Vizes vb: brazil siker a női 5 km-en, Olasz a 17., Rohács a 18.

Vágólapra másolva!
2019.07.17. 02:14
null
Olasz (fehér sapkában) a 17. helyen végzett (Fotó: Getty Images)
A dél-koreai Kvangdzsuban zajló vizes világbajnokságon a nők 5 kilométeres nyílt vízi úszásában óriási hajrában a brazil Ana Marcela Cunha győzött a francia Aurélie Müller előtt, a harmadik helyen holtversenyben az amerikai Hannah Moore és a német Leonie Beck csapott célba. Olasz Anna és Rohács Réka a középmezőny elején zárt.

 

Az 5 kilométeres nyílt vízi úszásnál két magyar versenyző szerepelt a 35 nemzet 54 képviselőjét felvonultató mezőnyben: a kazanyi vb-n 2015-ben 25 kilométeren ezüstérmes Olasz Anna, valamint az első felnőtt világbajnokságán szereplő, 19 éves Rohács Réka.

Mind a ketten végig közvetlenül az élmezőny mögött haladtak, szinte folyamatosan az első 20 helyezett között jelezte őket az időmérőrendszer az ellenőrző pontoknál, amely éppen a célba érkezéskor mondott csődöt – vagy legalábbis produkált érdekes adatokat.

A második körben egy sárga lapos figyelmeztetést is begyűjtő Rohácsot például egy darabig célfotós harmadiknak mutatta a rendszer, miközben szabad szemmel is jól láthatóan a versenyt megnyerő brazil Ana Marcela Cunha mögött a francia Aurélie Müller csapott célba, akit harmadikként vagy négyen követtek egyszerre, de egyikük sem a Kőbánya SC versenyzője volt.

Végül hosszú percek várakozása után kiderült, az amerikai Hannah Moore és a német Leonie Beck holtversenyben ért célba, s újabb percek teltek el, mire kiderült: Olasz Anna a 17., míg Rohács Réka közvetlenül mögötte a 18. helyen ért be.

„Meglepően jól ment a tíz kilométer után ez az ötös, és a hajrá is jól sikerült. Úgy nagyjából négyezer-ötszáz méterig együtt volt szinte a teljes mezőny, nagy küzdelem volt. Hogy őszinte legyek, fogalmunk sincs, hányadiknak értünk be, de szerintem ott vagyunk a húszban. Ahhoz képest, hogy négy éve nem úsztam öt kilométert, és kicsit olyan volt, hogy nem tudom, mit csinálok, összességében jól sikerült ez a szám” – értékelt a 17. helyen végző Olasz Anna az M4 Sport kamerája előtt.

„Nem tudom, hogy hányadik lettem. Először harmadiknak írt ki a gép, azon azért eléggé meglepődtem, de még mindig nincs fogalmam róla, hogy hol végeztem – utalt az időmérőrendszer káoszára a célba érés után Rohács Réka. – Megrúgták a szemem a második körben, onnantól semmit nem láttam, totál homály volt az egész verseny. Kaptam egy sárgát is, mert átúsztam másokon, de semmit nem láttam, átdobott a víz a többieken. Őszintén, én a negyvenkilenc kilómmal nem nagyon fogok lenyomni hatvan kilós úszókat. Az iram erős volt, de tartani tudtam, szóval, jó volt.”

FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
NŐI 5 KM

1. Ana Marcela Cunha (Brazília) 57:56.0
2. Aurélie Müller (Franciaország) +1.0 másodperc hátrány
3. Hannah Moore (Egyesült Államok) +2.0
Leonie Beck (Németország) +2.0

17. Olasz Anna +16.2
18. Rohács Réka +18.8

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Csurka Gergely, Roska Emese Boglárka, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik