Úszás: Verrasztó Dávid két győzelme Marseille-ben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.07. 20:25
Verrasztó Dávid a pénteki első és harmadik hely után szombaton két győzelemmel folytatta szereplését az úszók Golden Tour elnevezésű franciaországi sorozatának harmadik, befejező állomásán Marseille-ben.

Első aranyérmét a 200 méter pillangó fináléjában szerezte, ahol nagy fölénnyel nyert (2:00.30 p), majd bő fél órával később 200 méter vegyesen diadalmaskodott (2:03.54), itt már szorosabb csatában. A két szám között elindult a 200 méteres mellúszás döntőjében is, ahová a harmadik legjobb idővel került be a délelőtti selejtezőből, de az esti versenyből – derült ki a viadal honlapjáról – kizárták.

Az első napon Verrasztó 800 méter gyorson harmadik lett, míg 400 méter vegyesen – a szám kétszeres Európa-bajnokához és kétszeres vb-ezüstérmeséhez méltóan – magabiztosan végzett az élen.

A zárónapon, vasárnap négy számban indul. A pénzdíjas versenysorozat február elején Nizzában rajtolt, majd márciusban Sarcelles-ben folytatódott és Marseille-ben ér véget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik