Vizes vb: a női 4x200-as gyorsváltó döntős, és olimpiai kvótát szerzett!

Vágólapra másolva!
2019.07.25. 04:39
null
A döntős váltó balról jobbra: Hosszú Katinka Verrasztó Evelyn, Késely Ajna, Jakabos Zsuzsanna (Fotó: MTI)
A dél-koreai Kvangdzsuban zajló vizes vb csütörtök hajnali úszó előfutamaiban Telegdy Ádám a férfi 200 méteres hátúszásban a 6. helyen jutott az elődöntőbe. A női 100 méteres gyorson Verrasztó Evelyn visszalépett. A férfi 200 mell selejtezőjében Horváth Dávid futamában a 9. lett, végeredményben a 29. helyen zárt. A női 4x200-as gyorsváltó futamában a negyedik helyen zárt, bejutott a döntőbe, s kiharcolta az olimpiai részvételi lehetőséget.

A csütörtöki előfutamokon Verrasztó Evelyn lett volna az első magyar érdekelt a női 100 gyors selejtezőiben, ám ő visszalépett az egyik legnépesebb számtól, amelyben az amerikai Simone Manuel volt a leggyorsabb, 53.10-es ideje egyetlen századdal volt jobb a másodikként továbbjutó svéd klasszis, Sarah Sjöströménél.

Így Telegdy Ádám lépett elő a nap első magyar érintettjévé a férfi 200 hát előfutamaiban, s a magyar fiú a harmadik futamban a kettes pályán úszva végig a harmadik helyen haladva a hatodik legjobb idővel került a délutáni elődöntőbe.

„Szerintem ez nagyon jó kis reggeli úszás volt, az elején könnyedén kezdtem, a vége viszont azért már fájt. Délután már mindenképpen egyéni csúcs kell ahhoz, hogy döntőbe kerüljek” – mondta Telegdy.

FÉRFI 200 M HÁT
SELEJTEZŐ
1. Ryan Murphy (amerikai) 1:56.61

6. Telegdy Ádám 1:57.20

Női 200 mellen nem volt magyar induló, a kanadai Sydney Pickrem 2:24.53-mal bizonyult a legjobbnak.

A férfi 200 méter mellen Horváth Dávid képviselte a magyar színeket, előfutamában a 9. helyen zárt, összességében a 29. lett, s érthetően roppant csalódottan nyilatkozott a medencéből kiszállva.

„Rossz volt ez az úszás, olyan mint egész évben, nem tudom, miért volt ez. Az edzések jól sikerültek, úgyhogy nem tudom mi lehet a gond. Az országos bajnokságon is ugyanezt éreztem, nem tudom mi a baj” – mondta Horváth az M4 Sportnak.

FÉRFI 200 M MELL
SELEJTEZŐ
1. Matthew Wilson (ausztrál) 2:07.29

29. Horváth Dávid 2:12.80

A női 200 méteres gyorsváltó első selejtezőfutamában állt rajthoz a magyar egység, s Késely Ajna nagyszerűen kezdett, a kínai, orosz, amerikai váltót megelőzve az első helyen adta át a helyét Verrasztó Evelynnek, aki ugyan egy ideig maradt az élmezőnnyel, de a végére visszaesett.

Jakabos Zsuzsanna az ötödik helyen ugrott a vízbe, s hamar visszaelőzte a hongkongiakat, etapja végére le is szakította őket, ám a vezető triótól már bő négy másodperc hátránnyal váltott. Hosszú Katinka erősen nyitott, az egész mezőny legjobb ötvenével (26.55) kezdett, folyamatosan zárkózott a kínaiakra, s végül 7:55.40-gyel, negyedikként csapott a célba.

Ezzel biztossá vált, hogy a magyar váltó ott lesz a tokiói olimpián!

„Ha döntőbe kerülünk, akkor mindegy, milyen volt ez az úszás. Mindig mindenki a maximumot adja a váltóban, most is így volt. Az olimpiai kvóta már megvan, jó lenne a döntő is” – értékelte gyorsan a váltó teljesítményét Hosszú Katinka az M4 Sportnak, miközben javában zajlott a második futam.

Ennek végén aztán az is kiderült, hogy nem csak a kvóta van meg a magyar váltónak: a második futamban negyedik helyen záró japán válogatott gyengébb időt úszott a mieinknél, vagyis a váltó a 7. helyen bejutott a délutáni döntőbe!

NŐI 4x200 M GYORSVÁLTÓ
SELEJTEZŐ

1. Ausztrália 7:50.64

7. Magyarország – Késely Ajna, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka 7:55.40

FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU
HAJNALI PROGRAM

ÚSZÁS

3.00:
előfutamok
Benne:
Női 100 m gyors (Verrasztó Evelyn)
Férfi 200 m hát (Telegdy Ádám)
Női 200 m mell
Férfi 200 m mell (Horváth Dávid)
4x200 m női gyorsváltó (Magyarország – Késely Ajna, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka)

A DÉLUTÁNI PROGRAM
13.02: Női 200 m pillangó, döntő (Kapás Boglárka, Szilágyi Liliána)

13.11: Női 100 m gyors, elődöntő
13.22: Férfi 100 m gyors, döntő (Németh Nándor)
13.37: Női 50 m hát, döntő

13.44: Férfi 200 m mell, elődöntő
14.05: Férfi 200 m vegyes, döntő
14.21: Női 200 m mell, elődöntő
14.35: Férfi 200 m hát, elődöntő (Telegdy Ádám)
14.47: 4x200 m női gyorsváltó, döntő (Magyarország)

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja: Roska Emese Boglárka, Csurka Gergely, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik