Úszás: Verrasztó Dávid és Biczó Bence is az FTC-nél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.05. 14:27
Az FTC hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra, hogy a klub úszószakosztályánál folytatja pályafutását Verrasztó Dávid, valamint edzőpartnere, Biczó Bence, és edzőjük, Molnár Ákos. A trió a legutóbbi szezonban a BVSC színeiben dolgozott.

„Már a tavalyi klubváltáskor is volt arról szó, hogy folytathatnánk a Fradiban, azonban akkor úgy alakult, hogy a BVSC-be igazoltunk. A mostani váltásnál is szóba jött több klub is, de edzőmmel úgy éreztük, hogy az ajánlatok közül a Fradié a legkecsegtetőbb. Itt, a Népligetben kellően szabad kezet kapunk a munkához, és minden szempontból kiváló körülmények fogadtak minket. Tisztában vagyunk vele, hogy az FTC az elmúlt időszakban inkább utánpótlásvonalon volt erős, de elég tapasztalt vagyok ahhoz, hogy kezelni tudjam a rám nehezedő nyomást, és az is jó érzés, hogy talán a fiatalabb úszóknak is jó példát tudok mutatni” – nyilatkozta a fradi.hu-nak az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes olimpikon, Verrasztó Dávid.„Már a tavalyi klubváltáskor is volt arról szó, hogy folytathatnánk a Fradiban, azonban akkor úgy alakult, hogy a BVSC-be igazoltunk. A mostani váltásnál is szóba jött több klub is, de edzőmmel úgy éreztük, hogy az ajánlatok közül a Fradié a legkecsegtetőbb. Itt, a Népligetben kellően szabad kezet kapunk a munkához, és minden szempontból kiváló körülmények fogadtak minket. Tisztában vagyunk vele, hogy az FTC az elmúlt időszakban inkább utánpótlásvonalon volt erős, de elég tapasztalt vagyok ahhoz, hogy kezelni tudjam a rám nehezedő nyomást, és az is jó érzés, hogy talán a fiatalabb úszóknak is jó példát tudok mutatni” – nyilatkozta a fradi.hu-nak az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes olimpikon, Verrasztó Dávid.

Versenyzőtársa, az universiade-győztes, ifjúsági olimpiai játékok-aranyérmes Biczó Bence számára nem volt kérdés, hogy edzőpartnerével tart a folytatásban is.

„Már több mint egy éve közösen készülünk Dáviddal, és mindenképpen egy csapatban akartam maradni vele. Úgy érzem, az edzőnkkel hárman nagyon jó csapatot alkotunk. A Ferencváros ráadásul remek klub, minden feltétel adott az eredményes felkészülésünkhöz, hogy elérhessük a céljaimat. Nyugodtan tudok koncentrálni a rám váró feladatokra, amelyek közül a legfontosabb jelenleg számomra a jövő nyári Európa-bajnokság, amelyre mindenképpen szeretném kvalifikálni magam. Ha pedig már ott vagyok, az a célom, hogy felülmúljam a korábbi két ezüstérmemet” – mondta Biczó Bence.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik