Vizes vb: Ezzel az alkattal nagyjából a maximumnál járok – Kapás

CSURKA GERGELY (Kvangdzsu)CSURKA GERGELY (Kvangdzsu)
Vágólapra másolva!
2019.07.26. 06:36
null
Kapás Boglárka pillangóúszónak tekinti magát (Fotó: Derencsényi István)
Önmagát is meglepve világbajnoki aranyérmet szerzett 200 pillangón Kapás Boglárka – egy évvel az Európa-bajnoki címe után nagyon úgy néz ki, máris fényesebb karriert fut be pillangózóként, mint a korábbi másfél évtizedben gyorsúszóként. 

 

 

Mérd le magad!
Sós Csaba szövetségi kapitánnyal álltunk a medenceparton két nappal az úszóviadal rajtja előtt, miközben úszók tucatjai hemzsegtek a versenymedencében és körülötte. Szokása szerint csupán figyelte a válogatott tagjait, aztán ha látott valamit, a maga utánozhatatlan stílusában közölte a versenyző edzőjével.
Amikor feltűnt a színen Kapás Bogi, és kedves, filigrán termetével szinte suhant a rajtkövekig, Sós felsóhajtott: „Most néz ki a legjobban, hogy végre rajta van az a negyven deka plusz. Ugyanolyan vékony, mégis érzékelhető, megvan a kellő súlya ahhoz, hogy tökéletes legyen a mozgása a vízben, épp annyira merüljön el, amennyire kell. Ezért is volt jó ez az edzőtábor, Gimcsonban jókat lehetett enni, és végre nekiállt falatozni.”
Amikor a kapitányt az aranyérem után emlékeztettük a jelenetre, kapásból válaszolt: „Ezt mondtam Virth Balázséknak is, Miláknak is: »Kisfiam, most mérd le magad, mert pontosan tudható, neked ez az ideális versenysúlyod, a következő években mindig ezt kell elérned ahhoz, hogy optimális legyen a teljesítményed!«”
Apropó, Milák Kristóf! Nem hétköznapi, hogy a 200 pillangó magyar fennhatóság alá került Kvangdzsuban, hiszen a férfiak és a nők versenyét is a mi világklasszisunk nyerte meg. Van még egy varázslatos történelmi tény: szintén az első vb, azaz 1973 óta most fordult elő először, hogy a magyar úszósport egy vb-n négy egyéni világbajnokkal büszkélkedhet. 1991 volt eddig a csúcs, amikor Perthben nyert Darnyi Tamás, Egerszegi Krisztina és Rózsa Norbert. Most már zsákban van Hosszú Katinka, Milák Kristóf, Kapás Boglárka, illetve nyílt vízen Rasovszky Kristóf aranyérme.
És még van három nap!

– Szóval akkor megint pityergünk egy jót, mint az első világbajnoki bronz után, négy évvel ezelőtt, Kazanyban?
– Nem tudok mit tenni, én ilyenkor mindig elérzékenyülök. Azt nem mondom, hogy most sem hiszem, mert megtörtént, ráadásul volt olyan forgatókönyv az edzőm, Virth Balázs fejében, hogy így is történhet – de azért egy világbajnoki aranyérem bőven elég ahhoz, hogy könnyezni kezdjek.

– Nyolcadiknak fordult, s bár azt tudtuk, hogy jönni fog, nem gondoltuk volna, hogy ennyire. Arra még kevésbé, hogy az előző napon villogó amerikaiak besavasodnak az utolsó ötvenre, és 2:07 környékén kaparnak be a célba.
– Talán túlságosan is rám figyeltek. Ez már a tavalyi Eb-döntőben is így volt, a nagy esélyesek nézték, mikor jövök a második százammal, és inkább nem kezdték el igazán keményen, nehogy bekössenek a hajrára. Így viszont annyira lassú volt az első száz, hogy én gond nélkül tudtam egy testhossz hátrány környékén maradni, ami része volt a taktikánknak – aztán jöttem, mint mindig, ebben nem volt semmi meglepő. Viszont érdekes volt látni, hogy nyomás alatt már nem tudtak olyan sebességen úszni, mint kellett volna. Annak persze örülök, hogy végre bekerültem 2:07 alá, de ez az idő még mindig elég gyenge, ennél sokkal több kell, az olimpián biztosan.

– Odáig azért már ne jussunk el, hogy elnézést kérjen, elvégre régi törvény: vébédöntőben senkit sem érdekel az idő, ott az érem számít.
– Ez így van, mégis reálisan kell látni, hogy a mezőnyben van egy sor olyan úszó, aki már simán tudott 2:05-ös időt, én meg örülök, hogy végre egyszer 2:07 alá kerültem… Természetesen boldog vagyok, hogy sikerült a világbajnoki cím, ez sok mindent visszaigazol, ám ha továbbra is pillangón akarok eredményes lenni – márpedig akarok–, muszáj tovább faragni az időből és elérni a 2:05-ös szintre, legkésőbb Tokióra.

– Hogyan lehet még egy másodperccel levinni a saját csúcsidőt?
– Igazából már kimondtam, hogy pillangóúszónak tekintem magam, ám a gyors azért még része maradt az életemnek. A pillangózáshoz erősödnöm kell, mert ugyan ezzel a vékony kis testalkatommal ellebegek ebben a mezőnyben, az igazán jó időkhöz több izomra van szükség.

