Úszás: válságban Hosszú Katinka és Shane Tusup házassága?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.28. 12:24
null
Válságban Hosszú Katinka és Shane Tusup házassága? (Fotó: Földi D. Imre)
Elsőként a Ripost számolt be róla, miszerint válságba kerülhetett Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup házassága. Az elmúlt napokban egyre többet lehetett olvasni a felek közti problémáról, a kapcsolat sorsát pedig most egy ország találgatja.

Az első jel a viszony megromlása kapcsán az volt, hogy Tusup már a dániai rövid pályás Európa-bajnokságra sem kísérte el kedvesét, igaz, a hivatalos közleményben akkor arról lehetett olvasni, hogy az edző migrén miatt mondta le az utazást.

A Ripostnak feltűnt, hogy a páros az elmúlt hetekben nem rakott fel a közösségi oldalára olyan fotót, amelyen együtt szerepelnének, Shane Tusup emellett több bejegyzésében is egy elkövetett hibára utal – az idézet kapcsán is sok a kérdőjel.

„Milyen a hiba tanulság nélkül? Azt mondják, az életben a saját tapasztalat a legjobb tanító. Addig nem tudjuk meg, hogy kik vagyunk, amíg nem bukunk el. Minden embert a tettei határoznak meg.”

„Egyikünk sem változtathat a tegnapon, de mindannyiunk változtathat a holnapon.”

„Eső nélkül semmi nem nő, meríts erőt az életed viharaiból!”

A sasszeműek emellett felfigyeltek arra is, hogy Hosszú Katinka az ünnepi köszöntésében jegygyűrű nélkül fotózkodott, mint ahogy az is egyértelmű jelnek tűnik, hogy a pár külön töltötte az ünnepeket: míg Hosszú Katinka Baján volt, addig Tusup Budapesten – márpedig a szerelmesek korábban elválaszthatatlanok voltak egymástól.

S nem mellékesen: a Koppenhágában hat aranyérmet szerző Katinkának egyszer sem gratulált nyilvánosan Tusup, holott korábban mindig megtette…

A Bors a csütörtöki cikkében egyébként már tényként számol be az álompár közti új helyyzetről.

„A dániai viadal zárása gyanánt tartott bulin Katinkáék klubjának, az Iron Aquaticsnak az egyik versenyzője eléggé ittas állapotba került. Ott újságolta, hogy Hosszú és Shane összekapott, talán szakított is” – idézi egy informátorát a portál, amely hozzáteszi, tudomása szerint Hosszú tette ki Shane-t, akinek Facebook-bejegyzései arra engednek következtetni, hogy még nem mondott le a feleségéről, s megpróbálja visszaszerezni.

Egy neve elhallgatását kérő szülő is észrevette, hogy nincs minden rendben.

„Hivatalosan nem mondtak nekünk semmit, ám láthatóak a problémák. A tegnap reggeli edzést Shane Tusupnak kellett volna tartania, de nem jelent meg.”

Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke a Bors érdeklődésére elmondta, hallott a pletykákról, azonban nem kívánja kommentálni.

„A pletykákat hallottam, ám Katinkáék részéről nem történt hivatalos megerősítés, így nem kívánok nyilatkozni a témában.”

A pár 2013-ban házasodott össze.

A témával kapcsolatban kerestük Hosszú Katinkát és a menedzsmentjét, de eddig senkit nem sikerült elérni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik