilágyi Liliána 2:08.16

A mix 4x100 vegyes váltóban rekord számú, 47 nemzet csapata nevezett, köztük a Bohus Richárd, Sztankovics Anna, Szabó Szebasztián, Hosszú Katinka összeállítású és ebben a sorrendben úszó magyar egység is, amely az utolsó előtti, negyedik előfutamban kapott helyet.

A mieink a nullás pályára kaptak besorolást, s a hullámok között a „lefolyóban” nagyot úsztak, s végül 3:48.44-gyel futamuk 7. helyén értek célba, ám Japánt később kizárták. Ez azt jelentette a magyar olimpiai kvóta szempontjából, hogy az utolsó futamban a maximum 6 csapat úszhatott jobb időt. Ez pedig egy ideig úgy tűnt, hogy 23 századmásodpercen múlik, ennyivel volt jobb a mieinknél a hetedik helyen célba érő lengyel váltó.

A hivatalos eredmények azonban hosszú percekig nem érkeztek meg, s hamar kiderült ennek az oka: a harmadikként végző kínai váltót ugyanis kizárták, ami azt jelentette, hogy a magyar csapat a 12. helyen végzett, és ezzel kiharcolta az olimpiai részvételt.

MIX 4X100 M VEGYES VÁLTÓ
SELEJTEZŐ

1. Egyesült Államok 3:41.23
...
12. Magyarország 3:48.44

VIZES-VB
ÚSZÁS

A SZERDA HAJNALI PROGRAM
03.00–06.00
– előfutamok, selejtezők (Tv: M4 Sport)
3.00: férfi 200 m pillangó, szétúszás a döntőért (Kenderesi Tamás)
Női 50 m hát (Burián Katalin)
Férfi 100 m gyors (Németh Nándor)
Férfi 200 m vegyes (Bernek Péter, Cseh László)
Női 200 m pillangó (Kapás Boglárka, Szilágyi Liliána)
Mix 4x100 m vegyes váltó (Magyarország)

A DÉLUTÁNI PROGRAM
13.00–15.40
– elődöntők, döntők (Tv: M4 Sport)
Férfi 800 m gyors

Női 200 m gyors
Férfi 100 m gyors (Németh Nándor)
Női 50 m hát
Férfi 200 m pillangó (Milák Kristóf, Kenderesi Tamás)
Férfi 50 m mell

Női 200 m pillangó (Kapás Boglárka, Szilágyi Liliána)
Férfi 200 m vegyes (Cseh László)
Mix 4x100 m vegyes váltó

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja:Roska Emese Boglárka (Kvangdzsu), Csurka Gergely (Kvangdzsu), Derencsényi István (Kvangdzsu, fotó), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik