Úszás: visszavonult az amerikaiak ötszörös olimpiai bajnoka

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.19. 20:26
Missy Franklin, az amerikaiak ötszörös olimpia bajnok úszója 23 évesen bejelentette a visszavonulását.

Talán ez a legnehezebb levél, amit valaha írtam: bejelentem, hogy visszavonulok a versenyzéstől” – írta közösségi oldalán a kaliforniai sportoló.Talán ez a legnehezebb levél, amit valaha írtam: bejelentem, hogy visszavonulok a versenyzéstől” – írta közösségi oldalán a kaliforniai sportoló.

Franklin a 2012-es londoni olimpián 100 és 200 méteres hátúszásban, illetve a 4x100-as vegyes váltó és a 4x200-as gyorsváltó tagjaként is győzött, majd utóbbit négy évvel később Rio de Janeiróban megismételte. A világbajnokságokon összesen 11 aranyérmet nyert, 2012-ben pedig a világ legjobb úszójának választották.

Az ESPN érdeklődésére indoklásként elmondta, hogy csaknem három éve makacs vállfájdalmakkal küszködik, ezért döntött élsportolói pályafutása befejezése mellett. Hozzátette, egy újabb műtét után hosszabb időbe telne a gyógyulás, és nincs garancia rá, hogy segítene.

Hosszú, nagyon hosszú idő volt, mire megbarátkoztam ezzel a szóval: visszavonulok. De most már készen állok” – nyilatkozta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik