Úszó-vk: Hosszú újabb vk-aranya mellé bronzot is szerzett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.06. 18:53
A Duna Arénában zajló rövid pályás úszóvilágkupa harmadik, befejező napján felnőtt- és juniorvilágcsúcs is született, előbbiből kettő is. A magyarok éremgyártását Verrasztó Dávid kezdte 400 vegyesen szerzett ezüstérmével, Hosszú Katinka 200 háton szerzett bronzzal folytatta, s a 200 vegyesen aratott győzelmével tette fel a koronát budapesti teljesítményére.
Verrasztó Dávidé volt a nap első magyar érme (Fotó: Földi Imre) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Verrasztó Dávidé volt a nap első magyar érme (Fotó: Földi Imre) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

Verrasztó Dávid ezüstérmes lett 400 méter férfi vegyesen a japán klasszis Szeto Daija mögött, a harmadik helyen a spanyol Joan Lluís Pons Ramón zárt. Ebben a futamban két másik magyar is úszott, Holló Balázs az ötödik, Gratz Benjamin a nyolcadik helyen végzett.

Próbáltam menni a japánnal, mert 25-ös medencében nincs más lehetőség. Ez sikerült, az időm nem rossz, edzeni kell tovább, hogy a négyperces idő környékén maradjak” – mondta Verrasztó Dávid az ezüst megszerzését követően.

Női 800 méteres gyorson a kínai Vang Csien-csie-ho új juniorvilágcsúcsot úszva nyert, az alapvetően nyílt vízi úszó Sömenek Onon Kata a 7., míg Gál Kincső a 10. helyen zárt.

Férfi 50 méteres pillangóban a brazil Nicholas Santos 21.75-ös új világcsúcsot úszva győzött, Szabó Szebasztian a 6. lett.

Hosszú Katinka női 200 háton szállt először vízbe, s nagy csatában a harmadik helyen végzett, Burián Kata az 5., Szabó Feltóthy Eszter a 8. lett.

Férfi 100 háton Bohus Richárd 52.04-gyel a nyolcadik helyen csapott célba, a versenyt az ausztrál kiválóság, Mitch Larkin nyerte.

Női 50 mellen a jamaicai Alia Atkinson megjavította saját korábbi világrekordját, és 28.56-tal győzött.

Férfi 200 gyorson az amerikai Blake Pieroni diadalmaskodott, Dudás Dániel a 7. helyen csapott célba.

A női 200 vegyes ígérkezett a nap legnagyobb érdeklődéssel várt számának, hiszen Hosszú Katinka mellett Jakabos Zsuzsa és Verrasztó Evelyn is szerepelt a döntőben. A számot a végig vezető Hosszú Katinka nyerte, Jakabos a 6., Verrasztó a 8. lett.

Ráadásul Hosszúnak és Jakabosnak semmi ideje nem maradt pihenni, azonnal fordultak is vissza a medencéhez, mert következett a mix 4x50 vegyes váltó, amelyben Bohus Richárd és Horváth Dávid mellett ők képviselték a gyengébbik nemet.

A váltóban a két pihent fiú remekül úszott, Bohus és Horváth is a második helyen váltott, végül a nyolcadik helyen csapott célba a magyar csapat. A győzelmet a hollandok szerezték meg.

ÚSZÁS
VILÁGKUPA, BUDAPEST, DUNA ARÉNA
3. NAP, DÖNTŐK

férfi 400 m vegyes
: 1. Szeto Daija (japán) 4:01.16, 2. Verrasztó Dávid 4:03.05, 3.Joan Lluís Pons Ramón (spanyol) 4:08.38…, 6. Holló Balázs 4:11.95…, 10. Grátz Benjamin 4:16.87.
női 800 m gyors:
1. Vang Csien-csie-ho (kínai) 7:59.44…, 7. Sömenek Onon Kata 8:44.29…, 9. Gál Kincső 8:52.28
női 100 m pillangó:
Kelsi Dahlia (amerikai) 54.84
férfi 50 m pillangó: 1. Nicholas Santos (brazil) 21.75 – új világcsúcs..., 7. Szabó Szebasztian 22.80
női 200 m hát: 1. Emily Seebohm (ausztrál) 1:59.94…, 3. Hosszú Katinka 2:01.00… 5. Burián Kata 2:05.38…, 8. Szabó Feltóthy Eszter 2:11.08
férfi 100 m hát: 1. Mitch Larkin (ausztrál) 49.96…, 8. Bohus Richárd 52.04
női 50 m mell: 1. Alia Atkinson (jamaicai) 28.56 – új világcsúcs
férfi 200 m mell: 1. Kirill Prigoda (orosz) 2:01.58
női 100 m gyors:
1. Ranomi Kromowidjojo (holland) 51.01
férfi 200 m gyors:
1. Blake Pieroni (amerikai) 1:42.00…, 7. Dudás Dániel 1:46.25
női 200 m vegyes:
1. Hosszú Katinka 2:04.13…, 6. Jakabos Zsuzsanna 2:07.89… 8. Verrasztó Evelyn 2:11.17
mix 4x50 vegyes váltó:
1. Hollandia 1:38.68…, 8. Magyarország (Bohus Richárd, Horváth Dávid, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna) 1:42.60

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik