Verrasztó Dávid szerint talán pont az őszintesége a legnagyobb baj (Fotó: Tumbász Hédi)

 

– Mostanában kevesebbet lehetett hallani és olvasni önről. Tudatosan minimalizálta a médiában való szerepléseit?
– Igazából nem volt semmi mondanivalóm. Mindig ugyanazok a kérdések jönnek, amelyek vagy azzal foglalkoznak, hogy öreg vagyok, vagy a koronavírussal. Egyikre sem tudok igazán mit mondani. Persze, a járvány engem is különleges helyzet elé állított, mivel azt nem lehet, hogy egész évben a semmire edzel, de senki nem tudja, hogy milyen versenyek lesznek, így pedig nagyon nehéz tervezni. De egyébként minden rendben van velem.

– Őszinteségével és szókimondásával sokszor pikáns témákat szolgáltatott még a bulvárlapoknak is – hogyan viszonyul az újságírókhoz?
– Talán pont az őszinteség a baj. Én nem fogok kamuzni, vagy műmosolyt magamra erőltetni, amit gondolok, és amit érzek, azt mindig kimondom. Világéletemben ilyen ember voltam, de ebből aztán persze rendszeresen probléma volt, és úgy érzem, öreg vagyok már ezekhez a szélmalomharcokhoz. Nincs kedvem egy-egy interjú után három hétig magyarázkodni, főleg nagyjából 20 év negatív tapasztalattal a hátam mögött…

– Elfogadta már, hogy az egyik legmegosztóbb sportolónak számít Magyarországon?
– Ha valaki visszanézi, vagy visszaolvassa azokat a dolgokat, amiket mondtam, függetlenül attól, hogy rólam mi a véleménye, el kell ismernie, hogy szinte mindig igazam volt. A legelső dolog például, amin felháborodtak az emberek a 2014-es berlini Európa-bajnokság után történt, amikor a győzelmem után azt nyilatkoztam, hogy az Eb-arany sza..t sem ér. Hat év telt el azóta, de szerintem most sem állok messze ezzel a kijelentéssel az igazságtól.

A teljes interjút IDE KATTINTVA olvashatják el!