Virth Balázs, Kapás Boglárka edzője

– Emlékszik, mit mondott jó egy évvel ezelőtt, amikor tanítványa győzött a római nemzetközi versenyen?
– Hogyne! Azt kértem, lehetőleg ne irányítsa ránk a figyelmet, hadd dolgozzunk szép csendben, akkor ugyanis még csak az út elején jártunk.

– De már akkor benne volt a pakliban, ami csütörtökön Kvangdzsuban történt?
– Akkor még csak egy célunk volt, a 2:06-tal kezdődő időeredmény. Szerettünk volna idáig eljutni, mert tudtuk, ha sikerül, onnantól beszélgethetünk megalapozottan a kétszáz pillangóról.

– Eljutottak, ráadásul Kapás Boglárka pályafutása első 2:06-os idejével világbajnok lett…
– Tudom, hogy furcsán hangzik, amit most mondok, de ez az idő csak belépő a kétszáz pillangózók mezőnyébe és Tokióba, mert ha az olimpián érmet szeretnénk, javulni kell, hogy Bogi időeredménye 2:05-tel kezdődjön.

– Örülni azért tudnak ennek a sikernek?
– Hogyne örülnénk! Tavaly Európa-, idén világbajnok lett Bogi kétszáz pillangón, már csak… Inkább nem mondok semmit.

– Mikor érezte, hogy meglehet az aranyérem?
– A középdöntő után megfordult a fejemben, és tudom, hogy Bogiéban is. De nem reklámoztam, mert a realitás az volt, hogy a két amerikai után lehet talán odaérni a dobogóra. Aztán a finálé napján… De ez olyan hülyén hangzik.

– Mondja bátran!
– Amikor a riói olimpián a nyolcszáz gyorsra készültünk, Kovácshegyi Ferenc kollégám azt mondta, éljem meg annak a napnak minden pillanatát, mert sohasem fogom elfelejteni. Ez jutott eszembe csütörtök reggel.

– Sokan kétkedtek abban, hogy megéri-e a gyorsról pillangóra váltani.
– Verrasztó Zoltántól kaptam már gratuláló SMS-t, és ez mindennél többet jelent, hiszen ő is a szkeptikusok közé tartozott. De mi is azt mondtuk, hogy próbáljuk meg, és majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Különben is: ha van egy versenyző, aki nyer egy olimpiai bronzérmet, majd azt kéri, próbáljunk ki másik úszásnemet, azt nem lehet lesöpörni az asztalról. Egy versenyzőnek is vannak megérzései, ráadásul Bogi intelligens, okos ember. És már világbajnok is.

– Az nyilván laikus megközelítés, hogyha ezzel az oxigént alig égető izomzattal két év alatt Európa-bajnoki, majd világbajnoki aranyéremig vitte, nem kockázat-e elveszíteni ezt az izomtömeg növelésével.
– Nem hiszem. Az a gond, hogy ezzel az alkattal nagyjából a maximumnál járok, mostanra sikerült 2:07 alá jönni, talán még menne 2:06 eleje is, de több nem, abban pedig biztosak vagyunk, hogy Tokió más lesz, oda kell a 2:05. Az úszásomban van még bőven, ám hogy ezt kihozzam magamból, ahhoz több erő kell.

(Fotó: Derencsényi István)
(Fotó: Derencsényi István)

 

– Végleg elköszön a gyorsúszástól? Négyszázon még mindig döntős volt…
– Ebből a szempontból 2017 vízválasztó volt. A budapesti vb számomra kudarc volt érem nélkül azután, hogy az előző vébén, aztán az olimpián sikerült bronzot szereznem, közte a londoni Eb-n négy aranyat. Eltűnt a motiváció, a gyorsúszás többé nem nyújtott kielégülést, semmiféle élményt. Már korábban is gondolkoztunk, merre kellene továbblépni, vegyesen, esetleg pillangón, végül az utóbbi kezdett igazán jól működni. Úgyhogy most alapvetően arra készülök, sőt, ezentúl szinte kizárólag erre kell koncentrálnom. Az eredmények azt mutatják, megéri, nem?

Verrasztó Zoltán, világbajnok úszó
Nagy verseny volt a női kétszáz pillangó, Bogi ügyesen úszott! Igaza volt Virth Balázsnak, amikor letette a voksát a szám mellett, én ódzkodtam tőle, mert úgy véltem, nemigen lehet nyerni ezen a távon… Ha a két amerikai lány a tanítványom lenne, most azt mondanám mindkettőnek, hogy lökött tyúk: egymással bíbelődtek, Bogi meg jól megverte őket. Ennek persze semmi köze sincs a nagy magyar sikerhez, és ahhoz sem, hogy nem jó idők születtek Kvangdzsuban, de egy világbajnokságon nem jó időt kell úszni, hanem nyerni kell. Hasonló időre egyébként Szilágyi Liliána is képes, más kérdés, hogy nem tudja kiadni magából… Németh Nándor hatodik helye száz gyorson nagyszerű eredmény, de továbbra is fenntartom, hogy foglalkoznia kellene a fordulókkal, mert ez az úszás különösen fontos momentuma. Arra, hogy a női 4x200-as gyorsváltó hatodik lesz, fogadni is mertem volna, hiszen a japánok nem túl jók, a németeket pedig mindig megverik a lányok.

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja:Roska Emese Boglárka (Kvangdzsu), Csurka Gergely (Kvangdzsu), Derencsényi István (Kvangdzsu, fotó), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik