„A magyar az egyik legjobb sportnemzet, amit láttam. Itt mindenki jó lenne valamiben. Kiválaszthatsz bárkit, van olyan sport, amiben kiváló eredményeket érhetne el. Ez a tehetség elfecsérlése. Pontosan az, ami Cseh Lászlóval, ami Gyurtával történt, vagy azokkal, akiket még gyerekként a tévében láttam úszni – idézte akkor az index.hu Tusupot. – Cserbenhagyta őket a szövetség. Jobb menedzseléssel, jobb módszerekkel több kijöhetett volna belőlük. És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy ünnepelt sportolókról van szó, mert nekem örökké csak elfecsérelt tehetséget, kihagyott lehetőséget jelentenek.”

„Engem is meglepett, milyen sok olvasó írt elfogadó vagy a véleményemet legalább részben támogató véleményt az Indexnek adott interjúm kapcsán – kezdte nyílt levelét Tusup. – De az elkerülhetetlen sajnos bekövetkezett: születtek cikkek, melyeknek szerzői nem értették meg, nem akarták megérteni, vagy nem volt szabad megérteniük, amit Cseh Laciról és Gyurta Daniról írtam. Nem miattuk írok most, hanem azokért az olvasókért, akik azokból az elferdített szavakból indulnának ki, és most azt gondolják, belerúgtam a két magyar úszóba, amikor igazából megemeltem a kalapom előttük.

Cseh László és Gyurta Dániel olyan, mint a Mona Lisa. Mestermunka, amely előtt mind szájtátva állunk. A művész (az edző) zseni, és mi mind boldogak vagyunk, hogy ilyesmi a mi világunkban megszülethet. A nagy rácsodálkozás közepette azonban nem vesszük észre, hogy a művész képes lett volna egy egész széria hasonló mestermunka elkészítésére, ahogy a Mona Lisa is lehetett volna egy négyes sorozat egyik eleme, amelyek összefüggnek, és alapjaiban változtatják meg gondolkodásunkat a művészetekről. De a mecénás csupán a Mona Lisához biztosította a szükséges anyagi hátteret, és annyira elégedett volt az eredménnyel, hogy nem kívánt többet áldozni a művész további munkáira, így nem adott esélyt arra, hogy lássuk, milyen lett volna a teljes életmű.

Mi, edzők, mind művészek vagyunk, akik Magyarországon a világ legjobb minőségű alapanyagával (tehetségeivel) dolgozhatnak. Olyannal, amely művészek ezreinek egész életében nem adatik meg. Felelősségünk van abban, hogy a csodálatos alapanyagból kihozzuk a lehető legjobbat. Ha pedig a folyamatosan újabb mestermunkákat elváró mecénás (a szövetség) nem tesz meg minden tőle telhetőt azért, hogy a lehető legjobb feltételekkel dolgozhassunk, akkor erkölcsi kötelességünk kinyitni a szánkat, kiabálni, üvölteni, és követelni, hogy ő is tegye hozzá a magáét. Üvöltésben jó vagyok.

Nem fogom abbahagyni..."