Úszás: túl a bokrétaünnepen a nyíregyházi Bujtosi uszoda

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.18. 14:04
Az ősszel elkészülő nyíregyházi Bujtosi Sportuszoda építkezése elérte a leendő épület legmagasabb pontját, ennek alkalmából bokrétaavató ünnepséget rendeztek a helyszínen.

A keddi eseményen a nyíregyházi születésű Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára arról beszélt, hogy nagyon sokan és nagyon régóta vártak már a városban egy ilyen színvonalú uszodát, amely minden igényt kielégít. Megjegyezte, ezért igazi hiánypótló komplexum épül, az első fedett 50 méteres, 10 pályás versenymedencével és egy 25 méteres tanmedencével, közel 300 fős, duplájára bővíthető lelátóval, a komplexumban hazai és nemzetközi versenyeket is rendezhetnek. Ráadásul kiváló helyen áll majd, a belvároshoz közel, iskolák közelében, a helyi sportcsarnok, a Continental Aréna tőszomszédságában – tette hozzá.

Szabó Tünde az MTI-nek elmondta azt is, hogy az építkezés megfelelő ütemben halad, így várhatóan szeptember végén, október elején átadhatják az uszodát, amely az élsport, az utánpótlássport és a szabadidősport igényeit is maximálisan kielégíti majd.

„Egyetlenegy eszköz van a kezünkben az egészségünk megőrzéséhez, a sport, a mozgásgazdag élet, ehhez a feltételeket biztosítanunk kell" – mondta Szabó Tünde, hozzátéve: a létesítménnyel lehetőség nyílik arra, hogy a „Minden gyermek tanuljon meg úszni" országos programot Nyíregyházán hatékonyan megvalósítsák.

A politikus azt is megemlítette, hogy az uszodában az úszók és a vízilabdázók is otthonra találnak, s reményei szerint a városban idővel a szinkronúszás is fejlődhet. Azt is hozzátette, hogy nemcsak a vizes sportok képviselői számára lehet fontos a uszoda, hanem más sportágak is profitálhatnak belőle. Az úszás ugyanis alapsportág, kiskorban el lehet és el is kell sajátítani. Az úszó gyerekek kiváló fizikai állapotba kerülnek, jó lesz a keringésük, ami kiváló alapot ad bármely más sportághoz is – fogalmazott.

A sportlétesítmény építésére az AQUA SE pályázott. Közgyűlési döntés alapján Nyíregyháza támogatja a TAO-s fejlesztést, a beruházáshoz a területet a megyeszékhely biztosítja. A létesítmény mintegy 2 és fél milliárd forintból valósul meg, a 750 millió forintos önrészt a magyar kormány biztosítja.

A használatba vételt követően a létesítmény önkormányzati tulajdonba kerül. Az uszoda 10 pályás nagymedencéje 220 centiméter mély és 50 méter hosszú lesz, mellette tanmedence, öltözők és egy közel 300 fős lelátó is helyet kap az épületben. A létesítmény nettó alapterülete több mint 4300 négyzetméter.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik