Vizes vb 2017: egy 680 tagú csapat már összeállt

Vágólapra másolva!
2017.05.09. 09:01
Méghozzá az egyik legfontosabb: lezárult az egészségügyi csapat kiválasztása a nyári budapesti vizes világbajnokságra és az utána következő Masters világbajnokságra. A csapatban 210 orvos (ebből 110 szakorvos), 220 önkéntes és 250 szakdolgozó kapott helyet, akik szabadságuk terhére vállalták a munkát – írja keddi számában a Világgazdaság.

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) olimpiai szintű ellátás megszervezését várja el – mondta a lapnak Merkely Béla, a városmajori klinika igazgatója, aki a FINA orvosi csapatának szakmai irányítója lesz.Merkely Béla, a városmajori klinika igazgatója, aki a FINA orvosi csapatának szakmai irányítója lesz.

A vb egészségügyi büdzséje 833 millió forint, amelyből a Semmelweis Egyetem – amelynek Semmelweis Egészségügyi Kft.-je nyerte el az egészségügyi szolgáltatások ellátására kiírt közbeszerzési eljárást –, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a vízi mentők is gazdálkodnak.

Az orvosok 6 hét alatt maximum 120, az önkéntesek és szakdolgozók 160-160 óra munkát vállalhatnak. Egy-egy műszakban több mint 100 egészségügyis lesz készenlétben – tette hozzá Merkely Béla.

Az orvosok óránként 8000 forintos szuperbruttót kapnak, ami egy napra nettó 100 eurós fizetés. A szakdolgozók óránként nettó 2000 forintért, az önkéntesek ingyen dolgoznak majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik