Úszás: torta és győzelem – egy évvel vb-címe után Kapás Boglárka újra nyert

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2020.07.25. 20:16
Szombaton volt egy éve, hogy Kapás Boglárka világbajnoki aranyérmet szerzett Kvangdzsuban – a Margitszigeten jó idővel újra győzni tudott.  
Kapás újra győzött (Fotó: Tumbász Hédi) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK
Kapás újra győzött (Fotó: Tumbász Hédi) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK

Virth Balázs fel-alá szaladgált szombat este a Margitszigeten: a Hajós Alfréd-komplexum Széchy Tamás-medencéje mellett várta a nap egyik fontos döntőjét – izgatottságának volt több oka is.

VIRTH BALÁZS

– Kapás Boglárka és Virth Balázs olvasatában mi a Négy Nemzet verseny célja?

– Arra törekedtünk, hogy száz pillangón Bogi egyéni csúcsot ússzon, ez sikerült is. Ha nem lett volna pénteken emellett még ott a kétszáz gyors is, egy percen belül lett volna az ideje. Mert ez az igazi cél, hiszen ha a száz javul, kialakul benne az az érzés, hogy még bátrabban mehet kétszáz pillangón is.

– Sós Csaba szövetségi kapitány szerint tanítványának jót tett a szünet.

– Hogy jót tett, azt nehéz lenne kimondanom, helyette inkább fogalmazzunk úgy, hogy a plusz egy év az előnyére válhat, hiszen még tovább fejlődhet.

– Jól teljesít az úszója, mégsem teljes az öröme.

– Mert most nem itt kellene lennünk… Küzdök még mindig ezzel, nehezen dolgozom fel a történteket, legfeljebb nem látszik rajtam. Belül fáj ez nagyon – és Boginak is. De azt mondta, belém kapaszkodva átlépünk ezen is, én ugyanígy gondolom, vagyis egymást biztatva túljutunk ezen is. Annak viszont végtelenül örülök, hogy még a Négy Nemzet verseny is képes őt motiválni.

Egyfelől éppen egy évvel ezelőtt ért fel a csúcsra a kvangdzsui világbajnoki döntőben tanítványa. Emlékezhetünk, Kapás Boglárka egészen elképesztő hajrát vágott ki a 200 méteres pillangóúszás fináléjában, hogy aztán pityeregve és meghatottan hallgassa végig a Himnuszt.

Másfelől az elmúlt – mindenki számára szokatlan, és mentálisan feltétlenül megterhelő – időszak után végre újra versenyen léphetett rajtkőre az Európa- és világbajnok, s kettejüket ismerve, nem volt meglepő, hogy a színre lépés kapcsán nem a „csak úgy”, hanem a konkrét cél dominált.

Csúcs, plusz kettő.

Mindez lefordítva azt jelenti, hogy mester és tanítványa 2:08-as időt remélt ezen a szombati napon.

Aztán Kapás Boglárka 2:08.62-vel nyert.

Ezalatt a kicsivel több mint két perc alatt Virth Balázs néhányszor felpattant ám a lelátón – természetesen nem olyan ihletett állapotban volt, mint egy évvel ezelőtt Dél-Koreában, de dolgozott benne az adrenalin rendesen.

Ahogy Kapásban is.

A győzelme után Kapás annak rendje és módja szerint megjelent a vegyes zónában, de néhány pillanattal később ott termett edzője, Virth Balázs is. Bánta is ő, hogy Boglárka éppen két tévécsatornának nyilatkozik! Megállt tanítványa mellett és átnyújtott egy szeletke csokitortát, rajta egy egyes számot formáló gyertyával.

Kapás Bogi és Virth Balázs (Fotó: Tumbász Hédi)
Kapás Bogi és Virth Balázs (Fotó: Tumbász Hédi)

Járt persze a puszi oda és vissza, a jelenet pedig egyszersmind tökéletesen mutatta azt is, hogy a páros milyen remek harmóniában dolgozik együtt.

Reggel óta is folyamatosan mindenki a kvangdzsui győzelmemet emlegeti, de pénteken ugyanezt tették Milák Kristóf tavalyi vb-sikere kapcsán, akkor eszembe is ötlött, ha most Kristófnak gratulálnak, akkor szombaton jövök én – mosolygott Kapás Boglárka, immár a (szigorúan laktóz- és gluténmentes) tortaszelettel a kezében. – Hogy milyen időszak van mögöttünk, azt mindenki tudja, örülök, hogy sikerült a javunkra fordítani mindezt, és fejlődni. Pénteken egyéni rekordot úsztam száz pillangón, és a kétszáz pillangóval is elégedett vagyok. Nyilvánvaló, hogy jelenleg senki sincs csúcsformában, viszont mégiscsak jó, hogy van lehetőségünk versenyezni, és valamelyest felmérni, hol is tartunk. Továbbra is úgy gondolom, hogy nekem akár még jól is jöhet ez a plusz egy év a tokiói olimpiáig.”

MILÁK KRISTÓF
„Nagyon szerettem volna ötven gyorson is úszni, de túl feszes volt a program – cserébe megkaptam Csaba bától, a szövetségi kapitánytól a két váltót. Ezúttal ennyi volt a kétszáz pillangóban: az első ötvenet nem toltam úgy, ahogyan szoktam, a középső kettő rendben volt, az utolsón meg ledobtam a vasmacskát, ahogyan azt kell. Ennél jobb az időm most nemigen tudott volna lenni.”

Ugyanígy gondolkodik egyébként Milák Kristóf és Kenderesi Tamás is – a Négy Nemzet verseny második napjának másik kiemelt figyelemmel kísért döntője a két fiú összecsapása volt 200 pillangón: hogy ketten lesznek a mezőny élén, nem volt kérdés, elvégre a világranglistát is vezetik. A papírforma beigazolódott, Milák nyert, Kenderesi másodikként ért célba.

NÉGY NEMZET ÚSZÓVERSENY, BUDAPEST

A győztesek és a magyarok eredményei.
Férfiak.
50 m gyors:
1. Jakub Kraska (lengyel) 22.40, …3. Németh Nándor 22.84, …8. Holoda Péter 23.45.
400 m gyors:
1. Felix Auböck (osztrák) 3:45.00, 2. Kalmár Ákos 3:49.78, 3. Rasovszky Kristóf 3:51.91.
100 m hát: 1. Telegdy Ádám 54.75, …4. Kovács Benedek 56.10.
200 m mell: 1. Christopher Rothbauer (osztrák) 2:11.43, …3. Horváth Dávid 2:14.16, 4. Verrasztó Dávid 2:14.49.
200 m pillangó:
1. Milák Kristóf 1:55.01, 2. Kenderesi Tamás 1:58.19.
4x100 m gyorsváltó:
1. Lengyelország 3:17.80, 2. Magyarország (Németh Nándor, Holoda Péter, Pap Bálint, Milák Kristóf) 3:20.23.
4x100 m vegyes váltó:
1. Magyarország (Telegdy Ádám, Horváth Dávid, Milák Kristóf, Németh Nándor) 3:37.87.
Nők.
50 m gyors:
1. Kornelia Fiedkiewicz (lengyel) 25.61, …6. Gyurinovics Fanni 26.05, 7. Verrasztó Evelyn 26.14.
400 m gyors:
1. Késely Ajna 4:10.31, …3. Fábián Fanni 4:12.36.
100 m hát: 1. Burián Katalin 1:00.69, …5. Ilyés Laura Vanda 1:02.98.
200 m mell: 1. Békési Eszter 2:29.48, …8. Mácsok Fruzsina 2:40.04.
200 m pillangó: 1. Kapás Boglárka 2:08.62, 2. Nyírádi Réka 2:11.30.
4x100 m gyorsváltó:
1. Lengyelország 3:45.63, 2. Magyarország (Veres Laura, Verrasztó Evelyn, Molnár Flóra, Gyurinovics Fanni) 3:45.72.
4x100 m vegyes váltó:
1. Lengyelország 4:07.53, 2. Magyarország (Burián Katalin, Békési Eszter, Szilágyi Liliána, Gyurinovics Fanni) 4:07.72

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik